HU/SB 4.22.10
10. VERS
- adhanā api te dhanyāḥ
- sādhavo gṛha-medhinaḥ
- yad-gṛhā hy arha-varyāmbu-
- tṛṇa-bhūmīśvarāvarāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
adhanāḥ—nem túlságosan gazdag; api—bár; te—ők; dhanyāḥ—dicső; sādhavaḥ—szentéletűek; gṛha-medhinaḥ—olyanok, akik ragaszkodnak a családi élethez; yat-gṛhāḥ—akinek a háza; hi—bizonyára; arha-varya—a legimádandóbb; ambu—víz; tṛṇa—fű; bhūmi—föld; īśvara—a mester; avarāḥ—a szolgák.
FORDÍTÁS
Az, aki nem túl gazdag és ragaszkodik a családi élethez, dicsőségessé válik, amikor szentek látogatnak a házába. A házigazda és a szolgák, akik vízzel, ülőhellyel kínálják és a vendégfogadás egyéb kellékeivel köszöntik a magasrangú látogatókat, valamennyien dicsőségesek, magát a házat is beleértve.
MAGYARÁZAT
Anyagi szempontból nem igazán dicsőséges az az ember, aki nem kellőképpen gazdag, és lelki szempontból nem magasztalják túlságosan azt, aki ragaszkodik a családi élethez, ám a szent emberek szeretnek ellátogatni a szegény vagy az anyagi családi élethez ragaszkodó ember otthonába. Ilyenkor dicsőségessé válik a ház tulajdonosa és a szolgái, mert vizet ajánlanak fel, hogy megmossák egy szent ember lábát, aztán ülőhellyel és egyebekkel kínálják. Ha egy szent ember látogat az otthonába, még egy jelentéktelen ember is dicsőségessé válik az áldásaitól. A védikus szokások szerint ezért a családfők gyakran hívnak meg szent életű embereket az otthonukba, hogy megkapják az áldásaikat. Indiában ez még mindig szokás, s így bárhol járnak a szentek, a családosok mindenhol vendégül látják őket, s így viszonzásképpen lehetőséget kapnak arra, hogy lelki tudásra tegyenek szert. Egy sannyāsīnak az a kötelessége, hogy elmenjen mindenhová, hogy így kegyében részesítse a családosokat, akik általában nem ismerik a lelki élet értékét.
Azzal érvelhetne valaki, hogy nem minden családfenntartó gazdag, és nem fogadhatnak nagy szenteket vagy prédikátorokat, mert azokat mindig elkísérik a tanítványaik is. Ha egy családos ember vendégül akar látni egy szent életű embert, akkor a kíséretében érkezőket is fogadnia kell. A śāstrákban az áll, hogy Durvāsā Muni mindenhová hatvanezer tanítványával érkezett, és ha valami nem volt egészen rendben a fogadásuk körül, nyomban nagyon dühös lett, és néha meg is átkozta a házigazdát. Valójában rangjától vagy anyagi helyzetétől függetlenül minden családos képes legalább arra, hogy nagy odaadással fogadja szentéletű vendégeit, s megkínálja őket ivóvízzel, hiszen víz mindenhol van. Indiában az a szokás, hogy még a közönséges embert is megkínálják egy pohár vízzel, ha váratlanul látogatóba érkezik, s nem tudják étellel kínálni. Ha nincs víz, akkor hellyel kínáljuk a vendéget, még ha csak egy gyékényből font szőnyegen is. Akinek pedig még ilyen szőnyege sincs, az megtisztíthatja a földet, és megkérheti a vendéget, hogy üljön oda. Ha egy családfő még ezt sem tudja megtenni, akkor fogadja csupán összetett kézzel a vendéget, s köszöntse „Isten hozott”-tal. És ha még erre sem képes, akkor érezzen nagy szomorúságot szerencsétlen helyzete miatt, hullasson könnyeket, és egyszerűen csak ajánlja fel a hódolatát egész családjával, feleségével és gyermekeivel együtt. Így elégedetté tehet minden vendéget, még akkor is, ha az egy szent vagy egy király.