HU/SB 5.8.9
9. VERS
- aho batāyaṁ hariṇa-kuṇakaḥ kṛpaṇa īśvara-ratha-caraṇa-paribhramaṇa-rayeṇa sva-gaṇa-suhṛd-bandhubhyaḥ parivarjitaḥ śaraṇaṁ ca mopasādito mām eva mātā-pitarau bhrātṛ-jñātīn yauthikāṁś caivopeyāya nānyaṁ kañcana veda mayy ati-visrabdhaś cāta eva mayā mat-parāyaṇasya poṣaṇa-pālana-prīṇana-lālanam anasūyunānuṣṭheyaṁ śaraṇyopekṣā-doṣa-viduṣā.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aho bata—ó, jaj; ayam—ez; hariṇa-kuṇakaḥ—az őzgida; kṛpaṇaḥ—tehetetlen; īśvara-ratha-caraṇa-paribhramaṇa-rayeṇa—az Istenség Legfelsőbb Személyisége idő-ügynökének forgása hatására, amit szekere kerekéhez hasonlítanak; sva-gaṇa—családtagok; suhṛt—és barátok; bandhubhyaḥ—rokonok; parivarjitaḥ—elszakítva tőlük; śaraṇam—mint menedék; ca—és; mā—engem; upasāditaḥ—elérve; mām—engem; eva—egyedül; mātā-pitarau—apa és anya; bhrātṛ-jñātīn—testvérek és rokonok; yauthikān—a csapathoz tartozni; ca—szintén; eva—bizonyára; upeyāya—kapott; na—nem; anyam—bárki más; kañcana—valaki; veda—tudja; mayi—bennem; ati—nagyon nagy; visrabdhaḥ—hite van; ca—és; ataḥ eva—ezért; mayā—általam; mat-parāyaṇasya—aki ennyire tőlem függ; poṣaṇa-pālana-prīṇana-lālanam—nevelni, gondoskodni róla, simogatni és védelmezni; anasūyunā—én, aki egyáltalán nem neheztelek senkire; anuṣṭheyam—végezni; śaraṇya—aki menedéket keresett; upekṣā—elhanyagolni; doṣa-viduṣā—aki tudja, mi a hiba.
FORDÍTÁS
A nagy király, Bharata Mahārāja gondolkozni kezdett: Ó, jaj! Az Istenség Legfelsőbb Személyisége ügynökének, az időnek a hatására ez a gyámoltalan őzgida elvesztette rokonait és barátait, s nálam keresett menedéket. Rajtam kívül senkit sem ismer, hiszen én lettem apja, anyja, testvére és rokona egy személyben. Így gondol rám, és teljesen megbízik bennem. Senki mást nem ismer, egyedül engem, ezért nem szabad irigynek lennem és azt gondolnom, hogy miatta le kell mondanom saját érdekeimről. Fel kell nevelnem, meg kell védenem, elégedetté kell tennem és dédelgetnem kell. Hogyan utasíthatnám el, ha nálam keresett oltalmat? Megzavarja ugyan lelki életemet, de tudom, hogy ha egy védtelen élőlény menedéket keres, nem szabad tőle megtagadni. Nagy hiba lenne, ha így tennék.
MAGYARÁZAT
A lelki tudat vagy Kṛṣṇa-tudat fejlett szintjén álló ember természetszerűleg nagyon együttérez az anyagi világban szenvedő élőlényekkel, és természetes, hogy gondol mások szenvedésére. Ha azonban valaki nem érti meg az elesett lelkek anyagi szenvedéseit, és csupán a testi kényelem miatt rokonszenvez velük, mint Bharata Mahārāja, akkor ez az együttérzés vagy könyörületesség a leesését okozza. Ha valaki valóban könyörületet érez az elesett, szenvedő emberiség iránt, akkor meg kell próbálnia az emberek tudatát az anyagi szintről a lelki szintre emelni. Bharata Mahārāja nagyon megsajnálta az őzet, de megfeledkezett arról, hogy nem emelheti fel a lelki tudat szintjére, hiszen az őz mégiscsak egy állat. Nagy veszélybe sodorta magát, amikor felhagyott a szabályozó elvek követésével, csupán azért, hogy egy állatról gondoskodjon. Követnünk kell a Bhagavad-gītāban kinyilatkoztatott elveket. Yaṁ hi na vyathayanty ete puruṣaṁ puruṣarṣabha. Az anyagi testtel kapcsolatban nem tudunk semmit sem tenni másokért. Kṛṣṇa kegyéből azonban felemelhetünk másokat a lelki tudat szintjére, ha mi magunk követjük a szabályokat. De ha lemondunk lelki tetteinkről, és pusztán mások testének kényelmével törődünk, veszélybe kerülünk.