HU/SB 4.7.13
13. VERS
- dakṣa uvāca
- bhūyān anugraha aho bhavatā kṛto me
- daṇḍas tvayā mayi bhṛto yad api pralabdhaḥ
- na brahma-bandhuṣu ca vāṁ bhagavann avajñā
- tubhyaṁ hareś ca kuta eva dhṛta-vrateṣu
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dakṣaḥ—Dakṣa király; uvāca—mondta; bhūyān—nagyon nagy; anugrahaḥ—kegy; aho—ó, jaj; bhavatā—általad; kṛtaḥ—tett; me—nekem; daṇḍaḥ—büntetés; tvayā—általad; mayi—nekem; bhṛtaḥ—csinált; yat api—bár; pralabdhaḥ—legyőzött; na—sem; brahma-bandhuṣu—egy nevéhez méltatlan brāhmaṇának; ca—szintén; vām—mindkettőtök; bhagavan—uram; avajñā—hanyagság; tubhyam—neked; hareḥ ca—az Úr Viṣṇunak; kutaḥ—hol; eva—bizonyára; dhṛta-vrateṣu—aki az áldozatot bemutatja.
FORDÍTÁS
Dakṣa király így szólt: Kedves Uram, Śiva! Nagy sértést követtem el ellened, te azonban olyan kedves vagy, hogy ahelyett, hogy visszavontad volna kegyedet, megáldottál vele, amikor megbüntettél. Te és az Úr Viṣṇu sohasem feledkeztek meg még a haszontalan, nevükhöz méltatlan brāhmaṇákról sem. Miért ne törődnél hát velem, aki áldozatokat mutatok be?
MAGYARÁZAT
Bár Dakṣa érezte, hogy vereséget szenvedett, mégis tudta, hogy büntetése az Úr Śiva nagy kegye volt. Emlékezett arra, hogy az Úr Śiva és az Úr Viṣṇu sohasem fordítanak hátat a brāhmaṇáknak, még akkor sem, ha azok néha nem rendelkeznek a szükséges tulajdonságokkal. A védikus civilizációban egy brāhmaṇa család leszármazottjára sosem szabad súlyos büntetést mérni. Jó példa erre az, ahogyan Arjuna Aśvatthāmāval bánt. Aśvatthāmā egy kiváló brāhmaṇa, Droṇācārya fia volt, és annak ellenére, hogy elkövette azt a hatalmas bűnt, hogy álmukban megölte a Pāṇḍavák fiait — amiért még az Úr Kṛṣṇa is elítélte —, Arjuna megbocsátott neki, s nem ölte meg, mert egy brāhmaṇa fia volt. A brahma-bandhuṣu szó, amivel ebben a versben találkozunk, nagyon jelentőségteljes. A brahma-bandhu arra az emberre utal, aki brāhmaṇa apától születik, de nem brāhmaṇához méltóan cselekszik. Az ilyen ember nem brāhmaṇa, hanem brahma-bandhu. Dakṣáról bebizonyosodott, hogy brahma-bandhu. Egy kiváló brāhmaṇa apától, az Úr Brahmātól született, de ahogy az Úr Śivával bánt, az nem volt éppen brāhmaṇához illő, ezért belátta, hogy nem tökéletes brāhmaṇa. Az Úr Śiva és az Úr Viṣṇu azonban szeretettel fordulnak még egy tökéletlen brāhmaṇa felé is. Az Úr Śiva nem úgy büntette meg Dakṣát, mintha az ellensége lett volna. Ellenkezőleg, azért fenyítette meg, hogy észhez térítse, hogy megértesse vele: hibát követett el. Dakṣa megértette és belátta hibáját, s felismerte azt is, milyen kegyes az Úr Kṛṣṇa és az Úr Śiva a hozzá hasonló elesett brāhmaṇákhoz. Bűnös volt ugyan, mégis megfogadta, hogy bemutatja az áldozatot, mert ez a brāhmaṇák kötelessége, s így imáival az Úr Śivához fordult.