HU/SB 3.6.38
38. VERS
- ātmano ’vasito vatsa
- mahimā kavinādinā
- saṁvatsara-sahasrānte
- dhiyā yoga-vipakkayā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ātmanaḥ–a Legfelsőbb Léleknek; avasitaḥ–ismert; vatsa–ó, kedves fiam; mahimā–dicsőség; kavinā–a költő Brahmā által; ādinā–eredeti; saṁvatsara–mennyei évek; sahasra-ante–ezer év leteltével; dhiyā–intelligenciával; yoga-vipakkayā–érett meditáció által.
FORDÍTÁS
Ó, fiam! Az eredeti költő, Brahmā ezer mennyei évig tartó érett meditáció után csak annyit tudott meg, hogy a Legfelsőbb Lélek dicsősége felfoghatatlan.
MAGYARÁZAT
Vannak olyan béka-filozófusok, akik a Legfelsőbb Lelket a filozófiai és az elmebeli spekuláció segítségével akarják megismerni, s amikor a bhakták, akik valamennyire ismerik a Legfelsőbb Urat, bevallják, hogy dicsősége felmérhetetlen és felfoghatatlan, e béka-filozófusok csak ellenségesen becsmérlik őket. Éppen úgy, mint a béka a kútban, aki megpróbálta felmérni a Csendes-óceán nagyságát, ők is inkább a meddő elmebeli spekuláció küzdelmét választják, mint hogy meghallgatnák a bhakták tanítását, például az eredeti költőét, Brahmāét. Az Úr Brahmā szigorú meditációt végzett ezer mennyei évig, végül mégis azt mondta, hogy az Úr dicsősége felfoghatatlan. Miféle haszonban reménykedhetnek hát a béka-filozófusok elmebeli spekulációjuk eredményeként?
A Brahma-saṁhitā elmondja, hogy az elméjében spekuláló ember millió és millió éven át repülhet a spekuláció egén az elme vagy a szél sebességével, mégis felfoghatatlannak fogja azt találni. A bhakták azonban nem vesztegetik az idejüket e hiábavaló kutatással a Legfelsőbb tudománya után, inkább alázatosan meghallgatják az igaz bhaktákat, akik az Úr dicsőségéről beszélnek, s így a hallgatás és ismétlés folyamatának transzcendentális élvezetében lehet részük. Az Úr helyesli a bhakták – vagy mahātmák – odaadó cselekedeteit, s így szól:
- mahātmānas tu māṁ pārtha
- daivīṁ prakṛtim āśritāḥ
- bhajanty ananya-manaso
- jñātvā bhūtādim avyayam
- satataṁ kīrtayanto māṁ
- yatantaś ca dṛḍha-vratāḥ
- namasyantaś ca māṁ bhaktyā
- nitya-yuktā upāsate
- (BG 9.13–14)
Az Úr tiszta bhaktái a parā prakṛtinál, az Úr belső energiájánál keresnek menedéket, melyet Lakṣmīdevīnek, Sītādevīnek, Śrīmatī Rādhārāṇīnak vagy Śrīmatī Rukmiṇīdevīnek hívnak, s így valódi mahātmākká, nagy lelkekké válnak. A mahātmāk nem szeretnek elmebeli spekulációba merülni, hanem rendíthetetlenül az Úr odaadó szolgálatába kezdenek. Az odaadó szolgálat az Úr cselekedetei hallgatásának és ismétlésének elsődleges folyamatán keresztül nyilvánul meg. Ez a transzcendentális folyamat, amelyet a mahātmāk gyakorolnak, elegendő tudást ad nekik az Úrról, hiszen ha az Urat egyáltalán meg lehet ismerni valamennyire, akkor az csak az odaadó szolgálat révén lehetséges. Az ember spekulálhat tovább és tékozolhatja emberi életének értékes idejét, de ez nem segíti abban, hogy belépjen az Úr birodalmába. A mahātmāk nem akarják elmebeli spekulációval megismerni az Urat, mert boldogságot okoz nekik, ha hallhatnak dicső tetteiről, amelyeket bhaktáival vagy a démonokkal élvezett transzcendentális kapcsolatában hajt végre. A bhakták mindkettőben örömüket lelik, és boldogok mind ebben az életükben, mind a következőben.