HU/SB 4.2.31


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


31. VERS

eṣa eva hi lokānāṁ
śivaḥ panthāḥ sanātanaḥ
yaṁ pūrve cānusantasthur
yat-pramāṇaṁ janārdanaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

eṣaḥ—a Védák; eva—bizonyára; hi—mert; lokānām—minden embernek; śivaḥ—kedvező; panthāḥ—út; sanātanaḥ—örök; yam—ami (a Védák útja); pūrve—a múltban; ca—és; anusantasthuḥ—szigorúan követték; yat—amiben; pramāṇam—a bizonyíték; janārdanaḥ—Janārdana.


FORDÍTÁS

A Védák meghatározzák az emberi civilizáció kedvező fejlődésének örök szabályozó elveit, amelyeket a múltban az emberek szigorúan betartottak. Ezt Maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége bizonyítja, akit Janārdanának, minden élőlény jóakarójának hívnak.


MAGYARÁZAT

A Bhagavad-gītāban az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa kijelentette, hogy függetlenül attól, milyen fajhoz tartozik, minden élőlénynek Ő az atyja. Nyolcmillió-négyszázezer létforma van, s az Úr Kṛṣṇa azt mondja, hogy mindegyiknek Ő az apja. Az élőlények az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szerves részei, ezért mindannyian az Ő fiai, és mivel abban a hitben élnek, hogy uralkodhatnak az anyagi természet fölött, saját érdekükben megkapják a Védákat útmutatóként. Ezért a Védákat apauruṣeyának nevezik, mert nem ember vagy félisten, s még csak nem is az első élő teremtmény, Brahmā alkotásai. A Védákat nem Brahmā hozta létre vagy írta. Ő szintén csupán egy az anyagi világ élőlényei közül, ezért nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy saját erejéből megírja vagy elbeszélje a Védákat. Ebben az anyagi világban minden élőlényt négy hiányosság jellemez: hibákat követ el, összetéveszt dolgokat, becsap másokat, valamint tökéletlenek az érzékszervei. A Védákat azonban nem az anyagi világ élőlényeinek egyike írta, ezért azt mondják rájuk, apauruṣeya. A Védák eredetét senki sem nyomozhatja ki. A modern emberi társadalom nem ismeri a világ vagy az univerzum kronologikus történelmét, és nem tud háromezer évnél régebbi valódi történelmi tényeket felmutatni. Annak, hogy a Védák mikor íródtak, senki sem járhat utána, hiszen nem az anyagi világ élőlényei írták. Minden más tudásrendszer hibás, mert valamennyit olyan ember vagy félisten írta vagy beszélte el, aki az anyagi világ teremtménye. A Bhagavad-gītā azonban apauruṣeya, mert nem az anyagi teremtés valamelyik emberi lénye vagy félistene beszélte el, hanem az Úr Kṛṣṇa, aki az anyagi teremtés fölött áll. Ezt olyan kiváló tudósok is elfogadták, mint például Śaṅkarācārya, más ācāryákról, például Rāmānujācāryáról és Madhvācāryáról nem is beszélve. Śaṅkarācārya elfogadta, hogy Nārāyaṇa és Kṛṣṇa transzcendentális, s az Úr Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban (BG 10.8) Maga is kijelentette: ahaṁ sarvasya prabhavo mattaḥ sarvaṁ pravartate. „Én vagyok mindennek az eredete; minden Belőlem árad.” Ő hozta létre ezt az anyagi teremtést, beleértve Brahmāt, Śivát és az összes félistent is, hiszen minden Belőle áradt ki. Azt is mondja, hogy minden Védának az Ő megértése a célja (vedaiś ca sarvair aham eva vedyaḥ (BG 15.15)). Ő az eredeti veda-vit, a Védák eredeti ismerője, valamint az eredeti vedānta-kṛd, a Vedānta eredeti szerkesztője. A Védák szerkesztője tehát nem Brahmā.

A Śrīmad-Bhāgavatam már az elején kijelenti: tene brahma hṛdā, a védikus tudományt a Legfelsőbb Abszolút Igazság, az Istenség Személyisége tanította Brahmānak a szívén keresztül. Arra, hogy a védikus tudás mentes minden hibától, illúziótól, csalástól és hiányosságtól, az a bizonyíték, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Janārdana beszélte el, ezért ezt a tudást időtlen idők óta, Brahmā óta elfogadják. A védikus vallást, azaz a Védák elveit India rendkívül magas kultúrájú népessége ősidők óta követi. Senki sem képes megállapítani, mikor kezdődött el, éppen ezért sanātana; a Védák gyalázása pedig ateizmusnak tekinthető. A Védákat setunak, hídnak is nevezik. Ha valaki lelki létének elérésére vágyik, át kell kelnie a tudatlanság óceánján. A Védák az a híd, amely átvezet e hatalmas óceán túlsó partjára.

A Védák leírják, hogyan oszlik az emberi faj a tulajdonságok és a tevékenység szerint négy csoportra. Ez egy rendkívül tudományos rendszer, s egyben sanātana is, hiszen senki sem képes utánajárni, mikor kezdődött el, és sohasem fog megsemmisülni. A varṇák és āśramák, a kasztok és rétegek rendszerét senki sem képes megszüntetni. Akár elfogadjuk a brāhmaṇa elnevezést, akár nem, a társadalomnak van egy rétege, melyet értelmiségként ismernek, s amelynek tagjait a lelki tudás megértése és a lelki filozófia érdekli. Éppen így az emberek között van egy olyan csoport is, akik az irányításhoz vonzódnak, valamint ahhoz, hogy uralkodjanak mások fölött. A védikus rendszer az ilyen katonás szellemű embereket kṣatriyáknak hívja. Mindenhol találkozhatunk az embereknek egy olyan osztályával is, akiket a gazdasági fejlődés, az üzlet, az ipar és a pénzszerzés érdekel; őket vaiśyáknak nevezik. Rajtuk kívül van még egy osztály, akik nem tartoznak az értelmiséghez, távol áll tőlük a katonás szellem, nincs érzékük az anyagiak gyarapításához, csupán mások szolgálatára képesek. Őket nevezik śūdráknak, kétkezi munkásoknak. Ez a rendszer sanātana    —    időtlen idők óta létezik, és ugyanígy folytatódik a jövőben is. Nincs olyan hatalom a világon, amely megállíthatná. Ez a sanātana-dharma rendszer örök, éppen ezért a védikus elveket követve az ember a lelki élet legmagasabb szintjére emelkedhet.

A vers elmondja, hogy hajdanán a bölcsek e rendszer szerint éltek, ezért a védikus rendszer követése a társadalom alapvető etikettjének betartását jelenti. Az Úr Śiva hívei azonban, akik részegesek, akik a kábítószerek, az alkohol és a nemi élet rabjai, akik nem fürdenek és gāñjāt szívnak, áthágnak minden emberi illemszabályt. A végkövetkeztetés az, hogy akik szembefordulnak a védikus elvekkel, maguk szolgálnak bizonyítékul arra, hogy a Védák hitelesek, mert azáltal, hogy nem követik a védikus elveket, teljesen állatokká válnak. Az ilyen állatias emberek maguk bizonyítják a védikus szabályok felsőbbrendűségét.