HU/SB 3.6.3
3. VERS
- so ’nupraviṣṭo bhagavāṁś
- ceṣṭārūpeṇa taṁ gaṇam
- bhinnaṁ saṁyojayām āsa
- suptaṁ karma prabodhayan
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ–az; anupraviṣṭaḥ–később így behatol; bhagavān–az Istenség Személyisége; ceṣṭā-rūpeṇa–aktív energiája képviselőjével, Kālīval; tam–őket; gaṇam–minden élőlényt, beleértve a félisteneket is; bhinnam–külön; saṁyojayām āsa–cselekedve; suptam–aludni; karma–tett; prabodhayan–felvilágosítva.
FORDÍTÁS
Amikor az Istenség Személyisége energiája segítségével behatolt az elemekbe, minden élőlény feléledt, s cselekedni kezdett, ahogyan álmából felébredve az ember munkájához lát.
MAGYARÁZAT
Az egyéni lelkek mind tudattalan állapotba kerülnek a teremtés megsemmisülése után, s így az Úr anyagi energiájával együtt az Úrba hatolnak. Ezek az egyéni élőlények örökké feltételekhez kötött lelkek, de minden egyes anyagi teremtésben lehetőséget kapnak, hogy megszabaduljanak, és szabad lelkekké váljanak. Mindannyian megkapják az esélyt, hogy a védikus bölcsességet kihasználva megtudják, mi a kapcsolatuk a Legfelsőbb Úrral, hogyan érhetik el a felszabadulást és milyen áldást jelent az efféle felszabadulás. A Védák megfelelő tanulmányozásával az ember tudatára ébred helyzetének, az Úr transzcendentális odaadó szolgálatába kezd, majd fokozatosan a lelki égbe emelkedik. Az egyéni lelkek az anyagi világban különféle cselekedeteket végeznek múltbeli, beteljesületlen vágyaik szerint. Adott teste pusztulása után az egyéni lélek mindent elfelejt, de a végtelenül kegyes Úr, aki tanúként, mint Felsőlélek jelen van mindenki szívében, felébreszti őt, és emlékezteti régi vágyaira, így következő életében azok szerint kezd el cselekedni. Ezt a láthatatlan irányítást sorsnak nevezik, s egy józan ember megérti, hogy beteljesületlen vágyai okozzák, hogy továbbra is anyagi börtönében marad, a természet három kötőerejének hatása alatt.
Néhány nem túlságosan intelligens filozófus az élőlény öntudatlan, alvó állapotát – mely közvetlenül a teremtés részleges vagy teljes megsemmisülése után következik be –, helytelenül az élet végső állapotának tekinti. A durva fizikai test megsemmisülése után az élőlény csak néhány hónapig marad öntudatlan állapotban, az anyagi teremtés teljes feloszlása után pedig évmilliókig ez az állapot jellemző rá. Amikor azonban a teremtés újra feléled, az Úr felébreszti, hogy cselekedjék. Az élőlény örök, természetes élethelyzete, tudatának ébrenléti állapota, amely a cselekedeteken keresztül nyilvánul meg. Amikor ébren van, képtelen nem cselekedni, és különféle vágyai szerint cselekszik. Amikor vágyai az Úr transzcendentális szolgálatának köszönhetően megtisztulnak, élete tökéletessé válik, s a lelki világba emelkedik, hogy élvezhesse az örökké tartó éber életet.