HU/SB 3.1.19
19. VERS
- gāṁ paryaṭan medhya-vivikta-vṛttiḥ
- sadāpluto ’dhaḥ śayano ’vadhūtaḥ
- alakṣitaḥ svair avadhūta-veṣo
- vratāni cere hari-toṣaṇāni
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
gām–a Földet; paryaṭan–bejárva; medhya–tiszta; vivikta-vṛttiḥ–független kötelesség a megélhetésért; sadā–mindig; āplutaḥ–megszentelt; adhaḥ–a földön; śayanaḥ–fekszik; avadhūtaḥ–anélkül hogy gondot viselne magára (a hajára stb.); alakṣitaḥ–anélkül hogy látnák; svaiḥ–egyedül; avadhūta-veṣaḥ–koldusnak öltözve; vratāni–fogadalmak; cere–végzett; hari-toṣaṇāni–melyek elégedetté tették az Urat.
FORDÍTÁS
Így járta a világot, miközben csak azokat a kötelességeket hajtotta végre, amelyek elégedettséget okoztak a Legfelsőbb Úrnak, Harinak. Minden tette tiszta volt és független. A szent helyek vizében fürdött, s ez megtisztította, noha koldusruhában vándorolt, haját elhanyagolta, s lefeküdnie sem volt mire. Rokonai így sohasem ismerték föl.
MAGYARÁZAT
Egy zarándok első és legfőbb kötelessége, hogy örömet szerezzen a Legfelsőbb Úrnak, Harinak. Amikor az ember zarándokként vándorol, nem szabad amiatt aggódnia, hogyan tegye elégedetté a társadalmat. Nincs szükség arra, hogy az ember a társadalmi formalitásoktól, kötelességektől vagy az öltözködéstől függjön. Egyedül azzal kell törődnie, hogyan szerezzen örömet az Úrnak. Gondolatai és tettei megtisztítják majd, s a zarándoklat segítségével képes lesz megismerni a Legfelsőbb Urat.