HU/SB 3.15.46
46. VERS
- kumārā ūcuḥ
- yo ’ntarhito hṛdi gato ’pi durātmanāṁ tvaṁ
- so ’dyaiva no nayana-mūlam ananta rāddhaḥ
- yarhy eva karṇa-vivareṇa guhāṁ gato naḥ
- pitrānuvarṇita-rahā bhavad-udbhavena
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kumārāḥ ūcuḥ–a Kumārák így szóltak; yaḥ–Ő, aki; antarhitaḥ–nem nyilvánult meg; hṛdi–a szívben; gataḥ–ül; api–habár; durātmanām–a gonosztevőknek; tvam–Te; saḥ–Ő; adya–ma; eva–bizonyára; naḥ–nekünk; nayana-mūlam–szemtől szemben; ananta–ó, korlátlan; rāddhaḥ–elérték; yarhi–amikor; eva–bizonyára; karṇa-vivareṇa–a fülön át; guhām–intelligencia; gataḥ–elérte; naḥ–miénk; pitrā–apánk által; anuvarṇita–leírt; rahāḥ–misztériumok; bhavat-udbhavena–megjelenésed által.
FORDÍTÁS
A Kumārák így szóltak: Drága Urunk! Te nem nyilvánulsz meg a gonosztevők előtt, noha mindenki szívében jelen vagy. Mi azonban szemtől szemben látunk Téged, habár korlátlan vagy. Kegyes megjelenéseddel valósággá váltak azok a kijelentések, melyeket saját fülünkkel hallottunk apánktól, Brahmātól.
MAGYARÁZAT
A Kumārák azokról az állítólagos yogīkról beszélnek, akik elméjüket a személytelenre vagy az ürességre rögzítik, illetve azon meditálnak. A Śrīmad-Bhāgavatamnak ez a verse azokról ír, akiket bölcs, meditációba merült yogīknak tartanak, ám akik nem találják meg szívükben az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Durātmānak nevezi őket a vers, ami annyit jelent, hogy szívük csalárd, s nem túlzottan intelligensek, ellentétben a mahātmākkal, akik őszinték a szívükben. Ezek az állítólagos yogīk, akik bár meditációt gyakorolnak, nem őszinték a szívükben, nem találnak rá a négykarú Nārāyaṇa formára annak ellenére sem, hogy az ott lakozik a szívükben. Noha a Legfelsőbb Abszolút Igazságot először, mint személytelen Brahmant lehet megvalósítani, az embernek nem szabad megelégednie a Legfelsőbb Úr személytelen ragyogásának érzékelésével. Az Īśopaniṣadban olvashatjuk, hogy a bhakta szintén azért imádkozik, hogy Brahman sugárzó ragyogása távozzon szeme elől, hogy láthassa az Úr valódi, személyes formáját, s így teljes elégedettség tölthesse el. Ekképpen noha az Úr kezdetben testének ragyogó sugárzása miatt nem látható, ha egy bhakta őszintén akarja látni Őt, az Úr feltárja Magát előtte. A Bhagavad-gītāban az áll, hogy az Urat tökéletlen szemünkkel nem láthatjuk, tökéletlen fülünkkel nem hallhatjuk, s nem is tapasztalhatjuk Őt tökéletlen érzékeinkkel. Az előtt azonban, aki odaadóan és hittel végzi az odaadó szolgálatot, Isten feltárja Magát.
A vers a négy bölcsről, Sanat-kumāráról, Sanātanáról, Sanandanáról és Sanakáról mint őszinte bhaktákról ír. Bár apjuktól, Brahmātól már hallottak az Úr személyes vonásairól, mindaddig csak személytelen arculata, a Brahman nyilvánult meg számukra. Mivel azonban őszintén keresték az Urat, végül saját szemükkel pillanthatták meg személyét, amelyre az apjuk által adott leírás tökéletesen ráillett. Teljes elégedettség töltötte el őket. A versben hálájukat fejezik ki, mert bár kezdetben ostoba imperszonalisták voltak, az Úr kegyéből most olyan szerencse érte őket, hogy személyes formájában láthatták Őt. A vers egy másik fontos gondolata az, hogy a bölcsek leírják tapasztalataikat arról, hogy hallották apjuk, Brahmā szavait, aki közvetlenül az Úrtól született. Mindez annyit jelent, hogy a vers elfogadja az Úrtól Brahmāig, Brahmātól Nāradáig, Nāradától Vyāsáig – és így tovább – alászálló tanítványi láncolatot. Mivel a Kumārák Brahmā fiai voltak, megkapták a lehetőséget, hogy Brahmā tanítványi láncolatán keresztül sajátítsák el a védikus tudományt, s ezért annak ellenére, hogy kezdetben imperszonalista elveket vallottak, végül saját szemükkel láthatták az Úr személyes formáját.