HU/SB 3.15.49


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


49. VERS

kāmaṁ bhavaḥ sva-vṛjinair nirayeṣu naḥ stāc
ceto ’livad yadi nu te padayo rameta
vācaś ca nas tulasivad yadi te ’ṅghri-śobhāḥ
pūryeta te guṇa-gaṇair yadi karṇa-randhraḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

kāmam–amennyire megérdemli; bhavaḥ–születés; sva-vṛjinaiḥ–bűnös cselekedeteinkkel; nirayeṣu–alacsony rendű létformákban megszületve; naḥ–miénk; stāt–legyen; cetaḥ–elmék; ali-vat–mint a méhek; yadi–ha; nu–lehet; te–Tiéd; padayoḥ–lótuszlábadnál; rameta–foglalkoznak; vācaḥ–szavak; ca–és; naḥ–miénk; tulasi-vat–mint a tulasī levelek; yadi–ha; te–Tiéd; aṅghri–lótuszlábadnál; śobhāḥ–megszépültek; pūryeta–megteltek; te–Tiéd; guṇa-gaṇaiḥ–transzcendentális tulajdonságokkal; yadi–ha; karṇa-randhraḥ–a fülnyílások.


FORDÍTÁS

Ó, Urunk! Azért imádkozunk, hogy csak addig engedd, hogy pokoli körülmények között szülessünk meg, amíg szívünk és elménk szüntelenül lótuszlábadat szolgálhatja; amíg szavaink csodálatossá válhatnak [attól, hogy cselekedeteidről beszélünk], ahogyan a tulasī levelek is megszépülnek, amikor lótuszlábaidnak ajánlják őket; s amíg fülünket örökké transzcendentális tulajdonságaid éneke töltheti be!


MAGYARÁZAT

A négy bölcs most alázatosan fordul az Istenség Személyiségéhez, amiért oly dölyfösen megátkozták az Úr két bhaktáját. Jaya és Vijaya, a két ajtónálló, akik megakadályozták őket abban, hogy belépjenek a Vaikuṇṭha-bolygóra, minden bizonnyal sértést követtek el, de mivel vaiṣṇavák voltak, a négy bölcsnek nem lett volna szabad mérgében megátkoznia őket. A történtek után ráeszméltek, hogy hibát követtek el, amikor megátkozták az Úr bhaktáit, s imádkozni kezdtek az Úrhoz, hogy elméjük még pokoli életkörülmények között se hagyja abba az Úr Nārāyaṇa lótuszlábának szolgálatát. Az Úr bhaktái nem riadnak vissza semmilyen helyzettől az életben, ha állandóan szolgálhatják az Urat. A nārāyaṇa-paráról, vagyis azokról, akik Nārāyaṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége bhaktái, azt mondják: na kutaścana bibhyati (SB 6.17.28)    –    nem félnek attól, hogy pokoli körülmények közé kerülnek, hiszen mivel az Úr transzcendentális szerető szolgálatát végzik, a mennyország és a pokol számukra nem különbözik egymástól. Az anyagi életben a mennyország és a pokol egy és ugyanaz, mert mindkettő anyagi; egyik helyen sincsen jelen az Úr szolgálata. Ezért akik az Úr szolgálatát végzik, nem látnak különbséget a mennyek és a pokol között. Csak a materialisták kedvelik jobban az egyiket, mint a másikat.

A négy bhakta azért imádkozott az Úrhoz, hogy annak ellenére, hogy talán a pokolra kerülnek, amiért bhaktákra szórták átkukat, ne felejtsék el az Úr szolgálatát. Az Úr transzcendentális szerető szolgálatát háromféleképpen lehet végezni:

  • a testtel,
  • az elmével és
  • szavainkkal.

A bölcsek azért imádkoznak, hogy szavaik mindig a Legfelsőbb Urat dicsőítsék. Beszélhet valaki nagyon szépen, választékosan, kiválóan érthet a nyelvi fordulatokhoz, ám ha szavaival nem az Urat szolgálja, azoknak valójában semmi ízük és semmi valódi hasznuk nincsen. A vers a tulasī levelek példáját említi. A tulasī levél még orvosi, antiszeptikus szempontból is rendkívül hasznos. Szentnek tekintik, s felajánlják az Úr lótuszlábainak. Számos jó tulajdonsága van, ha azonban nem ajánlanák fel az Úr lótuszlábának, nem lenne nagy értéke vagy fontossága. Éppen így lehet, hogy valaki retorikai vagy nyelvi szempontból csodálatosan beszél, s materialista hallgatósága ezt talán nagyra is becsüli, de ha szavait nem ajánlja az Úr szolgálatába, akkor azok mit sem érnek. Az ember fülnyílása parányi, s bármilyen jelentéktelen hang megtöltheti; hogyan tudna hát olyan hatalmas hangvibrációt befogadni, mint az Úr dicsőítése? A válasz az, hogy a fül nyílása olyan, mint az ég. Ahogyan az eget sem lehet sohasem megtölteni, a fül tulajdonsága is az, hogy bármekkora hangvibrációval töltjük meg, mindig képes újabbat és újabbat befogadni. A bhakta nem fél a pokoltól, ha lehetőséget kap arra, hogy állandóan halljon az Úr dicsőségéről. Ez a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare éneklésének áldása. Kerüljön az ember bármilyen helyzetbe, Isten megadja neki a kiváltságot, hogy énekelje a Hare Kṛṣṇát. Bármi vár rá élete során, ha nem hagyja abba a mantra éneklését, sohasem lesz boldogtalan.