HU/SB 3.31.21


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


21. VERS

tasmād ahaṁ vigata-viklava uddhariṣya
ātmānam āśu tamasaḥ suhṛdātmanaiva
bhūyo yathā vyasanam etad aneka-randhraṁ
mā me bhaviṣyad upasādita-viṣṇu-pādaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

tasmāt—ezért; aham—én; vigata—megszűnt; viklavaḥ—zavar; uddhariṣye—fel fogja szabadítani; ātmānam—magam; āśu—gyorsan; tamasaḥ—a sötétségből; suhṛdā ātmanā—a barátságos intelligenciával; eva—valóban; bhūyaḥ—újra; yathā—úgy; vyasanam—helyzet; etat—ez; aneka-randhram—sok méhbe bekerülve; —nem; me—enyém; bhaviṣyat—előfordulhat; upasādita—elhelyezve (elmémben); viṣṇu-pādaḥ—az Úr Viṣṇu lótuszlába.


FORDÍTÁS

Ezért anélkül, hogy mindez a továbbiakban megzavarna, barátom, a tiszta tudat segítségével, ki fogok szabadulni a tudatlanság sötétségéből. Pusztán azzal, hogy az Úr Viṣṇu lótuszlábát elmémben tartom, megmenekülök majd attól, hogy az ismétlődő születés és halál céljából számtalan anya méhébe kerüljek.


MAGYARÁZAT

Az anyagi lét gyötrelmei azon a napon kezdődnek, amikor a szellemi lélek menedékre talál az anya petesejtjében és az apa spermájában, folytatódnak azután, hogy megszületik a méhből, s nem szűnnek meg aztán sem. Nem tudjuk, hol ér véget a szenvedés. Az azonban biztos, hogy nem ér véget azzal, hogy az ember testet cserél. A test cseréje minden pillanatban történik, de ez nem jelenti azt, hogy az élet magzati állapotából egy kellemesebb helyzet felé haladunk. A legjobb ezért az, ha kifejlesztjük Kṛṣṇa-tudatunkat. Upasādita-viṣṇu-pādaḥ, mondja a vers. Ez a Kṛṣṇa-tudat megvalósítását jelenti. Aki az Úr kegyéből intelligens, és kifejleszti magában a Kṛṣṇa-tudatot, annak élete sikeres lesz, mert pusztán azzal, hogy megmarad e Kṛṣṇa-tudatban, megmenekül majd a születés és halál ismétlődésétől.

A gyermek imájában azt mondja, hogy jobb szüntelenül a Kṛṣṇa-tudatban elmerülve a sötét anyaméhben maradni, mint kijutni onnan, s újra áldozatul esni az illuzórikus energiának. Az illuzórikus energia a méhben és azon kívül egyaránt működik. A megoldás nem más, mint hogy az embernek Kṛṣṇa-tudatúnak kell maradnia, s akkor e szörnyű helyzet nem lesz kedvezőtlen hatással rá. A Bhagavad-gītā azt mondja, hogy az ember intelligenciája a barátja, s ugyanez az intelligencia az ellensége is lehet. Ez a vers szintén ezt a gondolatot ismétli meg: suhṛdātmanaiva, baráti intelligencia. Ha értelmünket Kṛṣṇa személyes szolgálatába merítjük, és teljesen Kṛṣṇa-tudatúak vagyunk, az mindig az önmegvalósításhoz és a felszabaduláshoz vezető utat jelenti. Ha helyzetünk nem kavar fel szükségtelenül bennünket, és szüntelenül a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare  / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát énekelve elkezdjük a Kṛṣṇa-tudat folyamatát, a születés és halál körforgása örökre véget érhet.

Felmerülhet a kérdés, hogyan lehet a gyermek az anyaméhben teljesen Kṛṣṇa-tudatú, ha nem áll rendelkezésére semmilyen eszköz, amelynek segítségével a Kṛṣṇa-tudatot gyakorolhatná. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu imádatához nincs szükség eszközökre. A gyermek anyja méhében akar maradni, ugyanakkor ki akar szabadulni māyā karmai közül. Nincs szükség semmilyen anyagi elrendezésre ahhoz, hogy a Kṛṣṇa-tudatot gyakoroljuk. A Kṛṣṇa-tudatot az ember bárhol végezheti, feltéve, ha mindig képes Kṛṣṇára gondolni. A mahā-mantrát    —    Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare  / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare    —    még az anya méhében is lehet énekelni. Az ember énekelhet alvás vagy munka közben, a méh börtönébe zárva vagy azon kívül. E Kṛṣṇa-tudatnak semmilyen körülmény nem állhat az útjába. A gyermek imájának végkövetkeztetése a következő: „Hadd maradjak ebben a helyzetben; habár nagyon gyötrelmes, mégis jobb, mint kijutva innen újra áldozatul esni māyānak!”