HU/SB 10.3.34-35
34-35. VERSEK
- varṣa-vātātapa-hima-
- gharma-kāla-guṇān anu
- sahamānau śvāsa-rodha-
- vinirdhūta-mano-malau
- śīrṇa-parṇānilāhārāv
- upaśāntena cetasā
- mattaḥ kāmān abhīpsantau
- mad-ārādhanam īhatuḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
varṣa—az eső; vāta—erős szél; ātapa—erős napfény; hima—nagy hideg; gharma—hőség; kāla-guṇān anu—az évszakok változása szerint; sahamānau—eltűrve; śvāsa-rodha—a yogát gyakorolva, a légzést szabályozva; vinirdhūta—az elmében összegyűlt szennyes dolgok eltűntek; manaḥ-malau—az elme tiszta lett, mentes az anyagi szennyeződéstől; śīrṇa—lehullott, száraz; parṇa—levelek a fákról; anila—és levegő; āhārau—evés; upaśāntena—békés; cetasā—teljesen fegyelmezett elmével; mattaḥ—Tőlem; kāmān abhīpsantau—arra vágyva, hogy áldásért könyörögjetek; mat—Enyém; ārādhanam—imádatot; īhatuḥ—mindketten végeztétek.
FORDÍTÁS
Drága apám és anyám! Eltűrtétek az esőt, a szelet, az erős napot, a perzselő hőséget és a nagy hideget, és minden évszakban megannyi kényelmetlenségtől szenvedtetek. A testben lévő levegő irányítása érdekében a prāṇāyāmát gyakoroltátok a yoga segítségével, s azzal, hogy csak levegőt és fákról lehullott száraz leveleket ettetek, megtisztítottátok elméteket minden szennyeződéstől. Így imádtatok békés elmével, arra vágyva, hogy elnyerjétek áldásomat.
MAGYARÁZAT
Vasudeva és Devakī nem érték el könnyen, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége a fiuk legyen, és a Legfelsőbb Istenség sem fogad el bárkit apjaként és anyjaként. Ebből a versből megtudhatjuk, hogyan kapta meg Vasudeva és Devakī Kṛṣṇát örök fiaként. Saját életünkben nekünk is ezeket az elveket kell követnünk annak érdekében, hogy jó gyermekeink szülessenek. Természetesen nem lehet mindenkinek Kṛṣṇa a fia, de bárki nagyon jó fiakat és leányokat nemzhet, akik hasznára lesznek az emberi társadalomnak. A Bhagavad-gītā elmondja, hogy ha az emberi lények nem követik az élet lelki útját, szaporodni fog a varṇa-saṅkara népesség, melynek tagjait macskák és kutyák módjára nemzették, s az egész világ olyan lesz, mint a pokol. Ha az emberek nem gyakorolják a Kṛṣṇa-tudatot, hanem utat engednek a mesterséges eszközökkel történő népességszabályozásnak, az teljesen hiábavaló: a népesség növekedni fog, és varṇa-saṅkara, nem kívánt utódok alkotják majd. Jobb megtanítani az embereknek, hogy ne úgy nemzzenek gyermekeket, mint a disznók és a kutyák, hanem éljenek szabályozott életet.
Az emberi élet célja nem az, hogy disznókká vagy kutyákká váljunk, hanem hogy transzcendentális lemondást végezzünk: tapo divyam (SB 5.5.1). Mindenkit arra kell tanítani, hogy végezzen lemondást, tapasyát. Talán nem tudunk olyan tapasyát végezni, mint Pṛśni és Sutapā, a śāstra azonban a tapasyának egy olyan folyamatára ad lehetőséget, melyet nagyon könnyű végezni, s ez a saṅkīrtana mozgalom. Nem várhatjuk, hogy valakinek Kṛṣṇa lesz a gyermeke, mert tapasyát végez, de pusztán a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklésével (kīrtanād eva kṛṣṇasya (SB 12.3.51)) az ember annyira megtisztulhat, hogy megszabadulhat az anyagi világ minden szennyeződésétől (mukta-saṅgaḥ), és hazatérhet, vissza Istenhez (paraṁ vrajet). A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom ezért arra tanítja az embereket, hogy ne mesterséges úton próbáljanak boldogok lenni, hanem lépjenek a boldogság valódi útjára, ahogyan a śāstra meghagyja — azaz énekeljék a Hare Kṛṣṇa mantrát —, és így váljanak tökéletessé az anyagi lét minden aspektusában.