HU/SB 3.15.45
45. VERS
- puṁsāṁ gatiṁ mṛgayatām iha yoga-mārgair
- dhyānāspadaṁ bahu-mataṁ nayanābhirāmam
- pauṁsnaṁ vapur darśayānam ananya-siddhair
- autpattikaiḥ samagṛṇan yutam aṣṭa-bhogaiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
puṁsām–azoknak; gatim–felszabadulás; mṛgayatām–akik keresik; iha–itt, ebben a világban; yoga-mārgaiḥ–az aṣṭāṅga-yoga folyamatával; dhyāna-āspadam–a meditáció tárgya; bahu–nagy yogīk által; matam–jóváhagyott; nayana–szemek; abhirāmam–kellemes; pauṁsnam–ember; vapuḥ–forma; darśayānam–megnyilvánítva; ananya–mások által nem; siddhaiḥ–tökéletesített; autpattikaiḥ–örökké jelen van; samagṛṇan–dicsőséges; yutam–az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki rendelkezik; aṣṭa-bhogaiḥ–a nyolcféle eredménnyel.
FORDÍTÁS
Az Úrnak e formáján meditálnak a yoga folyamatának követői, s ez nagy örömet okoz a meditáló yogīknak. Ez a forma nem képzeletbeli, hanem valóságos, ahogyan a nagy yogīk is alátámasztják. Az Úr teljes mértékben rendelkezik a nyolc képességgel, mások számára azonban nem lehetséges, hogy ezekre a képességekre tökéletesen szert tegyenek.
MAGYARÁZAT
Ez a vers nagyon szépen beszámol a yoga-folyamat sikeréről. Kiemeli, hogy az Úr négykarú Nārāyaṇa-formája a meditáció tárgya a yoga-mārga követői számára. Napjainkban számtalan állítólagos yogī akad, aki nem a négykarú Nārāyaṇa formán meditál. Vannak, akik valamiféle személytelen vagy üres dolgon próbálnak meditálni, ám a hiteles folyamatot követő nagy yogīk ezt nem hagyják jóvá. A valódi yoga-mārga folyamat az, amikor az ember uralkodik az érzékei fölött, leül egy magányos, szent helyen, és a négykarú Nārāyaṇa formáján meditál, azon a formán, amely megjelent a négy bölcs előtt, s melynek ékességeiről ez a fejezet beszél. Ez a Nārāyaṇa-forma Kṛṣṇa kiterjedése. A most terebélyesedő Kṛṣṇa-tudatú mozgalom nem más, mint a yoga gyakorlat valódi, legmagasabb szintű folyamata.
A Kṛṣṇa-tudat a legfelsőbb rendű yoga, amelyet a képzett, odaadó yogīk gyakorolnak. A közönséges ember a yoga gyakorlásának minden vonzereje ellenére aligha tehet szert a yoga nyolcféle tökéletességére. Ez a vers azonban elmondja, hogy Maga az Úr, aki megjelent a négy bölcs előtt, teljes mértékben rendelkezik e nyolc tökéletességgel. A legfelsőbb szintű yoga-mārga folyamat az, amikor az ember napi huszonnégy órán keresztül Kṛṣṇára rögzíti az elméjét. Ezt nevezik Kṛṣṇa-tudatnak. A Śrīmad-Bhāgavatamban, a Bhagavad-gītāban és a Patañjali-féle yoga-folyamatban leírt yoga-rendszer nem egyezik meg azzal, amit manapság a nyugati országokban a haṭha-yogáról általában elképzelnek, s amit ily módon is gyakorolnak. A yoga valódi folyamatát az érzékek szabályozása jelenti, valamint az, amikor valaki az érzékek megzabolázását követően az elméjét az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Śrī Kṛṣṇa Nārāyaṇa-formájára irányítja. Az Úr Kṛṣṇa az eredeti Istenség Személyisége, s az összes többi – négykarú, kagylókürttel, lótusszal, buzogánnyal és kerékkel ékesített – Nārāyaṇa-forma Kṛṣṇa teljes kiterjedése. A Bhagavad-gītā azt javasolja, hogy meditáljunk az Úr formáján. Ahhoz, hogy az ember rögzíteni tudja az elméjét, fejét és hátát egyenesen tartva kell ülnie egy magányos, szent atmoszféra megtisztította helyen. A yogīnak követnie kell a brahmacarya szabályozó elveit – szigorú önmegtartóztatásban és cölibátusban kell élnie. Senki sem gyakorolhatja a yogát egy zsúfolt városban, kicsapongó életet élve, a korlátlan szexuális élvezetben és a nyelv imádatában elmerülve. A yoga gyakorlásához elengedhetetlen az érzékek fegyelmezése, ami a nyelv megfékezésével kezdődik. Aki képes uralkodni a nyelvén, annak a többi érzék fölött is hatalma van. Nem szabad engednünk, hogy a nyelv mindenféle tiltott ételt és italt fogyasszon – így nem fejlődhet a yoga gyakorlásában. Sajnálatos tény, hogy számtalan hamis „yogī” érkezik a nyugati országokba és használja ki az emberek yoga gyakorlása iránti vonzódását. Az efféle csaló yogīk még attól sem riadnak vissza, hogy nyilvánosan kijelentsék: az ember nyugodtan megtarthatja azt a szokását, hogy iszik, s emellett is végezhet meditációt.
