HU/SB 3.20.18


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


18. VERS

sasarja cchāyayāvidyāṁ
pañca-parvāṇam agrataḥ
tāmisram andha-tāmisraṁ
tamo moho mahā-tamaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

sasarja—teremtett; chāyayā—árnyékával; avidyām—tudatlanság; pañca-parvāṇam—öt fajta; agrataḥ—először; tāmisram—tāmisra [a frusztrációból származó düh]; andha-tāmisram—andha-tāmisra [halálérzet]; tamaḥ—tamas [sötétség az önvalóról szóló tudásban]; mohaḥ—moha [illuzórikus felfogás]; mahā-tamaḥ—mahā-tamas, vagyis mahā-moha [az élvezhető tárgyak fölötti tulajdonjog].


FORDÍTÁS

Brahmā először árnyékából megteremtette a feltételekhez kötött lelkek számára a tudatlanság burkait. Öt ilyen burok van, melyeknek neve tāmisra, andha-tāmisra, tamas, moha és mahā-moha.


MAGYARÁZAT

A feltételekhez kötött lelkeket    —    az élőlényeket, akik az anyagi világba kerülnek, hogy az érzékkielégítés élvezetében legyen részük    —    kezdetben öt különböző állapot, burok fedi be. Az első állapot a tāmisra, vagyis a düh burka. Eredetileg minden egyes élőlény rendelkezik parányi függetlenséggel. Ezzel a parányi függetlenséggel él vissza a feltételekhez kötött lélek, amikor úgy véli, ő is ugyanolyan élvezetben részesülhet, mint a Legfelsőbb Úr, vagy amikor azt gondolja: „Miért ne legyek egy olyan független élvező, mint a Legfelsőbb Úr?” Az, hogy így megfeledkezik eredeti helyzetéről, a dühnek, illetve az irigységnek köszönhető. Az élőlény a Legfelsőbb Úr szerves része, örök szolgája, ezért természeténél fogva sohasem lehet az Úrral egyenrangú élvező. Amikor azonban megfeledkezik erről, s megpróbál eggyé válni Vele, akkor állapotát tāmisrának nevezik. Még a lelki megvalósítás útján is nehéz legyőzni az élőlénynek ezt a tāmisra mentalitását. Sokan vannak, akik hogy kiszabaduljanak az anyagi élet útvesztőjéből, eggyé akarnak válni a Legfelsőbb Úrral. Még transzcendentális cselekedeteikben is jelen van ez az alsóbbrendű mentalitás, a tāmisra.

Andha-tāmisra azt jelenti, hogy az ember a halált tekinti a végső befejezésnek. Az ateisták általában azt gondolják, hogy a test az önvaló, és a test pusztulásával minden véget ér. Ezért aztán addig akarják élvezni az anyagi életet, ameddig csak lehetséges, amíg a test létezik. Így gondolkoznak: „Amíg élsz, élj jól! Ne törődj azzal, milyen állítólagos bűnöket követsz el! Egyél, amennyi csak beléd fér! Koldulj, kérj kölcsön és lopj, s ha azt gondolod, hogy a lopással és a kölcsönkéréssel bűnbe keveredsz, melyekért meg kell majd fizetned, csak felejtsd el ezt a tévképzetet, hiszen a halál után úgyis mindennek vége! Senki sem felelős azért, amit életében tesz.” Ez az ateista életfelfogás elpusztítja az emberi civilizációt, mert nélkülözi azt a tudást, hogy az élet örökké folytatódik.

Ez az andha-tāmisra tudatlanság a tamasnak köszönhető. Tamasnak nevezik azt az állapotot, amikor az ember semmit sem tud a szellemi lélekről. Az anyagi világot általában szintén tamasnak nevezik, mert az ott élő lények kilencvenkilenc százaléka mit sem tud lelki azonosságáról. Szinte mindenki azt gondolja, hogy ő a test, s nem tud a szellemi lélekről. E tévhit által vezérelve mindig azt gondolja: „Ez az én testem, és minden, ami kapcsolatban van a testemmel, az enyém.” E megtévedt élőlények számára az anyagi lét alapját a szexuális élet jelenti. Valójában a feltételekhez kötött lelkeket, akik tudatlanságban élnek ebben az anyagi világban, pusztán a szexuális élet irányítja, s amint lehetőséget kapnak a nemi élvezetre, nyomban ragaszkodni kezdenek állítólagos otthonukhoz, az anyaföldhöz, a gyerekekhez, a vagyonhoz és a gazdagsághoz. Ahogy fokozódik a ragaszkodásuk e dolgokhoz, úgy növekszik a mohaḥ, vagyis a testi életfelfogás illúziója. Egyre erősödik az az elképzelés is, hogy „én ez a test vagyok, és minden az enyém, ami ehhez a testhez tartozik”, s ahogyan az egész világon eluralkodik a mohaḥ, szektárius közösségek, családok, nemzetek jönnek létre és harcolnak egymással. Mahā-moha arra utal, amikor valaki őrültként vágyik az anyagi élvezetre. Az emberek    —    különösen ebben a Kali-korszakban    —    őrültek gyanánt egyre csak halmozzák az anyagi élvezethez szükséges dolgokat. A Viṣṇu-Purāṇa nagyon szépen leírja ezeket a fogalmakat:

tamo ’viveko mohaḥ syād
antaḥ-karaṇa-vibhramaḥ
mahā-mohas tu vijñeyo
grāmya-bhoga-sukhaiṣaṇā
maraṇaṁ hy andha-tāmisraṁ
tāmisraṁ krodha ucyate
avidyā pañca-parvaiṣā
prādurbhūtā mahātmanaḥ