HU/SB 2.2.12
12. VERS
- adīna-līlā-hasitekṣaṇollasad-
- bhrū-bhaṅga-saṁsūcita-bhūry-anugraham
- īkṣeta cintāmayam enam īśvaraṁ
- yāvan mano dhāraṇayāvatiṣṭhate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
adīna—rendkívül nagylelkű; līlā—kedvtelések; hasita—mosolyog; īkṣaṇa—rápillantva; ullasat—ragyogó; bhrū-bhaṅga—a szemöldök jelzései; saṁsūcita—jelzi; bhūri—kiterjedt; anugraham—áldás; īkṣeta—az embernek figyelnie kell rá; cintāmayam—transzcendentális; enam—ez a bizonyos; īśvaram—a Legfelsőbb Úr; yāvat—ameddig; manaḥ—az elme; dhāraṇayā—meditációval; avatiṣṭhate—rögzíteni lehet.
FORDÍTÁS
Az Úr kedvtelései, amelyek nagylelkűségéről tanúskodnak, valamint mosolygó arcának ragyogó pillantásai mind végtelen áldásának jelei. Az embernek ezért az Úr e transzcendentális formájára kell koncentrálnia mindaddig, amíg az elmét a meditáció segítségével Rá tudja rögzíteni.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītāban (BG 12.5) az áll, hogy az imperszonalista filozófia hívének személytelen meditációja következtében nehézségek egész sorával kell szembenéznie. A bhakta azonban annak köszönhetően, hogy személyesen szolgálja az Urat, nagyon könnyen fejlődhet. A személytelen meditáció tehát csupán a szenvedés forrása az imperszonalisták számára. A bhakták előnyben vannak az imperszonalista filozófusokkal szemben. Az imperszonalista kételkedik az Úr személyes formájának létezésében, s emiatt folyton valami olyanon próbál meditálni, ami a valóságban nem létezik. A Bhāgavatamban hiteles kijelentéseket találunk arról, hogyan rögzítsük az elmét az Úr tényleges formájára.
Az itt javasolt meditációs folyamat a bhakti-yoga, vagyis az odaadó szolgálat folyamata, amely azután következik, hogy az ember kiszabadult az anyagi feltételek közül. Az anyagi feltételektől a jñāna-yoga folyamatával szabadulhat meg az ember. Ha valaki mentessé válik az anyagi létezés feltételeitől — azaz ha valaki nivṛtta lesz, ahogyan arról korábban már írtunk, vagyis mentes minden anyagi szükséglettől —, akkor alkalmassá válik arra, hogy kövesse a bhakti-yoga folyamatát. Ezért a bhakti-yoga magában foglalja a jñāna-yogát, más szóval a tiszta odaadó szolgálat folyamata egyidejűleg szolgálja a jñāna-yoga célját is: a tiszta odaadó szolgálat fokozatos fejlődésével automatikusan megszabadulhatunk az anyagi feltételektől. A bhakti-yoga e következményeit anartha-nivṛttinek nevezik. Azok a dolgok, amelyekre fölöslegesen szert tettünk, lassanként eltűnnek, ahogy fejlődünk a bhakti-yogában. Az Istenség Személyiségének lótuszlábaira összpontosító meditáció — a folyamat első lépcsőfoka — hatásának az anartha-nivṛttiben kell megmutatkoznia. A legsúlyosabb anartha, ami a feltételekhez kötött lelket az anyagi léthez láncolja, a szexuális vágy, amely fokozatosan alakul ki a férfi és a nő találkozásakor. Ha a férfi és a nő együtt vannak, a szexuális vágy az egyre szaporodó épületek, gyerekek, barátok, rokonok és a gyarapodó vagyon felgyülemlésével egyre nő. Amikor mindezekre szert tesz, a feltételekhez kötött lélek teljesen belebonyolódik ezek hálójába, s uralkodóvá válik az egoizmus hamis érzése, vagyis az „én” és az „enyém” érzése, a szexuális vágy pedig a különféle politikai, társadalmi, emberbaráti, jótékonysági területekre és sok más hasonlóan fölösleges dologra is kiterjed, akárcsak a tenger hullámai, amelyek az egyik pillanatban magasra törnek, ám a következő pillanatban olyan gyorsan eltűnnek, mint a felhők az égről. A feltételekhez kötött lelket e termékek veszik körül, épp úgy, mint a szexuális vágy termékei. A bhakti-yoga ezért oda vezet, hogy lassanként eltűnik a szexuális vágy, amelyet három szóban lehet összegezni: haszon, tisztelet és megkülönböztetés. Minden feltételekhez kötött lélek a szexuális vágy e formáit hajszolja őrült