HU/SB 6.3.22


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


22. VERS

etāvān eva loke ’smin
puṁsāṁ dharmaḥ paraḥ smṛtaḥ
bhakti-yogo bhagavati
tan-nāma-grahaṇādibhiḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

etāvān—ennyire; eva—valóban; loke asmin—ebben az anyagi világban; puṁsām—az élőlényeknek; dharmaḥ—a vallási elvek; paraḥ—transzcendentális; smṛtaḥ—elfogadott; bhakti-yogaḥ—bhakti-yoga, vagyis odaadó szolgálat; bhagavati—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének (nem a félisteneknek); tat—Övé; nāma—a szent névnek; grahaṇa-ādibhiḥ—az éneklésével kezdődő.


FORDÍTÁS

Az odaadó szolgálat, aminek kezdetét az Úr szent nevének éneklése jelenti, a végső vallásos elv az emberi társadalomban élők számára.


MAGYARÁZAT

Ahogyan az előző vers elmondta, a dharmaṁ bhāgavatam, a valódi vallásos elvek a bhāgavata-dharma, azok az elvek, amelyekről maga a Śrīmad-Bhāgavatam vagy a Bhagavad-gītā, a Bhāgavatam előzetes tanulmánya ír. Melyek ezek az elvek? A Bhāgavatam kijelenti: dharmaḥ projjhita-kaitavo ’tra, a Śrīmad-Bhāgavatam nem beszél csaló vallásos rendszerekről. A Bhāgavatamban minden közvetlenül kapcsolatban áll az Istenség Legfelsőbb Személyiségével. Ezenkívül a Bhāgavatam azt is elmondja, hogy sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje: a legfelsőbb rendű vallás az, ami megtanítja követőit arra, hogyan kell szeretni az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, akit a tapasztalati tudással lehetetlen elérni. Ez a vallási rendszer a tan-nāma-grahaṇával, az Úr szent neve éneklésével kezdődik (śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ smaraṇaṁ pāda-sevanam). Az Úr szent nevének éneklése és az örömteli táncolás után az ember lassanként meglátja az Úr formáját, kedvteléseit és transzcendentális tulajdonságait, s így teljesen megérti az Istenség Személyisége helyzetét. Az ember eljuthat az Úr megértéséig, s megértheti azt is, hogyan száll alá az anyagi világba, hogyan születik meg, és milyen cselekedeteket hajt végre, ez azonban csak úgy lehetséges, ha valaki odaadó szolgálatot végez. A Bhagavad-gītā kijelenti: bhaktyā mām abhijānāti, pusztán az odaadó szolgálattal az ember mindent megérthet a Legfelsőbb Úrról. Ha valaki ily módon szerencsésen megérti a Legfelsőbb Urat, annak az eredménye tyaktvā dehaṁ punar janma naiti: anyagi teste elhagyása után nem kell többé megszületnie az anyagi világban, hanem hazatérhet, vissza Istenhez. Ez a végső tökéletesség. Kṛṣṇa éppen ezért így szól a Bhagavad-gītāban (BG 8.15):

mām upetya punar janma
duḥkhālayam aśāśvatam
nāpnuvanti mahātmānaḥ
saṁsiddhiṁ paramāṁ gatāḥ

„Miután elértek Engem, a nagy lelkek, az odaadó yogīk soha többé nem térnek vissza ebbe az átmeneti, szenvedésekkel teli világba, mert már elérték a legfőbb tökéletességet.”