HU/SB 3.2.17
17. VERS
- dunoti cetaḥ smarato mamaitad
- yad āha pādāv abhivandya pitroḥ
- tātāmba kaṁsād uru-śaṅkitānāṁ
- prasīdataṁ no ’kṛta-niṣkṛtīnām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dunoti–fájdalmat okoz nekem; cetaḥ–szív; smarataḥ–miközben rá gondol; mama–enyém; etat–ez; yat–amennyire; āha–mondta; pādau–láb; abhivandya–imádni; pitroḥ–a szülőknek; tāta–kedves apám; amba–kedves anyám; kaṁsāt–Kaṁsáéból; uru–nagy; śaṅkitānām–azoknak, akik félnek; prasīdatam–légy elégedett vele; naḥ–Miénk; akṛta–el nem végzett; niṣkṛtīnām–kötelességek a szolgálatodban.
FORDÍTÁS
Az Úr Kṛṣṇa szülei bocsánatáért esedezett, amiért [Ő és Balarāma] nem tudták szolgálni lótuszlábukat amiatt, hogy Kaṁsától rettegve otthonuktól távol éltek. „Ó, anyám, ó, apám! – mondta. – Kérlek, bocsássatok meg tehetetlenségünkért!” Milyen fájdalmat okoznak szívemnek az Úr ezen tettei!
MAGYARÁZAT
E versből az tűnik ki, hogy az Úr Kṛṣṇa és Baladeva nagyon féltek Kaṁsától, s rejtőzködniük kellett. De ha az Úr Kṛṣṇa és Baladeva az Istenség Legfelsőbb Személyisége, hogyan félhettek Kaṁsától? Talán e kijelentések ellentmondanak egymásnak? Vasudeva meg akarta védelmezni Kṛṣṇát, mert nagyon szerette Őt. Sohasem gondolta azt, hogy Kṛṣṇa a Legfelsőbb Úr, aki meg tudja védeni magát – úgy gondolt Kṛṣṇára, mint fiára. Az Úr nagy bhaktája volt, ezért nem akart arra gondolni, hogy többi gyermekéhez hasonlóan Kṛṣṇát is megölhetik. Erkölcsi szempontból Vasudevának át kellett volna adnia Kṛṣṇát Kaṁsának, mert ígéretet tett rá, hogy minden gyermekét nekiadja. Kṛṣṇa iránt érzett végtelen szeretetében azonban megszegte szavát, s az Úr nagyon elégedett volt Vasudevával, amiért transzcendentálisan gondolkodott. Nem akarta megzavarni Vasudeva erős szeretetét, így beleegyezett, hogy apja Nanda és Yaśodā házába vigye. S hogy próbára tegye Vasudeva nagy ragaszkodását, az Úr Kṛṣṇa a Yamunā vizébe pottyant, miközben apja átkelt Vele a folyón. Vasudeva őrülten vetette magát gyermeke után, hogy megtalálja a háborgó folyó mélyén.
Ezek mind az Úr dicsőséges kedvtelései, s nem mondanak ellent egymásnak. Kṛṣṇa a Legfelsőbb Úr, ezért sohasem félt Kaṁsától, de azért, hogy örömet szerezzen apjának, beleegyezett, hogy félelmet érezzen. Mindenek fölött álló jellemének legragyogóbb vonása azonban az, hogy bocsánatért könyörgött szüleihez, amiért nem tudta lábaikat szolgálni amiatt, hogy Kaṁsától rettegve távol volt otthonától. Az Úr, akinek lótuszlábát a félistenek – köztük Brahmā és Śiva – imádják, imádni akarta Vasudeva lábát. Nagyon helyénvaló, ahogyan az Úr a világot tanítja. Egy gyermeknek még akkor is szolgálnia kell a szüleit, ha történetesen Ő a Legfelsőbb Úr. Egy fiúgyermek számtalan szempontból adósa szüleinek, és bármilyen kiváló is, kötelessége a szülők szolgálata. Kṛṣṇa így akarta megtanítani az ateistákat, akik nem fogadják el, hogy Isten a Legfelsőbb Atya. E tettéből megtanulhatják, mennyire kell tisztelni a Legfelsőbb Atyát. Uddhavát megdöbbentette az Úr dicső viselkedése, s végtelenül sajnálta, hogy nem tarthatott Vele.