HU/SB 3.9.42
42. VERS
- aham ātmātmanāṁ dhātaḥ
- preṣṭhaḥ san preyasām api
- ato mayi ratiṁ kuryād
- dehādir yat-kṛte priyaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aham–Én vagyok; ātmā–a Felsőlélek; ātmanām–minden más léleknek; dhātaḥ–irányító; preṣṭhaḥ–a legkedvesebb; san–lény; preyasām–minden kedves dolognak; api–bizonyára; ataḥ–ezért; mayi–Nekem; ratim–ragaszkodás; kuryāt–tennie kell; deha-ādiḥ–a test és az elme; yat-kṛte–aki miatt; priyaḥ–nagyon kedves.
FORDÍTÁS
Én vagyok minden egyén Felsőlelke. Én vagyok a legfelsőbb irányító és a legkedvesebb. Az emberek helytelenül a durva és finom anyagi testekhez ragaszkodnak, pedig egyedül Hozzám kellene ragaszkodniuk.
MAGYARÁZAT
A Legfelsőbb Úr, az Istenség Személyisége a legkedvesebb a feltételekhez kötött és a felszabadult szinten egyaránt. Ha valaki nem tudja, hogy az Úr az egyetlen, aki a legkedvesebb számára, akkor az élet feltételekhez kötött állapotában van, s amikor tökéletesen tisztában van vele, akkor felszabadultnak kell tekinteni. Az Úrral való kapcsolatunknak különféle fokozatai vannak, annak alapján, milyen megvalósításra teszünk szert arról, miért a Legfelsőbb Úr minden élőlény számára a legkedvesebb. A Bhagavad-gītā (BG 15.7) érthetően elmondja, mi a valódi ok: mamaivāṁśo jīva-loke jīva-bhūtaḥ sanātanaḥ – az élőlények a Legfelsőbb Úr örök, szerves részei. Az élőlényt ātmānak, az Urat pedig Paramātmānak hívják. Az élőlényt Brahmannak, az Urat pedig Parabrahmannak, azaz Parameśvarának nevezik. Īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ (BS 5.1). A feltételekhez kötött lelkek, akik nem jutottak el az önmegvalósításig, az anyagi testet tekintik a legkedvesebbnek, s ez a felfogás koncentráltan kiterjed az egész testre, és másokra kiterjesztve is. Az ember ragaszkodása saját testéhez és annak kiterjedéseihez, vagyis a gyerekekhez és a rokonokhoz, valójában az igazi élőlény jelenléte miatt fejlődik ki. Amint az igazi élőlény elhagyja a testet, még a legkedvesebb gyermek teste sem vonzó többé. A vonzódás valódi alapja tehát az élő szikra, a Legfelsőbb örök része, nem pedig a test. Mivel az élőlények szintén az egész élőlény részei, a ragaszkodás valódi alapját mindenki számára a legfelsőbb élőlény jelenti. Aki elfelejtette, mi az alapja a szeretetnek, amit minden iránt érez, annak szeretete csak pislákol, mert māyāban van. Az ember annál inkább eltávolodik a szeretet alapjaitól, minél jobban māyā hatása alatt áll, s valójában semmit sem képes szeretni, míg az Úr szerető szolgálata ki nem alakul benne.
Ez a vers hangsúlyozza, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségére kell irányítanunk a szeretetünket. A „kuryāt” szó rendkívül jelentőségteljes. Jelentése: „rendelkeznünk kell vele”. Mindez azt emeli ki, hogy mind jobban és jobban kell ragaszkodnunk a szeretet elvéhez. A szerves rész, a lelki élőlény, tapasztalja māyā befolyását, ám a Felsőlélek, Paramātmā, nem kerülhet a hatása alá. A māyāvādī filozófusok, akik elfogadják, hogy māyā hatást gyakorol az élőlényre, eggyé akarnak válni Paramātmāval. De mivel valójában nem szeretik Paramātmāt, örökre māyā csapdájában maradnak, s képtelenek Paramātmā közelébe kerülni. Mindez amiatt történik, hogy nem szeretik Paramātmāt. Egy gazdag és fösvény ember nem tudja, mire költse a pénzét, ezért lehet bármilyen gazdag, fukarsága miatt örökre szegény marad. Aki azonban tudja, hogyan használja vagyonát, gyorsan meggazdagodhat, még kevéske pénzzel is a zsebében.
A szem és a nap nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, mert napfény nélkül a szem nem lát. De a test többi része amiatt, hogy a naphoz, mint hőforráshoz ragaszkodik, sokkal nagyobb hasznát látja a napnak, mint a szem. A nap iránti ragaszkodás nélkül a szem nem bírja elviselni a nap sugarait, azaz képtelen megérteni a nap sugarainak hasznát. Hasonló módon az empirikus filozófusok amiatt, hogy nincs bennük szeretet, a Brahmanról szóló elméleti tudásuk ellenére sem tudják hasznát venni a Legfelsőbb Brahman kegyének. Rengeteg személytelenséget valló filozófus marad örökre māyā befolyása alatt, mert bár elmélyednek a Brahmanról szóló elméleti tudásban, nem fejlesztik ki a Brahman iránti szeretetüket, és hibás módszereik miatt nincs is reményük erre. A napisten híve még erről a bolygóról és akkor is láthatja urát eredeti valójában, ha történetesen vak, míg az, aki nem híve a napnak, még elviselni sem képes a ragyogó napfényt. Éppen így az odaadó szolgálat révén és annak köszönhetően, hogy felébredt benne a tiszta szeretet, még az is láthatja az Istenség Személyiségét magában, aki történetesen még nem érte el a jñānī szintet. Az embernek minden körülmények között arra kell törekednie, hogy kifejlessze magában az Isten iránti szeretetet, s ez minden problémáját megoldja majd, amivel szembekerül.