HU/SB 4.25.26
26. VERS
- kā tvaṁ kañja-palāśākṣi
- kasyāsīha kutaḥ sati
- imām upa purīṁ bhīru
- kiṁ cikīrṣasi śaṁsa me
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kā—ki; tvam—te; kañja-palāśa—mint a lótusz szirmai; akṣi—szemek; kasya—kié; asi—vagy; iha—itt; kutaḥ—honnan; sati—ó, szemérmes; imām—ez; upa—közel; purīm—város; bhīru—ó, szégyenlős; kim—mit; cikīrṣasi—próbálsz csinálni; śaṁsa—kérlek, mondd el; me—nekem.
FORDÍTÁS
Kedves lótuszszeműm! Kérlek, áruld el nekem, honnan jössz, ki vagy, s kinek a leánya! Nagyon szemérmesnek látszol. Mi célból jársz erre? Mit akarsz tenni? Kérlek, mondj el mindent!
MAGYARÁZAT
A Vedānta-sūtra első aforizmája így hangzik: athāto brahma-jijñāsā. Az emberi létformában az embernek kérdéseket kell feltennie önmagának és az intelligenciájának. Az emberi életnél alacsonyabb rendű létformákban az intelligencia nem lépi túl az élet alapvető szükségletei — az evés, az alvás, a párzás és a védekezés — határait. A kutyák, a macskák és a tigrisek örökké élelmet keresnek, vagy egy helyet, ahol álomra hajthatják a fejüket, ahol sikeresen megvédhetik magukat s pározhatnak. Az emberi létformában azonban az élőlénynek elegendő értelemmel kell rendelkeznie ahhoz, hogy megkérdezze: ki ő, miért jött a világra, mi a kötelessége, ki a legfelsőbb irányító, mi a különbség a halott anyag és az élőlény között, és így tovább. Számtalan kérdés van, s aki valóban intelligens, annak minden létező legfelsőbb forrásáról kell érdeklődnie: athāto brahma-jijñāsā. Az élőlény mindig rendelkezik egy bizonyos mértékű intelligenciával, ám az emberi létforma az, amelyben az élőlénynek lelki azonosságáról kell kérdeznie. Ez az igazi emberi intelligencia. Azt mondják, hogy aki csak a testről tudatos, az nem különb egy állatnál, még akkor sem, ha emberi alakban van. A Bhagavad-gītāban (BG 15.15) Śrī Kṛṣṇa azt mondja: sarvasya cāhaṁ hṛdi sanniviṣṭo mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca. „Mindenki szívében ott lakozom, s Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység.” Állati testben az élőlény teljesen megfeledkezik Istenhez fűződő kapcsolatáról. Ezt nevezik apohanamnak, azaz feledésnek. Az emberi létformában azonban a tudat fejlettebb, ezért az emberi lénynek minden esélye megvan rá, hogy megértse kapcsolatát Istennel. Emberi testben arra kell használnunk az értelmünket, hogy feltegyük ezeket a kérdéseket, ahogy Purañjana, az élőlény kérdezi az ismeretlen leánytól, hogy honnan jön, mi a dolga, miért van ott, stb. Ezek az ātma-tattváról, az önmegvalósításról szóló kérdések. A végkövetkeztetés az, hogy ha az élőlény nem érdeklődik az önmegvalósítás felől, akkor csupán állat, semmi más.