HU/SB 4.6.45
45. VERS
- tvaṁ karmaṇāṁ maṅgala maṅgalānāṁ
- kartuḥ sva-lokaṁ tanuṣe svaḥ paraṁ vā
- amaṅgalānāṁ ca tamisram ulbaṇaṁ
- viparyayaḥ kena tad eva kasyacit
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tvam—felséged; karmaṇām—az előírt kötelességeknek; maṅgala—ó, legkedvezőbb; maṅgalānām—a kedvezők között; kartuḥ—a végzőnek; sva-lokam—a megfelelő felsőbb bolygórendszerek; tanuṣe—kiterjed; svaḥ—a mennyei bolygók; param—a transzcendentális világ; vā—vagy; amaṅgalānām—a kedvezőtlennek; ca—és; tamisram—az egyik pokol neve; ulbaṇam—rettenetes; viparyayaḥ—az ellentéte; kena—miért; tat eva—bizonyára az; kasyacit—valakinek.
FORDÍTÁS
Ó, áldást hozó úr! A mennyei bolygókat, a lelki Vaikuṇṭha bolygókat és a személytelen Brahman szféráját jelölted ki a jámbor cselekedeteket végzők végcéljaként. A bűnösök számára a rettenetes és elborzasztó poklokat rendelted el, ám néha mégis azt látjuk, hogy éppen ellenkező célhoz érnek el. Ennek az okát nagyon nehéz felismerni.
MAGYARÁZAT
Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét a legfelsőbb akaratnak is nevezik. E legfelsőbb akaratból történik minden, ezért azt mondják, hogy még egy fűszál sem mozdulhat a legfelsőbb akarat nélkül. A jámbor tetteket végzők általában a felsőbb bolygórendszerekbe, a bhakták a Vaikuṇṭhákra, azaz a lelki világba, a személytelenen elmélkedők pedig a személytelen Brahman-ragyogásba kerülnek. Néha azonban megtörténik, hogy a bűnösök — például Ajāmila — azonnal a Vaikuṇṭhalokára jutnak, pusztán amiatt, hogy kimondják Nārāyaṇa nevét. Amikor Ajāmila kiejtette száján e hangvibrációt, akkor fiát, Nārāyaṇát akarta hívni, ám az Úr Nārāyaṇa ennek ellenére komolyan vette szavát, s bűnös múltja ellenére nyomban a Vaikuṇṭhalokára emelte. Dakṣa király örökké az áldozatok bemutatásának jámbor tetteit végezte, ám pusztán azért, mert nézeteltérése támadt az Úr Śivával, szigorú büntetés várt rá. Levonhatjuk azt a végkövetkeztetést, hogy a legfelsőbb akarat jelenti a végső ítéletet: senki sem szállhat szembe vele. Egy tiszta bhakta éppen ezért minden körülmények között aláveti magát az Úr legfelsőbb akaratának, melyet tökéletes áldásnak tekint.
- tat te ’nukampāṁ susamīkṣamāṇo
- bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam
- hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
- jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk
- (SB 10.14.8)
Ennek a versnek az a mondanivalója, hogy amikor egy bhakta nehéz helyzetbe kerül, azt a Legfelsőbb Úr áldásának tekinti, és saját magát teszi felelőssé múltban elkövetett bűnei miatt. Ilyen körülmények között még több odaadó szolgálatot végez, s nem zavarja meg semmi. Aki ilyen elmeállapotban él, s odaadó szolgálatot végez, az a legalkalmasabb jelölt arra, hogy a lelki világba kerüljön. Amikor egy ilyen bhakta szeretne eljutni a lelki világba, kívánsága minden körülmények között teljesül.