HU/SB 10.4.20


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


20. VERS

yathānevaṁ-vido bhedo
yata ātma-viparyayaḥ
deha-yoga-viyogau ca
saṁsṛtir na nivartate


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

yathā—mint; an-evam-vidaḥ—egy olyan ember, akinek nincs tudása (az ātma-tattváról és arról, hogy az ātmā szilárdan megőrzi saját azonosságát a test változásai ellenére is); bhedaḥ—a test és az önvaló közötti különbözőség gondolata; yataḥ—ami miatt; ātma-viparyayaḥ—az az ostoba felfogás, miszerint az ember a teste; deha-yoga-viyogau ca—és ez kapcsolatokat és elválásokat eredményez a különböző testek között; saṁsṛtiḥ—a feltételekhez kötött élet folytatódása; na—nem; nivartate—megáll.


FORDÍTÁS

Aki nem érti meg a test és a lélek [az ātmā] örök helyzetét, az túlságosan ragaszkodni kezd a testi életfelfogáshoz. Ezért aztán a testhez és annak melléktermékeihez fűződő ragaszkodása miatt úgy érzi, hogy hatással van rá a családjával, társadalmával és nemzetével való együttlét és a tőlük való távollét. Amíg ez így van, az ember folytatja anyagi életét [míg másképp felszabadul].


MAGYARÁZAT

A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.2.6) megerősíti:

sa vai puṁsāṁ paro dharmo
yato bhaktir adhokṣaje
ahaituky apratihatā
yayātmā suprasīdati

A dharma szó elfoglaltságot jelent. Aki minden akadályt legyőzve, szüntelenül az Úr szolgálatával foglalkozik (yato bhaktir adhokṣaje), arról tudhatjuk, hogy eredeti, lelki helyzetében van. Amikor valaki felemelkedik ebbe a helyzetbe, mindig a transzcendentális gyönyör boldogságába merül. Másképp, amíg valaki testi felfogásban él, szenvednie kell az anyagi feltételektől. Janma-mṛtyu-jarā-vyādhi-duḥkha-doṣānudarśanam (BG 13.9). A test engedelmességgel tartozik saját születése, halála, öregkora és betegsége elveinek, de aki lelki életet él (yato bhaktir adhokṣaje), annak számára nincs születés, nincs halál, nincs öregkor és nincs betegség. Érvelhetne valaki azzal, hogy láthatunk olyan embert, aki a nap huszonnégy órájában lelki tevékenységekkel foglalkozik, s mégis betegségtől szenved. Valójában azonban ő nem szenved és nem beteg    —    másképp nem tudna a nap huszonnégy órájában lelki tetteket végezni. Ezzel kapcsolatban megemlíthetjük azt a példát, hogy néha a Gangesz vizén piszkos hab vagy szemét úszik. Ezt nīra-dharmának, a víz természetének nevezik. Aki azonban elmegy a Gangeszhez, az nem törődik a víz tetején lebegő habbal vagy szennyel. Kezével félrelöki ezeket a visszataszító dolgokat, megfürdik a Gangeszben, és elnyeri áldásait. Aki tehát lelki életet él, arra nincs hatással a hab, a szemét vagy bármilyen felszínes szennyeződés. Ezt Śrīla Rūpa Gosvāmī is megerősíti:

īhā yasya harer dāsye
karmaṇā manasā girā
nikhilāsv apy avasthāsu
jīvan-muktaḥ sa ucyate

„Az az ember, aki testével, elméjével és szavaival Kṛṣṇát szolgálja, már ebben az anyagi világban felszabadult.” (Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.187) Az embernek ezért tilos a gurut közönséges emberi lénynek tekintenie (guruṣu nara-matir  .  .  .  nārakī saḥ). A lelki tanítómester, az ācārya mindig a lelki élet szintjén áll, s a születés, a halál, az öregkor és a betegség nincsen rá hatással. A Hari-bhakti-vilāsa szerint ezért az ācāryák testét az eltávozásuk után sohasem hamvasztják el, mert testük lelki test. A lelki testre soha sincsenek hatással az anyagi feltételek.