HU/SB 5.9.4
4. VERS
- tasyāpi ha vā ātmajasya vipraḥ putra-snehānubaddha-manā āsamāvartanāt saṁskārān yathopadeśaṁ vidadhāna upanītasya ca punaḥ śaucācamanādīn karma-niyamān anabhipretān api samaśikṣayad anuśiṣṭena hi bhāvyaṁ pituḥ putreṇeti.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tasya—övé; api ha vā—bizonyára; ātma-jasya—fiának; vipraḥ—Jaḍa Bharata (az őrült, bolond Bharata) brāhmaṇa apja; putra-sneha-anubaddha-manāḥ—akit a fia iránti szeretet arra kényszerített; ā-sama-āvartanāt—a brahmacarya-āśrama végéig; saṁskārān—a tisztító szertartások; yathā-upadeśam—ahogy a śāstrák előírják; vidadhānaḥ—elvégezve; upanītasya—annak, akinek szentelt zsinórja van; ca—szintén; punaḥ—újra; śauca-ācamana-ādīn—a tisztaság: a száj kiöblítése, a láb, a kéz stb. megmosása; karma-niyamān—a gyümölcsöző tettek szabályai; anabhipretān api—bár Jaḍa Bharata nem akarta; samaśikṣayat—tanította; anuśiṣṭena—tanította a szabályozó elvek követésére; hi—valójában; bhāvyam—lennie kell; pituḥ—az apától; putreṇa—a fiú; iti—így.
FORDÍTÁS
Brāhmaṇa apja mindig nagy szeretettel gondolt fiára, Jaḍa Bharatára [Bharata Mahārājára], s mindig nagyon ragaszkodott hozzá. Jaḍa Bharata nem volt alkalmas arra, hogy a gṛhastha-āśramába lépjen, ezért csak a brahmacarya-āśrama végéig végezte el a tisztító folyamatokat. Noha nem akarta elfogadni apja utasításait, az mégis arra tanította, hogy hogyan legyen tiszta, hogyan mosakodjon, mert úgy gondolta, az apának tanítania kell a fiát.
MAGYARÁZAT
Jaḍa Bharata nem volt más, mint Bharata Mahārāja egy brāhmaṇa testében. Ostobának, süketnémának és vaknak tettette magát, belül azonban éber volt. Tökéletesen jól ismerte a gyümölcsöző cselekedetek és az odaadó szolgálat eredményeit. Brāhmaṇa testben élve Bharata Mahārāja bensőjében teljesen az odaadó szolgálatba merült, ezért egyáltalán nem volt szüksége arra, hogy a gyümölcsöző cselekedetek szabályait kövesse. A Śrīmad-Bhāgavatam megerősíti: svanuṣṭhitasya dharmasya saṁsiddhir hari-toṣaṇam (SB 1.2.13). Az embernek Harit, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét kell elégedetté tennie. Ez a gyümölcsöző cselekedetek legtökéletesebb szabálya. Emellett a Śrīmad-Bhāgavatam a következőket írja:
- dharmaḥ svanuṣṭhitaḥ puṁsāṁ
- viṣvaksena-kathāsu yaḥ
- notpādayed yadi ratiṁ
- śrama eva hi kevalam
„A kötelesség [dharma], melyet az ember saját helyzetének megfelelően hajt végre, csupán tengernyi haszontalan munka, ha nem ébreszt vonzódást az Istenség Személyiségének üzenete iránt.” (SB 1.2.8) Ezekre a karma-kāṇḍa cselekedetekre addig van szükség, amíg valakiben nem fejlődik ki a Kṛṣṇa-tudat. Ha azonban valakiben már felébredt a Kṛṣṇa-tudat, nincs szüksége arra, hogy a karma-kāṇḍa előzetes szabályozó elveit kövesse. Śrīla Mādhavendra Purī azt mondta: „Ó, karma-kāṇḍa szabályozó elvei, kérlek, bocsássatok meg nekem! Nem tudom többé követni e szabályokat, mert teljesen átadtam magam az odaadó szolgálatnak.” Kijelentette, hogy csak arra vágyik, hogy leüljön valahol egy fa alatt, és megállás nélkül a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát énekelje. Így aztán nem tartotta be a szabályozó elveket. Haridāsa Ṭhākura egy mohamedán családban született, és életében sosem tanították a karma-kāṇḍára, mivel azonban mindig az Úr szent nevét énekelte, Śrī Caitanya Mahāprabhu nāmācāryának, a szent név éneklése hiteles szaktekintélyének tekintette. Bharata Mahārāja Jaḍa Bharataként az elméjében mindig odaadó szolgálatot végzett. Mivel már három életen keresztül megszakítás nélkül követte a szabályozó elveket, már nem érdekelték többé, noha brāhmaṇa apja azt akarta, hogy tartsa be őket.