HU/SB 4.22.23
23. VERS
- arthendriyārāma-sagoṣṭhy-atṛṣṇayā
- tat-sammatānām aparigraheṇa ca
- vivikta-rucyā paritoṣa ātmani
- vinā harer guṇa-pīyūṣa-pānāt
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
artha—javak; indriya—érzékek; ārāma—kielégítés; sa-goṣṭhī—a társaságukkal; atṛṣṇayā—vonakodással; tat—az; sammatānām—mivel jóváhagyták; aparigraheṇa—az elutasítással; ca—is; vivikta-rucyā—undorító íz; paritoṣe—boldogság; ātmani—önvaló; vinā—nélkül; hareḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; guṇa—tulajdonságok; pīyūṣa—nektár; pānāt—inni.
FORDÍTÁS
Az embernek azáltal kell fejlődnie a lelki életben, hogy nem tart kapcsolatot olyanokkal, akiket csak az érzékkielégítés és a pénzszerzés érdekel. Nem csak az ilyen embereket kell elkerülnie, hanem azokat is, akik velük társulnak. Úgy kell alakítania az életét, hogy ne éljen békében, ha nem ihatja az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari dicsőítésének nektárját. Az érzéki élvezet ízétől ily módon megundorodva feljebb emelkedhet.
MAGYARÁZAT
Az anyagi világban mindenkit a pénz és az érzékkielégítés érdekel. Az emberek egyetlen célja, hogy annyi pénzt keressenek, amennyit csak tudnak, s az egészet érzékeik kielégítésére költik. Śrīla Śukadeva Gosvāmī a következőképpen ír a materialisták tetteiről:
- nidrayā hriyate naktaṁ
- vyavāyena ca vā vayaḥ
- divā cārthehayā rājan
- kuṭumba-bharaṇena vā
- (SB 2.1.3)
Ez jellemző a materialistákra. Éjszaka azzal fecsérlik el az idejüket, hogy több mint hat órát alszanak, vagy épp szexuális életet élnek. Ezt teszik éjjel, reggel pedig a hivatalukba vagy az üzletükbe mennek, csupán hogy pénzt keressenek. Amint van egy kevéske pénzük, nagy buzgón azonnal gyerekeikre és másokra költik. Az ilyen embereket sohasem érdekli, hogy megértsék, ami értékes az életben — hogy megértsék, kicsoda Isten, ki az egyéni lélek, mi az egyéni lélek kapcsolata Istennel és így tovább. A világ olyan mélyre süllyedt, hogy jelenleg még azokat is csak az érzékkielégítés érdekli, akikről azt feltételezik, hogy vallásosak. A materialisták száma ebben a Kali-korszakban több mint bármely másik korban; ezért azoknak, akik szeretnének hazatérni, vissza Istenhez, nemcsak hogy az önmegvalósított lelkek szolgálatába kell lépniük, de ugyanakkor fel kell adniuk a materialisták társaságát is, akiknek az egyetlen céljuk, hogy pénzt keressenek, amit aztán érzékkielégítésre fordítanak. Nem szabad elfogadniuk a materialisták céljait, a pénzt és az érzékkielégítést sem. Az írásokban ezért ez áll: bhaktiḥ pareśānubhavo viraktir anyatra ca (SB 11.2.42). Ahhoz, hogy valaki fejlődjön az odaadó szolgálatban, közömbösnek kell lennie a materialista életmód iránt. Ami a bhaktákat elégedetté teszi, az nem érdekli az abhaktákat.
Az egyszerű tagadás, azaz a materialisták társaságának feladása nem elég. Feltétlenül szükséges, hogy elfoglaltságot találjunk. Néha azt látjuk, hogy valaki, akit a lelki fejlődés érdekel, az anyagi társadalomnak hátat fordítva egy elhagyatott helyre vonul, amit főleg a yogīknak ajánlanak. Ám ez nem fog segíteni a lelki fejlődésben, mert sok esetben még ezek a yogīk is elbuknak. Ami a jñānīkat illeti, nem keresnek menedéket az Úr lótuszlábánál, s így általában ők is kudarcot vallanak. Az imperszonalisták vagy az üresség filozófiáját valló voidisták csupán arra képesek, hogy elkerüljék az aktív anyagi társulást — odaadó szolgálat nélkül nem képesek tartósan megmaradni a transzcendensben. Az odaadó szolgálat ott kezdődik, hogy hallunk az Istenség Legfelsőbb Személyisége dicsőségéről. Ezt javasolja ez a vers: vinā harer guna-pīyūṣa-pānāt. Az embernek innia kell az Istenség Legfelsőbb Személyisége dicsőségének nektárjából, és ez azt jelenti, hogy el kell merülnie az Úr dicsősége éneklésében és hallgatásában. Ez a legfontosabb, amit a lelki fejlődés érdekében tennünk kell. Az Úr Caitanya Mahāprabhu szintén ezt javasolja a Caitanya-caritāmṛtában. Ha valaki fejlődni kíván a lelki életben, akkor nagy szerencséje folytán találkozhat egy hiteles lelki tanítómesterrel, és tanulhat tőle Kṛṣṇáról. A lelki tanítómestert és Kṛṣṇát szolgálva megkapja az odaadó szolgálat magját (bhakti-latā-bīja), és ha ezt a magot elülteti a szívében, aztán pedig a hallgatással és az énekléssel öntözi, a magból terebélyes bhakti-latā fejlődik ki, a bhakti növénye. Ez a növény olyan erős, hogy keresztülhatol az univerzum burkán, eléri a lelki világot, s egyre csak nő, amíg el nem éri Kṛṣṇa lótuszlábát, s menedékre nem talál Nála, épp úgy, ahogy egy közönséges kúszónövény is addig nő, ameddig biztos menedékre nem talál egy tetőn; utána pedig egyenletesen növekszik, és meghozza a kívánt gyümölcsöt. E gyümölcs kialakulásának, melyre a vers az Istenség Legfelsőbb Személyisége dicsősége hallgatásának nektárjaként utal, az igazi oka az, hogy hallással és énekléssel öntözzük az odaadó szolgálat növényét. A magyarázat szerint az ember nem élhet a bhakták közössége nélkül — a bhakták társaságában kell élnie, akik állandóan az Úr dicsőségéről hallanak és énekelnek. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalmat azért indítottuk el, hogy ISKCON központok százai adhassák meg a lehetőséget az embereknek arra, hogy hallhassanak és énekelhessenek, lelki tanítómestert fogadhassanak el, és távol maradhassanak azoktól, akik anyagi érdeklődésűek, mert így biztosan haladhatnak a haza, Istenhez visszavezető úton.