HU/SB 4.20.31


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


31. VERS

tvan-māyayāddhā jana īśa khaṇḍito
yad anyad āśāsta ṛtātmano ’budhaḥ
yathā cared bāla-hitaṁ pitā svayaṁ
tathā tvam evārhasi naḥ samīhitum


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

tvat—Tiéd; māyayā—illuzórikus energia által; addhā—bizonyára; janaḥ—az emberek általában; īśa—ó, Uram; khaṇḍitaḥ—elkülönült; yat—mert; anyat—más; āśāste—vágynak rá; ṛta—valódi; ātmanaḥ—az önvalóból; abudhaḥ—megfelelő megértés nélkül; yathā—mint; caret—végezné; bāla-hitam—egy gyermek jóléte; pitā—az apa; svayam—személyesen; tathā—hasonlóan; tvam—Te, Uram; eva—bizonyára; arhasi naḥ samīhitum—kérlek, cselekedj az érdekemben.


FORDÍTÁS

Uram, illuzórikus energiádnak köszönhetően az anyagi világban minden élőlény elfelejtette igazi, eredeti helyzetét, és tudatlanságból folyton anyagi boldogságra vágyik a társadalom, a barátság és a szeretet formájában. Ezért kérlek, ne kívánd, hogy anyagi áldásokat fogadjak el Tőled, hanem mint egy apa, aki nem várva fia kérésére, megtesz mindent a fiú érdekében, azt add meg nekem, amiről úgy gondolod, hogy a legjobb a számomra!


MAGYARÁZAT

A fiúnak az a kötelessége, hogy az apjára bízza magát, anélkül, hogy bármit kérne tőle. A jó fiú hisz benne, hogy az apja tudja a legjobban, mi szolgál a javára. Éppen így egy tiszta bhakta sem kér semmilyen anyagi áldást az Úrtól, és lelki áldásért sem folyamodik Hozzá. A tiszta bhakta teljesen meghódol az Úr lótuszlábánál, és az Úr felelősséget vállal érte, ahogyan a Bhagavad-gītāban (BG 18.66) mondja: ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi. Az apa tudja, mire van a fiának szüksége, s megad neki mindent, a Legfelsőbb Úr pedig tisztában van az élőlények szükségleteivel, és bőkezűen gondoskodik róluk. Az Īśopaniṣad ezért kijelenti, hogy az anyagi világban minden teljes (pūrṇam idam). Gondot egyedül az jelent, hogy az élőlények feledékenységük miatt szükségtelen igényeket támasztanak, és az anyagi cselekedetek kötelékébe keverednek. Ennek az az eredménye, hogy anyagi cselekedeteik véget nem érően folytatódnak, életeken keresztül.

Szemünk előtt sokféle élőlényt látunk, s mindegyikük a lélekvándorlás és a cselekedetek hálójába bonyolódott. A mi kötelességünk csupán az, hogy meghódoljunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, és hagyjuk, hogy gondunkat viselje, hiszen Ő tudja, mi a jó a számunkra.

Pṛthu Mahārāja ezért arra kéri az Urat, hogy legfelsőbb apaként Ő válassza ki és adja meg azt, amiről úgy gondolja, hogy áldásos Pṛthu Mahārāja számára. Ez az élőlény tökéletes helyzete. Śikṣāṣtakájában Śrī Caitanya Mahāprabhu így tanít bennünket:

na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ
kavitāṁ vā jagad-īśa kāmaye
mama janmani janmanīśvare
bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi

„Ó, mindenható Úr! Nem vágyom gazdagságra és szép nőkre. Azt sem akarom, hogy követőim legyenek. Csupán azt kívánom, hogy indokolatlan kegyedből életről életre szeretettel szolgálhassalak Téged.”

A végkövetkeztetés az, hogy a tiszta bhaktának nem szabad semmilyen anyagi hasznot remélnie az odaadó szolgálatból, és a gyümölcsöző cselekedetek vagy a filozófiai spekuláció sem bűvölhetik el. Mindig kedvezően kell az Úr szolgálatát végeznie. Ez jelenti az élet legmagasabb szintű tökéletességét.