HU/SB 5.3.15
15. VERS
- yad u ha vāva tava punar adabhra-kartar iha samāhūtas tatrārtha-dhiyāṁ mandānāṁ nas tad yad deva-helanaṁ deva-devārhasi sāmyena sarvān prativoḍhum aviduṣām.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yat—mert; u ha vāva—valójában; tava—Tiéd; punaḥ—újra; adabhra-kartaḥ—ó, Urunk, aki oly sokféle tettet hajtasz végre; iha—itt, ebben az áldozati arénában; samāhūtaḥ—meghívtunk; tatra—ezért; artha-dhiyām—akik anyagi vágyaik teljesülésére vágynak; mandānām—nem túl intelligens; naḥ—nekünk; tat—az; yat—ami; deva-helanam—tiszteletlenség az Istenség Legfelsőbb Személyiségével szemben; deva-deva—urak Ura; arhasi—kérünk; sāmyena—egyenlő szemléletű helyzeted miatt; sarvān—minden; prativoḍhum—eltűrni; aviduṣām—a miénket, akik mind tudatlanok vagyunk.
FORDÍTÁS
Ó, Urunk, Te oly sok csodálatos tettet hajtasz végre! E hatalmas áldozat bemutatásával egyetlen célunk az volt, hogy egy fiúgyermeket kapjunk — nincsen tehát túl sok intelligenciánk. Nem vagyunk tapasztaltak az élet céljának felismerésében. Azzal, hogy meghívtunk Téged erre a jelentéktelen áldozatra, amelyet anyagi érdekből mutattunk be, kétségtelenül nagy sértést követtünk el lótuszlábad ellen. Ó, urak Ura! Arra kérünk, indokolatlan kegyedből s amiatt, hogy mindenkivel egyenlően bánsz, bocsásd meg sértésünket!
MAGYARÁZAT
A papok kétségtelenül boldogtalanok voltak, hogy egy ilyen jelentéktelen okból hívták el a Legfelsőbb Urat a Vaikuṇṭháról. Egy tiszta bhakta sohasem akarja az Urat ok nélkül elhívni, hogy láthassa. Az Úr sok mindent csinál, és a tiszta bhakta nem akarja saját kénye-kedvére, saját érzékkielégítése érdekében látni Őt. Az Úr kegyére bízza magát, és amikor az Úr elégedett, akkor szemtől szemben láthatja Őt. Az Urat még olyan félistenek sem láthatják, mint az Úr Brahmā és az Úr Śiva. Nābhi Mahārāja papjai nem bizonyították éleselméjűségüket, amikor elhívták a Legfelsőbb Urat, az Úr azonban indokolatlan kegyéből mégis eljött. Most mindannyian bocsánatért könyörögtek Hozzá.
A hiteles források nem helyeslik a Legfelsőbb Úr anyagi nyereségért végzett imádatát. A Bhagavad-gītā (BG 7.16) kijelenti:
- catur-vidhā bhajante māṁ
- janāḥ sukṛtino ’rjuna
- ārto jijñāsur arthārthī
- jñānī ca bharatarṣabha
„Ó, Bhāraták legjobbja! Négyféle jámbor ember kezd hozzá odaadó szolgálatomhoz: a szenvedő, a gazdagságra vágyó, a kíváncsi, és aki az Abszolútról szóló tudás után kutat.”
A bhaktit akkor kezdi el az ember, ha szenved, ha pénzszűkében van, vagy kíváncsi, és szeretné megérteni az Abszolút Igazságot. Ám azok, akik ily módon fordulnak a Legfelsőbb Úrhoz, valójában nem bhakták, noha jámbornak (sukṛtiḥnak) tekintjük őket, mert az Abszolút Igazságról, az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről kérdeznek. Ezek az emberek, mivel nem ismerik az Úr tetteit és kedvteléseit, fölöslegesen zaklatják Őt, mert anyagi nyereségre vágynak. Az Úr azonban olyan kegyes, hogy annak ellenére, hogy megzavarják, teljesíti a kéregetők vágyait. A tiszta bhakta azonban anyābhilāṣitā-śūnya: imádata mögött nincs semmiféle önös érdek. Ő nem māyā hatása alatt áll a karmát vagy a jñānát végezve. A tiszta bhakta mindig kész végrehajtani az Úr utasítását, s nem törődik saját magával. Az áldozatot végző papok (ṛtvijaḥ) nagyon jól ismerték a különbséget a karma és a bhakti között, s mivel úgy tekintettek magukra, mint akik a karma, a gyümölcsöző tettek hatása alatt állnak, bocsánatot kértek az Úrtól. Tudták, hogy jelentéktelen okból hívták Őt magukhoz.