Ötezer évvel ezelőtt az Úr Kṛṣṇa a yoga gyakorlását javasolta Arjunának, Arjuna azonban őszintén kijelentette, hogy nem képes követni a yoga-rendszer szigorú szabályozó elveit. Az embernek minden tettében nagyon gyakorlatiasnak kell lennie, s nem szabad, hogy értékes idejét yoga címszó alatt haszontalan testgyakorlatok végzésére fecsérelje. Az igazi yoga nem más, mint felkutatni a négykarú Felsőlelket a szívben, s meditációba merülve örökké látni Őt. Ezt a szüntelen meditációt samādhinak nevezik, tárgya pedig a négykarú Nārāyaṇa, akinek a testét borító ékességekről a Śrīmad-Bhāgavatamnak ez a fejezete ad leírást. Ezzel szemben viszont, ha valaki egyféle üres vagy személytelen dolgon akar meditálni, hosszú időt fog igénybe venni, míg sikert ér el a yoga gyakorlásában. Nem tudjuk az elménket az ürességre vagy valami személytelenre rögzíteni. Az igazi yoga azt jelenti, hogy elménket az Úr formájára irányítjuk, a négykarú Nārāyaṇára, aki ott lakozik mindenki szívében.
A meditáció segítségével megérthetjük, hogy Isten jelen van a szívünkben. Isten még akkor is ott van mindenki szívében, ha nem tudunk Róla, s nemcsak az emberi lény szívében, de a macskák és kutyák szívében is. A Bhagavad-gītāban (BG 18.61) az Úr alátámasztja ezt a tényt: īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe. Az īśvara, a világ legfelsőbb irányítója mindenki szívében ott lakozik, s nemcsak minden élőlény szívében van jelen, de az atomban is. Nincs olyan hely, ahol az Úr ne lenne jelen. Ezt az Īśopaniṣad mondja ki. Isten mindenhol jelen van, és minden fölött tulajdonjoggal rendelkezik. Azt a formáját, amely által jelen van mindenhol, Paramātmānak nevezik. Ātmā az egyéni lélekre utal, Paramātmā pedig az egyéni Felsőlélekre: mind az ātmā, mind Paramātmā különálló személyek. A különbség köztük az, hogy az ātmā, a lélek csak egy bizonyos testben, míg a Paramātmā mindenhol jelen van. Ezzel kapcsolatban rendkívül szemléletes a nap példája. Egy egyén egyszerre csak egy helyen tartózkodhat, de a nap – annak ellenére, hogy ő is egy egyén – jelen van minden egyén fején. A Bhagavad-gītā elmagyarázza mindezt. Így aztán noha minden lény – beleértve az Urat is – tulajdonságai megegyeznek, a mennyiség tekintetében, abban a képességben, hogy milyen mértékben képes kiterjedni, a Felsőlélek különbözik az egyéni lélektől. Az Úr, a Felsőlélek millió és millió különféle formában képes megjelenni, míg az egyéni lélek erre nem képes.
