HU/SB 3.13.27


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


27. VERS

utkṣipta-vālaḥ kha-caraḥ kaṭhoraḥ
saṭā vidhunvan khara-romaśa-tvak
khurāhatābhraḥ sita-daṁṣṭra īkṣā-
jyotir babhāse bhagavān mahīdhraḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

utkṣipta-vālaḥ–farkával csapkodva; kha-caraḥ–az égben; kaṭhoraḥ–nagyon nehéz; saṭāḥ–szőrök a vállán; vidhunvan–remeg; khara–éles; romaśa-tvak–szőrrel borított bőr; khura-āhata–lábával lesújtva; abhraḥ–a felhők; sita-daṁṣṭraḥ–fehér agyarak; īkṣā–pillantás; jyotiḥ–fénylő; babhāse–ragyogni kezdett; bhagavān–az Istenség Személyisége; mahī-dhraḥ–a világ fenntartója.


FORDÍTÁS

Mielőtt a vízbe vetette volna magát, hogy megmentse a Földet, az Úr Vadkan farkával csapkodva repült az égen, s vastag szőrszálai remegtek. Pillantása sugárzott, lábaival és csillogó, fehér agyarával szétoszlatta a felhőket az égen.


MAGYARÁZAT

Amikor a bhakták imákat mondanak az Úrnak, transzcendentális cselekedeteiről beszélnek. Ez a vers az Úr Vadkan néhány transzcendentális vonásáról ír. Abból, ahogy a három felsőbb bolygórendszer lakói imáikat ajánlották az Úrnak, megérthetjük, hogy teste a legfelsőbb bolygótól, a Brahmalokától    –    Satyalokától    –    kezdve az egész eget beborította. A Brahma-saṁhitā elmondja, hogy a szemei a nap és a hold; ezért az égre vetett pillantása olyan ragyogó volt, mint a nap vagy a hold. Az Urat ez a vers mahīdhrah-nak nevezi, aminek jelentése „nagy hegy” vagy a „Föld fenntartója”. Más szóval az Úr teste olyan hatalmas és robusztus volt, mint a Himalája; másként hogyan tarthatta volna meg fehér agyarain az egész Földet? Jayadeva, a költő, az Úr nagy bhaktája az inkarnációkhoz szóló imáiban megénekelte ezt a történetet:

vasati daśana-śikhare dharaṇī tava lagnā
śaśini kalaṅka-kaleva nimagnā
keśava dhṛta-śūkara-rūpa jaya jagadīśa hare

„Minden dicsőséget az Úr Keśavának [Kṛṣṇának], aki vadkanként jelent meg! A Földet agyarai között tartotta, amelyek olyanok voltak, mint a kőszirtek a Holdon.”