HU/SB 4.11.20


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


20. VERS

na vai sva-pakṣo ’sya vipakṣa eva vā
parasya mṛtyor viśataḥ samaṁ prajāḥ
taṁ dhāvamānam anudhāvanty anīśā
yathā rajāṁsy anilaṁ bhūta-saṅghāḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

na—nem; vai—azonban; sva-pakṣaḥ—szövetséges; asya—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; vipakṣaḥ—ellenség; eva—bizonyára; —vagy; parasya—a Legfelsőbbnek; mṛtyoḥ—az idő formájában; viśataḥ—belépve; samam—egyenlően; prajāḥ—élőlények; tam—Ő; dhāvamānam—mozogni; anudhāvanti—követi; anīśāḥ—az alárendelt élőlények; yathā—mint; rajāṁsi—porszemek; anilam—a szél; bhūta-saṅghāḥ—más anyagi elemek.


FORDÍTÁS

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége az örök idő formájában jelen van az anyagi világban, és pártatlan mindenkivel szemben. Senki sem a szövetségese, és senki sem az ellensége. Az idő elem fennhatósága alatt mindenki saját karmájának, gyümölcsöző tetteinek az eredményét élvezi vagy szenvedi el. Ahogy a parányi porszemek szállnak az égen, amikor fúj a szél, úgy szenved vagy élvez az ember saját karmája szerint az anyagi életben.


MAGYARÁZAT

Bár az Istenség Legfelsőbb Személyisége minden ok eredeti oka, nem felelős senki anyagi szenvedéséért vagy élvezetéért. A Legfelsőbb Úr tehát nem részrehajló. A kevésbé intelligensek azzal vádolják a Legfelsőbb Urat, hogy részrehajló, és azt állítják, hogy ez az oka, hogy az anyagi világban az egyik embernek élvezetben van része, a másik pedig szenved. Ez a vers azonban külön kihangsúlyozza, hogy a Legfelsőbb Úr nem ilyen részrehajló. Az élőlények ennek ellenére sohasem függetlenek. Amint kijelentik, hogy függetlenek a legfelsőbb irányítótól, azonnal az anyagi világba kerülnek, hogy amennyire lehetséges, szabadon szerencsét próbálhassanak. Amikor az anyagi világ e félrevezetett élőlények számára létrejön, ezek az élőlények megteremtik saját karmájukat, gyümölcsöző tetteiket, s kihasználják az idő elemet, létrehozva ezzel saját szerencséjüket vagy balsorsukat. Mindenki létrejön, mindenki fennmarad, s végül mindenki elpusztul. E három dolgot illetően az Úr egyformán bánik mindenkivel, s hogy valaki szenved-e vagy boldog, az a karmájától függ. Az élőlény jobb vagy rosszabb helyzete, szenvedése és élvezete saját karmájának az eredménye. A szó, amit ez a vers ezzel kapcsolatban használ, az anīśāḥ, aminek jelentése: „saját karmájuktól függően”. Ezt jól illusztrálja az a példa, hogy a kormány mindenkinek lehetőséget ad, hogy kövesse az állam törvényeit, de minden ember szabadon teremti meg magának a különféle helyzeteket, amelyek különféle tudatállapotokba kényszerítik. Ez a vers azt a példát említi, hogy amikor fúj a szél, porszemek keringenek a levegőben, majd villámlani kezd, záporeső hullik, s így az esős évszak változatosságot teremt az erdőkben. Isten nagyon kegyes    —    mindenkinek egyenlő esélyt ad    —,    de minden ember saját karmájának megfelelően szenved vagy boldog ebben az anyagi világban.