A Felsőlélek – mivel jelen van mindenki szívében – tanúja az ember minden cselekedetének a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt. Az Upaniṣadok a Felsőlélekről azt írják, hogy mint barát és szemtanú ül az egyéni lélek oldalán. Mint barát, az Úr mindig arra vágyik, hogy az egyéni lélek újra Vele legyen, s hogy hazavigye őt, vissza Istenhez. Mint szemtanú, Ő ad meg minden áldást, s Ő jutalmazza eredménnyel minden egyén tettét. A Felsőlélek minden lehetőséget biztosít az egyéni léleknek, hogy az elérje mindazt, amire az anyagi világ élvezete érdekében vágyik. A szenvedés az élőlény azon hajlamának következménye, hogy mindig megpróbál uralkodni az anyagi világon. Az Úr azonban arra tanítja barátját, az egyéni lelket, aki egyben a fia is, hogy hagyjon fel minden más cselekedettel, s az örök boldogság és a tudással teli örök élet érdekében hódoljon meg egyedül Őelőtte. Ez a végső utasítása a Bhagavad-gītānak (BG 18.66), amely a különféle yoga-folyamatok terén a leghitelesebb és legszélesebb körben olvasott könyv. A Bhagavad-gītā végső szava tehát a yoga legtökéletesebb szintjét képviseli.
A Bhagavad-gītā (BG 6.47) kijelenti, hogy a legkiválóbb yogī az, aki szakadatlanul Kṛṣṇa-tudatba merül. Mi a Kṛṣṇa-tudat? Ahogyan az egyéni lélek a tudata által szerte a testében jelen van, úgy van jelen a Felsőlélek – Paramātmā – is a legfelsőbb tudat által az egész teremtésben. Az egyéni lélek, aki korlátolt tudattal rendelkezik, utánozza a legfelsőbb tudat energiáját. Én megérthetem, mi történik korlátokhoz kötött testemben, azt azonban, hogy mi történik egy másik testben, nem vagyok képes megérteni. Tudatom által jelen vagyok egész testemben, de egy másik testben a tudatom nincs jelen. Mivel azonban a Felsőlélek, vagyis Paramātmā jelen van mindenhol és mindenkiben, tudatos mindenki létéről. Az elmélet, mely szerint a lélek és a Felsőlélek azonosak, nem fogadható el, mert a hiteles védikus irodalom nem támasztja alá. Az egyéni lélek tudata nem cselekedhet legfelsőbb tudatként. A legfelsőbb tudatra azonban szert tehet az ember, ha egyéni tudatát összekapcsolja a Legfelsőbb tudatával. Ezt az összekapcsoló folyamatot nevezik meghódolásnak, azaz Kṛṣṇa-tudatnak. A Bhagavad-gītā tanításaiból nagyon világosan kiderül, hogy Arjuna kezdetben nem akart harcolni testvérei és rokonai ellen, de miután megértette a Bhagavad-gītāt, tudatát összekapcsolta Kṛṣṇa legfelsőbb tudatával, s ekkor tudata Kṛṣṇa-tudat volt.
Aki teljesen Kṛṣṇa-tudatú, az Kṛṣṇa irányítása alatt cselekszik. A Kṛṣṇa-tudat kezdetén az irányítást a lelki tanítómester áttetsző közegén át kapjuk meg. Amikor megfelelően képzetté válunk, s a hiteles lelki tanítómester irányítása alatt alázatos hittel és Kṛṣṇa iránti szeretetben cselekszünk, az összekötő folyamat erősebbé és biztosabbá válik. Amikor a bhakta a Kṛṣṇa-tudatban eljut az odaadó szolgálatnak erre a szintjére, az a yoga rendszerének legtökéletesebb síkját jelenti. Ezen a szinten a bhaktát belülről Kṛṣṇa, a Felsőlélek irányítja, míg kívülről a lelki tanítómester, Kṛṣṇa hiteles képviselője segíti. Az Úr belülről caityaként segít, mert mindenki szívében jelen van. Nem elegendő azonban pusztán annak a megértése, hogy Isten jelen van mindenki szívében. Meg kell ismernünk Istent belülről és kívülről is, és mind belülről, mind kívülről el kell fogadnunk az útmutatást ahhoz, hogy Kṛṣṇa-tudatúan cselekedjünk. Ez az emberi életforma legtökéletesebb szintje és minden yoga legfőbb tökéletessége.
