HU/SB 2.10.43
43. VERS
- tataḥ kālāgni-rudrātmā
- yat sṛṣṭam idam ātmanaḥ
- sanniyacchati tat kāle
- ghanānīkam ivānilaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tataḥ—végül ezek után; kāla—pusztítás; agni—tűz; rudra-ātmā—Rudra formájában; yat—bármi; sṛṣṭam—teremtett; idam—mindezeket; ātmanaḥ—(az Úr) sajátja; sam—teljesen; niyacchati—megsemmisít; tat kāle—a korszak végén; ghana-anīkam—felhőtömegek; iva—mint az; anilaḥ—levegő.
FORDÍTÁS
Ezek után a korszak végén az Úr a pusztító Rudra formájában a teljes teremtést megsemmisíti, ahogyan a szél fújja el a felhőket.
MAGYARÁZAT
Ezt a teremtést nagyon találóan hasonlítja ez a vers a felhőkhöz. A felhők az égen keletkeznek, ott lebegnek, és amikor elmennek, ugyanúgy az égen maradnak, megnyilvánulatlanul. Ehhez hasonlóan az Istenség Legfelsőbb Személyisége hozza létre a teremtést Brahmā formájában, Ő tartja fenn Viṣṇu formájában, majd Rudra, azaz Śiva formájában Ő pusztítja el, amikor elérkezik az ideje. A Bhagavad-gītā (BG 8.19-20) a teremtést, fenntartást és pusztítást nagyon szépen elmagyarázza:
- bhūta-grāmaḥ sa evāyaṁ
- bhūtvā bhūtvā pralīyate
- rātry-āgame ’vaśaḥ pārtha
- prabhavaty ahar-āgame
- paras tasmāt tu bhāvo ’nyo
- ’vyakto ’vyaktāt sanātanaḥ
- yaḥ sa sarveṣu bhūteṣu
- naśyatsu na vinaśyati
Az anyagi világ először csodálatosan létrejön, aztán csodálatosan fejlődik, majd hosszú-hosszú évekig fennmarad (olyan hosszú ideig, melyet a legnagyobb matematikusok sem tudnak elképzelni), de aztán Brahmā éjszakájának idején menthetetlenül elpusztul, hogy Brahmā hajnalán újra megnyilvánuljon, majd ugyanezeket az elveket követve újra fennmaradjon, s újra elpusztuljon. Az ostoba feltételekhez kötött léleknek, aki ezt az ideiglenes világot állandónak tekinti, meg kell tanulnia, miért megy végbe a teremtés és a pusztulás. Az anyagi világban a gyümölcsöző cselekedeteket végzők buzgón építik a hatalmas házakat, nagy vállalkozásokba kezdenek, birodalmakat hoznak létre, ipart teremtenek és megannyi hatalmas dolgot létrehoznak annak az energiának és azoknak az anyagoknak a felhasználásával, amelyek a Legfelsőbb Úr anyagi világbeli képviselőjétől származnak. E forrásokat kihasználva és az értékes energia árán a feltételekhez kötött lélek azért teremt, hogy kielégítse szeszélyeit, de aztán akarata ellenére távoznia kell, maga mögött hagyva mindazt, amit létrehozott, hogy elfogadjon egy újabb életet, amelyben újra elölről kezdhet mindent. Hogy reményt öntsön az ilyen ostoba feltételekhez kötött lelkekbe, akik energiájukat ebben az ideiglenes anyagi világban fecsérlik el, az Úr elmondja, hogy van egy másik természet is, amely örökké létezik, s nem csupán bizonyos időnként jön létre, hogy aztán újra elpusztuljon. Elmondja azt is, hogy a feltételekhez kötött lélek megértheti, mit kell tennie és mire kell fordítani értékes energiáját. Ahelyett, hogy az anyagba fektetné energiáját, amely a legfelsőbb akarat szerint egy idő után menthetetlenül elpusztul, használja azt az Úr odaadó szolgálatában, hogy eljuthasson a másik, örök természetbe, ahol nincs születés, nincs halál, nincs teremtés, nincs pusztulás, ahol ehelyett örök tudással és korlátlan boldogsággal teli élet vár rá. Az ideiglenes teremtés azért nyilvánul meg, majd pusztul el, hogy tanítsa a feltételekhez kötött lelket, aki ragaszkodik az ideiglenes dolgokhoz. Nem azért jön létre, hogy az élőlény itt kielégítse az érzékeit — amely a gyümölcsöző tetteket végzők legfőbb célja —, hanem azért, hogy lehetőséget adjon neki az önmegvalósításra.