HU/SB 2.4.21
21. VERS
- yad-aṅghry-abhidhyāna-samādhi-dhautayā
- dhiyānupaśyanti hi tattvam ātmanaḥ
- vadanti caitat kavayo yathā-rucaṁ
- sa me mukundo bhagavān prasīdatām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yat-aṅghri—akinek a lótuszlábai; abhidhyāna—minden másodpercben rá gondolva; samādhi—transz; dhautayā—lemosva; dhiyā—e tiszta intelligencia segítségével; anupaśyanti—látja amiatt, hogy követi feljebbvalóit; hi—minden bizonnyal; tattvam—az Abszolút Igazság; ātmanaḥ—a Legfelsőbb Úrnak és saját magának; vadanti—mondják; ca—is; etat—ez; kavayaḥ—filozófusok vagy művelt tudósok; yathā-rucam—ahogy gondolja; saḥ—Ő; me—enyém; mukundaḥ—az Úr Kṛṣṇa (aki felszabadulást ad); bhagavān—az Istenség Személyisége; prasīdatām—legyen elégedett velem.
FORDÍTÁS
Az Istenség Személyisége, Śrī Kṛṣṇa az, aki a felszabadulást adja. Ha a bhakta minden pillanatban az Úr lótuszlábaira gondol és követi a hiteles tekintélyek nyomdokait, transzba merülve láthatja az Abszolút Igazságot, a spekuláló gondolkodók azonban saját szeszélyeik szerint gondolnak Rá. Bárcsak elégedett lenne velem az Úr!
MAGYARÁZAT
A misztikus yogīk, miután rendkívüli erőfeszítéseket tesznek, hogy uralkodjanak érzékeiken, a yoga transzába merülnek, hogy meglássák a Felsőlelket mindenkiben. A tiszta bhakta azonban csupán azzal, hogy minden pillanatban az Úr lótuszlábára gondol, azonnal valódi transzba merül, mert e megvalósítással elméje és intelligenciája teljesen megszabadul az anyagi élvezet betegségétől. A tiszta bhakta úgy gondolja, hogy a születés és halál óceánjába esett, és szüntelenül azért imádkozik az Úrhoz, hogy emelje őt ki onnan. Csak arra vágyik, hogy transzcendentális porszem lehessen az Úr lótuszlábainál. Az Úr kegyéből teljesen elveszíti minden vonzódását az anyagi élvezet iránt, és hogy ne szennyeződjön be, örökké az Úr lótuszlábaira gondol. Kulaśekhara király, az Úr nagy bhaktája így imádkozott:
- kṛṣṇa tvadīya-pada-paṅkaja-pañjarāntam
- adyaiva me viśatu mānasa-rāja-haṁsaḥ
- prāṇa-prayāṇa-samaye kapha-vāta-pittaiḥ
- kaṇṭhāvarodhana-vidhau smaraṇaṁ kutas te
„Ó, Uram, Kṛṣṇa! Imádkozom, hogy elmém hattyúja azonnal bukjon le lábad lótuszának szárához, és zárja be annak szövevénye! Másképp utolsó lélegzetem pillanatában, amikor torkomat köhögés fojtja el, hogyan gondolhatnék Rád?”
A hattyú és a lótusz szára nagyon bensőséges kapcsolatban állnak egymással, így a hasonlat helyénvaló: anélkül, hogy az ember hattyúvá, vagyis paramahaṁsává válna, nem hatolhat az Úr lába lótuszának szövevényébe. Amint az a Brahma-saṁhitāban áll, az elméjükben spekulálók műveltségük ellenére elképzelni sem tudják az Abszolút Igazságot, még ha egy örökkévalóságig elmélkednek rajta, akkor sem. Az Úr fenntartja Magának azt a jogot, hogy ne tárja fel Magát előttük. Mivel nem juthatnak be lába lótuszának szövevényébe, ezek a spekulálók mind más és más végkövetkeztetésre jutnak, és végül megalkuvóan azt mondják: „ahány út, annyi végkövetkeztetés”, kinek-kinek a saját hajlama szerint (yathā-rucam). Áz Úr azonban nem egy kereskedő, aki megpróbál kedvében járni összes vásárlójának az elméjüket követő gondolkodók üzletében. Az Úr az, aki: az Istenség Abszolút Személyisége, aki teljes meghódolást követel, csakis Magának. A tiszta bhakta azonban a korábbi ācāryák, vagyis hiteles szaktekintélyek útját követve láthatja a Legfelsőbb Urat a hiteles lelki tanítómester áttetsző közegén keresztül (anupaśyanti). Sohasem elméjében spekulálva próbálja meglátni az Urat, hanem az ācāryák nyomdokait követve (mahājano yena gataḥ sa panthāḥ). Ezért tehát a vaiṣṇava ācāryák végkövetkeztetései az Úrra illetve bhaktáira vonatkozóan megegyeznek. Az Úr Caitanya hangsúlyozza, hogy az élőlény (a jīva) örökké szolgája az Úrnak, és egyidejűleg egy az Úrral, valamint különbözik is Tőle. Az Úr Caitanya e tattvájával a vaiṣṇava iskola mind a négy sampradāyája egyetért (mindegyik elfogadja, hogy a lélek örökké — még a felszabadulás után is — az Úr örök szolgája). Nincs olyan hiteles vaiṣṇava ācārya, aki egynek tekintené magát az Úrral.
A tiszta bhakta, aki tökéletesen elmerül az Úr szolgálatában, alázatossága következtében a transz állapotába kerül, s ezáltal mindent megérthet, mert ahogyan azt a Bhagavad-gītā (BG 10.10) is elmondja, az Úr feltárja Magát őszinte bhaktájának. Az Úr mindenki, még az abhakták intelligenciájának is az Ura, ezért nagyon kegyesen kellő értelemmel látja el tiszta bhaktáját annak érdekében, hogy az megérthesse az igazságot Róla és különféle energiáiról. Az Úr nem nyilvánul meg az ember spekulálásának hatására, s nem nyilvánul meg akkor sem, ha csupán a szavakkal bűvészkedik az Abszolút Igazsággal kapcsolatban. Csak bhaktáinak tárja föl Magát, amikor teljesen elégedett azzal a vágyukkal, hogy szolgálhassák Őt. Śukadeva Gosvāmī nem az elme kitalációra hallgat, és nem köt kompromisszumot az elmélettel, miszerint „ahány út, annyi végkövetkeztetés.” Egyedül az Úrhoz imádkozik, transzcendentális öröméért könyörögve — s ez az az út, ami az Úr megismeréséhez vezet.