A tökéletes yogī nyolcféle rendkívüli eredményt érhet el: könnyebbé válhat a levegőnél, kisebbé az atomnál, nagyobbá egy hegynél, szert tehet bármire, amire vágyik, úgy irányíthat, mint az Úr, és így tovább. Amikor azonban az ember eljut arra a tökéletes szintre, hogy az Úrtól kap irányítást, az többet ér, mint bármelyik említett anyagi eredmény. A yoga-rendszer szokásos légzésgyakorlata csupán a kezdet, s a Felsőlélekre irányuló meditáció is csak egy újabb lépést jelent. A legtökéletesebb szint az, amikor közvetlen kapcsolatba kerülünk a Felsőlélekkel, és elfogadjuk az irányítását. A meditáció légzőgyakorlatait még ötezer évvel ezelőtt is nagyon nehéz volt gyakorolni – másként Arjuna sem utasította volna vissza Kṛṣṇa javaslatát, hogy alkalmazza ezt a módszert. Ezt a Kali-korszakot bűnös kornak is nevezik. Ebben a korban az emberek általában rövid életűek és túlságosan lassúak ahhoz, hogy megértsék az önmegvalósítás vagy a lelki élet lényegét. Emellett rendkívül szerencsétlenek is, ezért ha valakiben egy parányi érdeklődés ébred az önmegvalósítás iránt, seregnyi csaló áll lesben, hogy félrevezesse. Az egyetlen út, hogy megvalósítsuk a yoga tökéletes szintjét, ha követjük a Bhagavad-gītā elveit, ahogyan az Úr Caitanya tette. Ez a yoga gyakorlásának legegyszerűbb és legtökéletesebb formája. Az Úr Caitanya a valós életben is bemutatta ezt a Kṛṣṇa-tudatú yoga-rendszert, pusztán Kṛṣṇa szent nevének éneklésével, ahogyan azt a Vedānta, a Śrīmad-Bhāgavatam, a Bhagavad-gītā és a többi fontos Purāṇa előírja.
Az indiai emberek többsége követi ezt a yoga-folyamatot, amely az Egyesült Államok számos városában is fokozatosan terjed. Nagyon könnyű és a mindennapi életben is jól megvalósítható folyamat ez ebben a korban, főként azok számára, akik komolyan vágynak arra, hogy sikert érjenek el a yogában. Ebben a korban egyetlen más yoga-folyamat sem lehet sikeres. Az aranykorban, a Satya-yugában lehetséges volt meditációt végezni, mert akkoriban az emberek több százezer évig éltek. Annak, aki gyakorlati sikert akar elérni a yogában, ajánlatos, hogy énekelje a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát, s akkor valóban érezni fogja, hogy fejlődik. A Bhagavad-gītā a Kṛṣṇa-tudat efféle gyakorlását rāja-vidyānak, minden műveltség királyának nevezi.
Akik elfogadták ezt a legmagasztosabb bhakti-yoga folyamatot, és a Kṛṣṇa iránti transzcendentális szeretetben végzett odaadó szolgálatba merülnek, azok tanúsíthatják, mennyire örömteli és könnyen végezhető folyamat. A négy bölcs, Sanaka, Sanātana, Sanandana és Sanat-kumāra szintén vonzódni kezdett az Úr vonásaihoz és lótuszlába porának transzcendentális illatához, ahogyan arról a negyvenharmadik vers írt.
A yogához elengedhetetlen az érzékek szabályozása, s a bhakti-yoga, vagyis a Kṛṣṇa-tudat nem más, mint az érzékek megtisztításának folyamata. Amikor az érzékek megtisztulnak, az ember erőfeszítés nélkül képes szabályozni őket. Az érzékek működését nem lehet mesterséges úton megállítani, ám azzal, hogy az Úr szolgálatában megtisztítjuk őket, nemcsak annak vethetünk véget, hogy ostobán cselekedjenek, de az Úr transzcendentális szolgálatába állíthatjuk őket, ahogy azt a négy bölcs, Sanaka, Sanātana, Sanandana és Sanat-kumāra akarta. A Kṛṣṇa-tudat tehát nem a spekulatív elme kitalációja. Ez az a folyamat, melyet a Bhagavad-gītā (BG 9.34) ajánl: man-manā bhava mad-bhakto mad-yājī māṁ namaskuru.