módjára. Az ember saját maga tapasztalja majd, hogy mennyire szabadul meg ezektől az anyagi vágyaktól, melyek alapját elsődlegesen a szexuális vágy jelenti. Ahogyan az ember minden morzsa elfogyasztása után érzi, hogy éhsége csillapodik, úgy azt is látnia kell majd, hogy milyen mértékben szabadult már meg a szexuális vágytól. A bhakti-yoga folyamata megszünteti a szexuális vágyat és különféle formáit, mert az Úr kegyéből automatikusan tudást és lemondást eredményez még akkor is, ha a bhakta esetleg anyagi szempontból nem eléggé művelt. A tudás azt jelenti, hogy az ember igazi valójukban ismeri a dolgokat. Ha valaki ilyen tudásra tesz szert, s alaposan megfontolva úgy találja, hogy vannak dolgok, amelyek teljesen fölöslegesek, akkor természetesen nem törődik többé e szükségtelen dolgokkal. Amikor a feltételekhez kötött lélek a tudás művelésének hatására úgy találja, hogy az anyagi szükségletek mind fölöslegesek, akkor lemond róluk. A tudásnak ezt a szintjét vairāgyának nevezik, lemondásnak a szükségtelen dolgokról. Korábban már megvitattuk, hogy a transzcendentalistának önellátónak kell lennie, és nem szabad csupán azért koldulnia a gazdag, ám lelkileg vak emberektől, hogy alapvető szükségleteit beszerezze. Śukadeva Gosvāmī jó néhány megoldást javasol az élet puszta szükségletei, vagyis az evés, az alvás és a hajlék jelentette problémákra, ám a szexuális vágy kielégítésére nem javasol semmit. Akinek még van szexuális vágya, az ne akarjon a lemondott életrendbe lépni. Annak számára, aki még nem jutott el a kellő szintre, szóba sem kerülhet az élet lemondott rendje. Mielőtt ebbe a rendbe lép valaki, az odaadó szolgálat lépcsőzetes folyamatával, egy megfelelő lelki tanítómester irányításával és a Bhāgavatam elveinek követésével képessé kell válnia arra, hogy legalább a durva szexuális vágyakon uralkodjon.
A tisztulás tehát azt jelenti, hogy fokozatosan megszabadulunk a szexuális vágytól. Ez úgy érhető el, hogy az előbb leírtakat követve az Úr személyén meditálunk, a lábánál kezdve. Nem szabad természetellenes módon fölfelé törekednünk, amíg nem látjuk, mennyire szabadultunk meg a szexuális vágytól. Az Úr mosolygó arca a Śrīmad-Bhāgavatam Tizedik Éneke. Sok olyan semmirekellő akad, aki megpróbálja azonnal a Tizedik Énekkel kezdeni a Śrīmad-Bhāgavatam olvasását, főként azzal az öt fejezettel, amely az Úr rāsa-līlāját írja le. Ez kétségtelenül helytelen. A Bhāgavatam helytelen tanulmányozásának és hallgatásának hatására a materialista, megalkuvó emberek nagy pusztítást végeztek azzal, hogy a Bhāgavatamra hivatkozva a szexuális élvezetekbe merültek. Azok, akik csupán nevükben bhakták, tetteikkel meggyalázzák a Bhāgavatamot. Az embernek először meg kell szabadulnia minden szexuális vágytól, másképp csak színjáték a Bhāgavatam elismétlése. Śrī Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura egyértelműen meghatározza a tisztulás, mint a szexuális vágyaktól való megszabadulás fontosságát: yathā yathā dhīś ca śudhyati viṣaya-lāmpaṭyaṁ tyajati, tathā tathā dhārayed iti citta-śuddhi-tāratamyenaiva dhyāna-tāratamyam uktam. Ahogy az ember az intelligencia tisztulásával megszabadul a szexuális élvezet mámorától, tovább kell lépnie a következő meditációhoz, vagyis a szív tisztulásának arányában fokoznia kell az Úr transzcendentális testének különböző tagjain történő meditációt. A végkövetkeztetés az, hogy akik még mindig a szexuális élvezet csapdájának rabjai, a meditációban sohase emelkedjenek az Úr lábai fölé. Éppen ezért ha a Śrīmad-Bhāgavatamot ismétlik el, kétségtelenül e magasztos írás Első és Második Énekénél kell megmaradniuk. Az embernek az első kilenc ének tartalmának elsajátításával kell teljessé tennie a tisztulás folyamatát, s ezután léphet csak a Śrīmad-Bhāgavatam Tizedik Énekének birodalmába.