HU/SB 4.29.66
66. VERS
- mana eva manuṣyasya
- pūrva-rūpāṇi śaṁsati
- bhaviṣyataś ca bhadraṁ te
- tathaiva na bhaviṣyataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
manaḥ—az elme; eva—bizonyára; manuṣyasya—egy embernek; pūrva—múlt; rūpāṇi—formák; śaṁsati—jelzi; bhaviṣyataḥ—annak, aki meg fog születni; ca—is; bhadram—jó szerencse; te—neked; tathā—így; eva—bizonyára; na—nem; bhaviṣyataḥ—annak, aki meg fog születni.
FORDÍTÁS
Ó, király, a jó szerencse legyen veled! Az elme az oka annak, hogy az élőlény egy bizonyos fajta testet kap, az anyagi természettel való társulásának megfelelően. Elméjének állapotából megtudhatjuk, mi volt az előző életében, s hogy milyen testet fog kapni a jövőben. Az elme tehát következtetni enged a múlt és az eljövendő testekre.
MAGYARÁZAT
Az elme az élőlény múltbeli és következő életeinek tükre. Ha valaki az Úr bhaktája, akkor biztos, hogy az előző életében odaadó szolgálatot végzett. Ha pedig örökké bűnös tetteken jár az elméje, akkor bűnöző volt az előző életében. Az elméből ugyanígy azt is megtudhatjuk, hogy mi fog történni egy következő életben. A Bhagavad-gītāban (BG 14.18) ez áll:
- ūrdhvaṁ gacchanti sattva-sthā
- madhye tiṣṭhanti rājasāḥ
- jaghanya-guṇa-vṛtti-sthā
- adho gacchanti tāmasāḥ
„A jóság minőségében élők fokozatosan felfelé, a felsőbb bolygók irányába haladnak. Akiket a szenvedély kötőereje jellemez, azok a földi bolygókon élnek, a szörnyű tudatlanság rabjai pedig a pokoli világokba zuhannak.”
Ha valaki a jóság kötőerejében van, akkor elméje cselekedetei egy felsőbb bolygórendszerbe emelik fel, ha pedig mentalitása alantas, következő élete rendkívül szörnyű lesz. Az élőlény múltbeli és következő életeire az elme állapota utal. Nārada Muni ebben a versben jó szerencsével áldja meg a királyt, hogy az ne vágyjon többé semmire, és ne szövögessen terveket az érzékkielégítésre. A király gyümölcsöző szertartásokat végzett, abban a reményben, hogy a jövőben élete jobb lesz. Nārada Muni azt akarta tőle, hogy adja fel az elme minden kitalációját. Ahogy már korábban elmagyaráztuk, minden test — a mennyei és a pokoli bolygókon egyaránt — az elme képzelgéseiből jön létre, és az anyagi élet gyötrelmei és örömei csupán az elme síkján léteznek, az elme szekerén (mano-ratha) ülnek. Az írások ezért azt mondják:
- yasyāsti bhaktir bhagavaty akiñcanā
- sarvair guṇais tatra samāsate surāḥ
- harāv abhaktasya kuto mahad-guṇā
- mano-rathenāsati dhāvato bahiḥ
„Aki rendíthetetlen odaadással fordul az Istenség Személyisége felé, az a félistenek valamennyi jó tulajdonságával rendelkezik. Aki azonban nem bhaktája az Úrnak, annak csupán anyagi tulajdonságai vannak, amelyek nem sokat érnek. Ennek az az oka, hogy az ilyen ember az elme síkján lebeg, és így egész biztosan elragadja a csillogó anyagi energia.” (SB 5.18.12)
Ha az ember nem válik az Úr bhaktájává, azaz nem válik teljesen Kṛṣṇa-tudatossá, akkor bizonyos, hogy az elme szintjén lebeg majd, és különféle testekbe fog emelkedni és süllyedni. Az anyagi értékrend szerint jónak ítélt tulajdonságok igazából értéktelenek, mert ezek az úgynevezett jó tulajdonságok nem mentenek ki senkit a születés és halál körforgásából. Arra a következtetésre juthatunk tehát, hogy az embernek mentesnek kell lennie minden elmebeli vágytól. Anyābhilāṣitā-śūnyaṁ jñāna-karmādy-anāvṛtam: teljesen mentesnek kell lennie az anyagi vágyaktól, a filozófiai spekulációtól és a gyümölcsöző cselekedetektől. Az emberi lény számára az a legjobb, ha kedvezően elfogadja az Úr transzcendentális odaadó szolgálatát. Ez az emberi élet legtökéletesebb szintje.