HU/SB 2.4.22
22. VERS
- pracoditā yena purā sarasvatī
- vitanvatājasya satīṁ smṛtiṁ hṛdi
- sva-lakṣaṇā prādurabhūt kilāsyataḥ
- sa me ṛṣīṇām ṛṣabhaḥ prasīdatām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
pracoditā—sugalmazott; yena—aki által; purā—a teremtés kezdetén; sarasvatī—a tudás istennője; vitanvatā—kiterjesztett; ajasya—Brahmānak, az első teremtett élőlénynek; satīm smṛtim—potenciális emlékezet; hṛdi—a szívben; sva—a sajátjában; lakṣaṇā—ráirányítva; prādurabhūt—létrehozta; kila—mintha; āsyataḥ—a szájból; saḥ—ő; me—nekem; ṛṣīṇām—a tanítóknak; ṛṣabhaḥ—a legfőbb; prasīdatām—legyen elégedett.
FORDÍTÁS
Legyen elégedett velem az Úr, aki a teremtés kezdetén felébresztette a tudást Brahmā szívében, aki tökéletes ismeretekkel látta el őt a teremtésről és saját Magáról, s aki látszólag Brahmā szájából keletkezett!
MAGYARÁZAT
Ahogyan már korábban elmondtuk, az Úr a Felsőlélek minden élőlényben — Brahmātól kezdve a legjelentéktelenebb hangyáig —, s Ő lát el mindenkit a szükséges tudással, amely mindenkiben benne rejlik. Az élőlény az Úrról szóló teljes tudás ötven-hatvannegyed részének, azaz hetvennyolc százalékának lehet a birtokában. Mivel az élőlény eredetileg csupán az Úr szerves része, képtelen befogadni az összes tudást, amellyel Maga az Úr rendelkezik. Feltételekhez kötött állapota miatt az élőlény a testcsere — a halál — után mindent elfelejt. A benne rejlő tudást újra az Úr kelti fel a szívén keresztül — ezt nevezik a tudás feléledésének, mert ahhoz hasonlítható, amikor az ember álmából vagy öntudatlan állapotból ébred. A tudás felébresztése teljesen az Úr irányítása alatt áll, és ezért körülöttünk a világban mindenkiben a tudás különböző szintjei nyilvánulnak meg. A tudás újjáéledése nem automatikus és nem is anyagi kölcsönhatás. A forrás, ahonnan származik, Maga az Úr (dhiyāṁ patiḥ), hiszen még Brahmā is engedelmeskedni kényszerül a legfelsőbb teremtő e szabályának. A teremtés kezdetén Brahmā született meg először — apa és anya nélkül —, mert Brahmā előtt nem volt más élőlény. Brahmā egy lótuszon született, ami Garbhodakaśāyī Viṣṇu köldökéből hajtott ki, s ezért Ajának nevezik. Brahmā, vagyis Aja szintén egy élőlény, az Úr szerves része, de mivel ő az Úr legjámborabb bhaktája, az Úr felhatalmazta, hogy az anyagi természet segítségével ő is teremtsen az Úr elsődleges teremtése után. Tehát sem az anyagi természet, sem Brahmā nem független az Úrtól. A materialista tudósok csak az anyagi természet reakcióit tudják megfigyelni, anélkül hogy megértenék, milyen irányítás rejlik mögöttük, ahogyan a gyermek is látja az elektromosság működését, de nem tud az erőmű mérnökéről. Az anyagi tudósok tökéletlen tudományának az az oka, hogy nagyon kevés ismerettel rendelkeznek. A védikus tudást tehát először Brahmā kapta meg, és úgy tűnik, ő terjesztette el. Kétségtelen, hogy ő a védikus tudás elbeszélője, ám valójában az Úr hatalmazta fel, hogy elsajátíthassa e transzcendentális tudást, amely közvetlenül az Úrtól száll alá. A Védákat ezért apauruśeyának nevezik, vagyis „ami nem teremtett lénytől származik”. A teremtés előtt csak az Úr volt (nārāyaṇaḥ paro ’vyaktāt), és ezért az Úr által kimondott szavak transzcendentális hangvibrációk. Szakadéknyi különbség van a kétféle minőségű hang, a prākṛta és az aprākṛta között. A fizikusok csak a prākṛta, vagyis az anyagi éterben rezgő hanggal tudnak foglalkozni, s ezért tudnunk kell, hogy a védikus hangokat, melyeket szimbolikus kifejezések őriznek, az univerzumban senki sem értheti meg, ha nem kap felhatalmazást a természetfölötti (aprākṛta) hangvibrációtól, amely a tanítványi láncolaton keresztül száll alá az Úrtól Brahmāhoz, Brahmātól Nāradához, Nāradától Vyāsához és így tovább. Egyetlen materialista tudós sem tudja lefordítani a védikus mantrákat (himnuszokat) és feltárni azok valódi jelentését. Nem lehet őket megérteni, ha az embert nem hatalmazza fel vagy avatja fel egy hiteles lelki tanítómester. Az eredeti lelki tanítómester Maga az Úr, és a láncolat a paramparān keresztül száll alá, ahogyan azt a Bhagavad-gītā negyedik fejezete érthetően elmagyarázza. Tehát azt az embert, aki nem kapja meg a transzcendentális tudást a hiteles paramparātól, haszontalannak kell tekinteni (viphalā matāḥ) még akkor is, ha a művészetekben vagy a tudományokban anyagi szempontból nagyon jártas.
Az Úr belső sugallatára Śukadeva Gosvāmī imádkozik Hozzá, hogy Parīkṣit Mahārāja kérésére helyesen el tudja magyarázni a teremtés részleteit. Egy lelki tanítómester nem talál ki különféle elméleteket, mint a világi tudósok — ő śrotriyaṁ brahma-niṣṭhaṁ.