HU/SB 4.7.14
14. VERS
- vidyā-tapo-vrata-dharān mukhataḥ sma viprān
- brahmātma-tattvam avituṁ prathamaṁ tvam asrāk
- tad brāhmaṇān parama sarva-vipatsu pāsi
- pālaḥ paśūn iva vibho pragṛhīta-daṇḍaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vidyā—tanulás; tapaḥ—lemondások; vrata—fogadalmak; dharān—a követők; mukhataḥ—a szájból; sma—volt; viprān—a brāhmaṇák; brahmā—az Úr Brahmā; ātma-tattvam—önmegvalósítás; avitum—szétoszlatni; prathamam—először; tvam—téged; asrāk—teremtett; tat—ezért; brāhmaṇān—a brāhmaṇák; parama—ó, kiváló személyiség; sarva—mind; vipatsu—veszélyben; pāsi—megvéded; pālaḥ—mint a védelmező; paśūn—az állatok; iva—mint; vibho—ó, hatalmas személyiség; pragṛhīta—kézbe véve; daṇḍaḥ—egy bot.
FORDÍTÁS
Kedves Uram, kiváló és hatalmas Śiva! Először az Úr Brahmā szájából születtél meg, hogy megóvd a brāhmaṇákat a tanulás, a lemondás, a fogadalmak és az önmegvalósítás útján. A brāhmaṇák oltalmazója lévén mindig védelmezed az általuk követett szabályozó elveket, ahogyan a tehénpásztorfiúk is botot fognak a kezükben, hogy megvédjék a teheneket.
MAGYARÁZAT
Társadalmi helyzetétől függetlenül az emberi lény sajátságos kötelessége a társadalomban az, hogy a védikus śāstrákban meghatározott szabályok követésével uralkodjon az elme és az érzékek fölött. Az Úr Śivát paśupatinak hívják, mert oltalmazza az élőlények fejlett tudatát, hogy követhessék a varṇa és āśrama védikus rendszerét. A paśu szó állatra és emberi lényre egyaránt utal. Ez a vers kijelenti, hogy az Úr Śiva mindig megvédi az állatokat és az állatias élőlényeket, akik lelki értelemben nem túlságosan fejlettek. Ezenkívül azt is elmondja, hogy a brāhmaṇák a Legfelsőbb Úr szájából jöttek létre. Mindig emlékeznünk kell arra, hogy az Úr Śivát a Legfelsőbb Úr, Viṣṇu képviselőjének szólítják. A védikus irodalom tudtunkra adja, hogy a brāhmaṇák Viṣṇu kozmikus formájának szájából, a kṣatriyák a karjaiból, a vaiśyák a hasából illetve a derekából, a śūdrák pedig a lábából születtek. A test felépítésében a fej a legfontosabb tényező. A brāhmaṇák az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szájából születtek, hogy elfogadják a Viṣṇu imádatára szánt adományokat, és terjesszék a védikus tudást. Az Úr Śivát paśupatiként, a brāhmaṇák és minden más élőlény védelmezőjeként ismerik. Megvédi őket a nem brāhmaṇák, vagyis a műveletlen emberek támadásaitól, akik ellenzik az önmegvalósítás folyamatát.
Ennek a szónak egy másik jelentése az, hogy azok, akik pusztán a Védák rituációkat leíró részeihez ragaszkodnak, és nem értik meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségének helyzetét, azok nem állnak fejlettebb szinten az állatoknál. A Śrīmad-Bhāgavatam már az elején megerősíti, hogy ha valaki követi ugyan a Védák szertartásait, ám nem ébreszti fel Kṛṣṇa-tudatát, akkor minden igyekezete kárba vész. Dakṣa yajñájának megsemmisítésével az Úr Śivának az volt a célja, hogy megbüntesse Dakṣát, mert azzal, hogy nem törődött vele, nagy sértést követett el. Az Úr Śiva büntetése olyan volt, mint a tehénpásztorfiúé, aki botot tart a kezében, hogy megijessze jószágait. Gyakran mondják, hogy ahhoz, hogy az állatokat megvédelmezze, az embernek botra van szüksége, mert az állatok nem hallgatnak indokokra és érvekre. Az ő esetükben az érvek és a logika egyedül az argumentum ad baculum — ha nincs a kezünkben bot, nem engedelmeskednek. Az állatias emberek rétegének meggyőzéséhez szükség van erőszakra, míg azok számára, akik fejlettek, az értelem, az érvek és a hiteles szentírások szava is elegendő. Akik pusztán a védikus rítusokhoz ragaszkodnak, anélkül hogy tovább fejlődnének az odaadó szolgálatban, a Kṛṣṇa-tudatban, azok szinte olyanok, mint az állatok. Az Úr Śiva felelős azért, hogy megvédelmezze és néha meg is büntesse őket, ahogyan Dakṣával is tette.