HU/SB 4.8.16
16. VERS
- sotsṛjya dhairyaṁ vilalāpa śoka-
- dāvāgninā dāva-lateva bālā
- vākyaṁ sapatnyāḥ smaratī saroja-
- śriyā dṛśā bāṣpa-kalām uvāha
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sā—ő; utsṛjya—feladva; dhairyam—türelmet; vilalāpa—sajnálkozott; śoka-dāva-agninā—a fájdalom tüzével; dāva-latā iva—mint az elégett levelek; bālā—a nő; vākyam—szavak; sa-patnyāḥ—melyeket a másik feleség mondott; smaratī—emlékezik; saroja-śriyā—olyan gyönyörű arc, amilyen a lótusz; dṛśā—nézve; bāṣpa-kalām—sírva; uvāha—mondta.
FORDÍTÁS
Ez az esemény több volt annál, mint amennyit Sunīti türelme el tudott viselni. Égni kezdett, mintha egy erdő lángolna körülötte. Fájdalmában olyan lett, akár egy megperzselt falevél, és szomorúság árasztotta el. Ahogy a másik feleség szavaira gondolt, ragyogó, lótuszhoz hasonló arcán könnyek hulltak alá, s beszélni kezdett.
MAGYARÁZAT
Amikor az embert bánat gyötri, úgy érzi magát, mint egy megperzselt falevél az erdőtűzben. Sunīti épp ilyen helyzetben volt. Noha arca olyan gyönyörű volt, mint egy lótuszvirág, most elszáradt az égő tűztől, melyet a másik feleség durva szavai lobbantottak fel.