HU/SB 2.5.21


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


21. VERS

kālaṁ karma svabhāvaṁ ca
māyeśo māyayā svayā
ātman yadṛcchayā prāptaṁ
vibubhūṣur upādade


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

kālam—az örök idő; karma—az élőlény sorsa; svabhāvam—természet; ca—is; māyā—energia; īśaḥ—az irányító; māyayā—az energia által; svayā—sajátjának; ātman (ātmani)—Magának; yadṛcchayā—függetlenül; prāptam—beleolvadva; vibubhūṣuḥ—másnak tűnik; upādade—elfogadták, hogy újra legyenek teremtve.


FORDÍTÁS

Az Úr, minden energia irányítója saját energiájával így megteremti az örök időt, az összes élőlény sorsát és sajátságos természetüket, amiért sor került a teremtésükre, majd újra függetlenül Magába olvasztja őket.


MAGYARÁZAT

A teremtett anyagi világ, ahol a Legfelsőbb Úr megengedi a feltételekhez kötött lelkeknek, hogy az Ő felügyeletével cselekedjenek, a megsemmisülés után újra meg újra megnyilvánul. Az anyagi teremtés olyasmi, mint a felhő a határtalan égen. A valódi ég a lelki ég, amelyet örökké a brahmajyoti sugarai ragyognak be, és e korlátlan ég egy részét az anyagi teremtés mahat-tattva felhője borítja, amibe az Úr külső energiája révén, az Úr felügyelete alatt azok a feltételekhez kötött lelkek kerülnek, hogy kedvükre játszhassanak, akik az Úr akarata ellenére uralkodni akarnak az anyagi teremtésen. Ahogy az esős évszak évről évre beköszönt és véget ér, a teremtés is létrejön, és újra megsemmisül az Úr irányítása alatt, ahogyan azt a Bhagavad-gītā (BG 8.19) is megerősíti. Az anyagi világ teremtése és megsemmisítése tehát az Úr rendszeres tevékenysége, hogy megengedje a feltételekhez kötött lelkeknek, hogy kedvükre játsszanak, megteremtsék saját sorsukat, s független vágyaik szerint a megsemmisüléskor újra testet öltsenek egy másféle formában. A teremtés tehát egy történelmi időpontban megy végbe (ahogy kevéske tapasztalatunk alapján általában gondolkozunk mindenről, aminek kezdete van). A teremtés és megsemmisülés folyamatát anādinak nevezik, ami azt jelenti, hogy nem határozza meg az első teremtés időpontját, hiszen egyetlen részleges teremtés is 8 640 000 000 évig tart. A teremtés törvénye azonban az    —    ahogy azt a védikus írások elmondják    —,    hogy bizonyos időszakonként bekövetkezik, majd az Úr akaratából a teremtett világ újra megsemmisül. Az egész anyagi, sőt a lelki teremtés is az Úr energiájának megnyilvánulása, éppen úgy, ahogy a tűz fénye és hője a tűz energiájának különféle megnyilvánulásai. Az Úr tehát energiáinak e kiterjedései révén személytelen formájában létezik, s ezen a személytelen aspektusán nyugszik a teljes teremtés. Mindamellett azonban pūrṇamként (teljesként) elhatárolja Magát e teremtéstől, s így senkinek sem szabad helytelenül azt gondolnia, hogy korlátlan személytelen kiterjedései miatt személyes aspektusa nem létezik. A személytelen kiterjedés az Úr energiájának megnyilvánulása, míg Ő Maga mindig személyes aspektusában van jelen személytelen energiái számtalan és korlátlan kiterjedése ellenére is (BG 9.5-7). Az emberi intelligencia számára nehezen felfogható, hogyan nyugszik az egész teremtés az Úr energiájának kiterjedésén, ám ezt Maga az Úr illusztrálja egy nagyon jó példával a Bhagavad-gītāban. Bár a levegő és az atomok a hatalmas kiterjedésű égben nyugszanak, minden anyagilag megteremtett dolog nyugvóhelyén, az ég mégis különálló marad, s nem kerül a hatásuk alá. Éppen így bár a Legfelsőbb Úr mindenről gondoskodik, amit energiájának kiterjedése révén megteremtett, mégis mindig különálló marad. Ezt még Śaṅkarācārya, az Abszolút személytelen formájának prédikátora is elfogadja. Nārāyaṇaḥ paro ’vyaktāt, mondja, azaz Nārāyaṇa a személytelen teremtő energia mellett külön létezik. Így a megsemmisüléskor az egész teremtés beleolvad a transzcendentális Nārāyaṇa testébe, s az Ő testéből árad ki újra, a sors és az egyéni természet ugyanazon, változatlan kategóriáival. Az egyéni élőlényeket, mivel az Úr szerves részei, néha ātmāknak hívják, ami azt jelenti, hogy eredeti helyzetükben minőségileg azonosak az Úrral. Ezek az élőlények azonban hajlamosak arra, hogy múltban elkövetett tetteik és egyéni jellemvonásaik következtében vonzódjanak az anyagi teremtéshez, ezért különböznek az Úrtól.