HU/SB 3.15.50
50. VERS
- prāduścakartha yad idaṁ puruhūta rūpaṁ
- teneśa nirvṛtim avāpur alaṁ dṛśo naḥ
- tasmā idaṁ bhagavate nama id vidhema
- yo ’nātmanāṁ durudayo bhagavān pratītaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
prāduścakartha–láthatóvá tetted; yat–ami; idam–ezt; puruhūta–ó, rendkívül imádatra méltó; rūpam–örök formát; tena–az által a forma által; īśa–ó, Urunk; nirvṛtim–elégedettség; avāpuḥ–elértük; alam–olyannyira; dṛśaḥ–látás; naḥ–miénk; tasmai–Neki; idam–ezt; bhagavate–az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; namaḥ–hódolat; it–csak; vidhema–hadd ajánljuk fel; yaḥ–aki; anātmanām–azoknak, akik nem elég okosak; durudayaḥ–nem lehet látni; bhagavān–az Istenség Legfelsőbb Személyisége; pratītaḥ–láttuk.
FORDÍTÁS
Ó, Urunk! Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk hát örök formádnak, az Istenség Személyiségének, melyet oly kegyesen feltártál előttünk! A szerencsétlen, csekély értelmű emberek nem láthatják legfelsőbb, örök formádat, a mi elménk és szemünk azonban végtelenül elégedett, hogy megpillanthatott Téged.
MAGYARÁZAT
A négy bölcs lelki életének kezdetén személytelen filozófiát vallott, de később atyjuk és lelki tanítómesterük, Brahmā kegyéből megértették az Úr örök lelki formáját, s ettől teljes elégedettség töltötte el őket. Ez azt jelenti, hogy a transzcendentalistáknak, akik a személytelen Brahmant vagy a helyhez kötött Paramātmāt akarják elérni, nem lehet részük teljes elégedettségben, s valami többre vágynak. Még ha elméjük elégedett is, transzcendentális értelemben szemük akkor sem lehet elégedett. Amint azonban eljutnak az Istenség Legfelsőbb Személyiségének megvalósításáig, minden tekintetben elégedetté válnak. Bhaktákká válnak tehát, s örökké arra vágynak, hogy láthassák az Úr formáját. A Brahma-saṁhitā megerősíti, hogy akiben azáltal, hogy szemét a szeretet írjával kente be, felébred a Kṛṣṇa iránt transzcendentális szeretet, az szüntelenül látja az Úr örök formáját. Az anātmanām szó, amelyet ezzel kapcsolatban a vers megemlít, azokra vonatkozik, akik nem tudnak uralkodni elméjük és érzékeik fölött, s emiatt csak saját kitalációikra hagyatkoznak, s eggyé akarnak válni az Úrral. Ezek az emberek nem részesülhetnek abban a boldogságban, amelyet az Úr örök formájának látványa jelent. Az imperszonalisták és az ál-yogīk elől az Urat a yogamāyā függönye rejti el örökre. A Bhagavad-gītā azt mondja, hogy a személytelen filozófia hívei és az állítólagos yogīk amiatt, hogy nem rendelkeztek odaadó szemlélettel, még akkor sem látták az Úr Kṛṣṇát, amikor a Földön megjelenve mindenki láthatta Őt. Elméletük az, hogy a Legfelsőbb Úr māyāval kapcsolatba kerülve felölt egy bizonyos formát, noha valójában nincsen formája. Ez az elmélet akadályozza meg őket abban, hogy eredeti valójában láthassák az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Az Úr éppen ezért mindig kívül esik az efféle abhakták látósugarán. A négy bölcs olyan nagy hálát érzett az Úr iránt, hogy újra és újra tiszteletteljes hódolatát ajánlotta Neki.
Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad-Bhāgavatam Harmadik Énekének tizenötödik fejezetéhez, melynek címe: „Isten országa”.