HU/SB 4.22.11
11. VERS
- vyālālaya-drumā vai teṣv
- ariktākhila-sampadaḥ
- yad-gṛhās tīrtha-pādīya-
- pādatīrtha-vivarjitāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vyāla—mérgeskígyók; ālaya—otthon; drumāḥ—fa; vai—bizonyára; teṣu—azokban a házakban; arikta—bőségesen; akhila—minden; sampadaḥ—gazdagság; yat—az; gṛhāḥ—házak; tīrtha-pādīya—a nagy szentek lábával kapcsolatban; pāda-tīrtha—a víz, amely lábukat mosta; vivarjitāḥ—nélküle.
FORDÍTÁS
Ezzel szemben hiába fényűző és gazdag egy családos ember háza, mert ha az Úr bhaktái sohasem léphetnek be ajtaján, és nincs számukra ott víz, amivel a lábukat megmosnák, olyannak kell tekinteni, mint azt a fát, amelyen mérges kígyók élnek.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben a tīrtha-pādīya szó az Úr Viṣṇu bhaktáira, a vaiṣṇavákra utal. Ami a brāhmaṇákat illeti, az előző vers már leírta, hogyan kell fogadni őket, ez a vers pedig a vaiṣṇavákat emeli ki. A sannyāsīk, azok, akik az élet lemondott rendjében élnek, vállalják, hogy felvilágosítják a családosokat. Vannak ekadaṇḍī sannyāsīk és tridaṇḍī sannyāsīk. Az ekadaṇḍī sannyāsīk általában Śaṅkarācārya követői, és māyāvādī sannyāsīkként ismerik őket, míg a tridaṇḍī sannyāsīk a vaiṣṇava ācāryāk — Rāmānujācārya, Madhvācārya és mások — követői, s vállalják a feladatot, hogy felvilágosítsák a családosokat. Az ekadaṇḍī sannyāsīk elérhetik a tiszta Brahman szintjét, mert tudatában vannak, hogy a lélek különbözik a testtől, ám a legtöbben közülük imperszonalisták. A vaiṣṇavák tudják, hogy az Abszolút Igazság a Legfelsőbb Személy, s hogy a Brahman-sugárzás alapja az Istenség Legfelsőbb Személyisége, ahogy azt a Bhagavad-gītā (BG 14.27) is megerősíti: brahmaṇo hi pratiṣṭāham. A tīrtha-pādīya szó tehát a vaiṣṇavákra utal. A Bhāgavatamban (SB 1.13.10) egy másik utalást is találunk: tīrthī-kurvanti tīrthāni. Bárhol jár egy vaiṣṇava, azt a helyet azonnal tīrthává, zarándokhellyé varázsolja. A vaiṣṇava sannyāsīk az egész világot bejárják, hogy minden helyet zarándokhellyé változtassanak lótuszlábuk érintésével. Pṛthu Mahārāja megemlíti, hogy azt a házat, ahol nem fogadják a vaiṣṇavákat a korábban leírt módon, mérges kígyók fészkének kell tekinteni. Azt mondják, hogy a szantálfák köré tekeredve, amely nagyon értékes fa, mérges kígyókat találunk. A szantálfa rendkívül hűvös, a mérges kígyók teste pedig mindig nagyon forró a méregfoguk miatt, ezért a szantálfánál keresnek oltalmat, hogy lehűljenek. Sok gazdag ember házőrző kutyát vagy ajtónállót tart, és táblákat szögel ki „Belépni tilos!”, „Tilos az átjárás!”, „Vigyázz, a kutya harap!” és hasonló feliratokkal. A nyugati országokban néha lelövik a betolakodókat, ám az ilyen gyilkosság még csak nem is számít bűnténynek. Ilyenek a démonikus családosok, akiknek házait mérges kígyók lakhelyének tartják. Az ilyen családok tagjai nem különbek a kígyóknál, mert a kígyók nagyon irigyek, s ha ez az irigység a szent emberekre irányul, helyzetük még veszélyesebbé válik. Cāṇakya Paṇḍita azt mondja: két irigy élőlény van — a kígyó és az irigy ember. Az irigy ember veszélyesebb a kígyónál, mert az utóbbit kígyóbűvölő mantrákkal vagy gyógyfüvekkel meg lehet szelídíteni, ám az irigy embert semmivel sem lehet megbékíteni.