HU/SB 5.14.10
10. VERS
- kvacit sakṛd avagata-viṣaya-vaitathyaḥ svayaṁ parābhidhyānena vibhraṁśita-smṛtis tayaiva marīci-toya-prāyāṁs tān evābhidhāvati.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kvacit—néha; sakṛt—egyszer; avagata-viṣaya-vaitathyaḥ—a tudatára ébred, mennyire haszontalan az anyagi érzékkielégítés élvezete; svayam—ő maga; para-abhidhyānena—a testet az önvalónak tekintő felfogás által; vibhraṁśita—elpusztította; smṛtiḥ—akinek az emlékezete; tayā—azáltal; eva—bizonyára; marīci-toya—víz a délibábban; prāyān—hasonló hozzá; tān—azok az érzéktárgyak; eva—bizonyára; abhidhāvati—fut utánuk.
FORDÍTÁS
Néha maga is rájön, mennyire hiábavaló az anyagi világban az érzéki élvezet, s néha felismeri, hogy az anyagi élvezet szenvedésekkel teli. Erős testi felfogása azonban megsemmisíti emlékezetét, s újra és újra az anyagi élvezet után fut, ahogyan egy állat fut a délibáb után a sivatagban.
MAGYARÁZAT
Az anyagi élet során a legnagyobb betegség a testi felfogás. Amikor a feltételekhez kötött lélek újra és újra kiábrándul az anyagi tettekből, egy ideig arra gondol, hogy az anyagi élvezetnek semmi haszna, de aztán megint ugyanazzal próbálkozik. A bhakták társaságában lehet, hogy megérti tettei hiábavalóságát, ám nem képes lemondani róluk, annak ellenére, hogy nagyon szeretne visszatérni Istenhez. Ilyenkor az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki mindenki szívében jelen van, könyörületesen elveszi az ilyen bhakta minden tulajdonát. Ahogyan a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 10.88.8) elmondja: yasyāham anugṛhṇāmi hariṣye tad-dhanaṁ śanaiḥ. Az Úr Kṛṣṇa azt mondja, hogy mindent elvesz attól a bhaktától, akit különösen kedvel, amikor a bhakta túlságosan ragaszkodik anyagi kincseihez. Miután mindent elveszített, a bhakta tehetetlennek és reményvesztettnek érzi magát a társadalomban, a barátságban és a szerelemben. Úgy érzi, hogy családja többé nem törődik vele, ezért aztán teljesen meghódol a Legfelsőbb Úr lótuszlábánál. Ez az Úr különleges kegye bhaktája iránt, aki erős testi felfogása miatt nem tudja teljesen átadni magát Neki. A Caitanya-caritāmṛta (Madhya 22.39) elmagyarázza: āmi —— vijña, ei mūrkhe ’viṣaya’ kene diba. Az Úr megérti azt a bhaktát, aki habozik, hogy végezze-e az Úr szolgálatát, vagy esetleg újra az anyagi élettel próbálkozzon. Sokszori kísérletezés és kudarc után azonban teljesen meghódol az Úr lótuszlábánál. Az Úr ekkor megmutatja neki az utat, a bhakta pedig eléri a boldogságot, és megfeledkezik minden anyagi elfoglaltságról.