HU/SB 2.6.11
11. VERS
- avyakta-rasa-sindhūnāṁ
- bhūtānāṁ nidhanasya ca
- udaraṁ viditaṁ puṁso
- hṛdayaṁ manasaḥ padam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
avyakta—a személytelen aspektus; rasa-sindhūnām—a tenger és az óceánok vizének; bhūtānām—azoknak, akik az anyagi világban születnek meg; nidhanasya—a megsemmisülésnek; ca—szintén; udaram—az Úr hasa; viditam—az intelligens emberek ismerik; puṁsaḥ—a nagy személyiségnek; hṛdayam—a szív; manasaḥ—a finom test; padam—a hely.
FORDÍTÁS
Az Úr személytelen aspektusa a hatalmas óceánok lakhelye, hasa az anyagilag megsemmisült élőlények nyugvóhelye, szíve pedig az élőlények finom anyagi testének hajléka. Így tudják ezt az intelligens emberek.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītā (BG 8.17-18) elmondja, hogy az emberi időszámítás szerint Brahmā egy napja ezer földi korszaknak felel meg, amely négy korszakból áll (és 4 300 000 évig tart), és ugyanilyen hosszú az éjszakája is. Brahmā száz évig él (hasonló számítás alapján), aztán meghal. Egy Brahmā, aki általában az Úr nagy bhaktája, halála után felszabadul. Az univerzum (a brahmāṇḍának nevezett gömbölyű, labdára hasonlító térség, amelyet egy Brahmā irányít) megsemmisül, és így a bolygó és az egész univerzum lakói szintén elpusztulnak. Az avyakta szó, amelyet a vers említ, Brahmā éjszakájára utal, amikor bekövetkezik a részleges megsemmisülés, s az adott brahmāṇḍa élőlényei — egészen a Brahmaloka bolygóig — a nagy óceánokkal együtt mind visszakerülnek a virāṭ-puruṣa hasába. Brahmā éjszakájának végén újra bekövetkezik a teremtés, és az élőlények, akik az Úr hasában nyugodtak, kiszabadulnak, mintha mély álomból ébrednének, hogy ki-ki eljátssza szerepét. Mivel az élőlények sohasem pusztulnak el, az anyagi világ megsemmisítése nem jelenti az élőlények létének megsemmisülését, de amíg az ember el nem éri a felszabadulást, addig az egyik anyagi testet a másik után kell elfogadnia, újra és újra. Az emberi élet célja az, hogy megoldást találjunk a testek örökös cseréjére, s ezzel helyet kapjunk a lelki égben, ahol minden örök, gyönyörrel és tudással teli. Más szóval tehát az élőlények finom formái a Legfelsőbb Lény szívében helyezkednek el, s a teremtéskor érzékelhető formát öltenek.