HU/SB 7.13.29


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


29. VERS

jalaṁ tad-udbhavaiś channaṁ
hitvājño jala-kāmyayā
mṛgatṛṣṇām upādhāvet
tathānyatrārtha-dṛk svataḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

jalam—víz; tat-udbhavaiḥ—az ebből a vízből kinőtt fűvel; channam—befedett; hitvā—feladván; ajñaḥ—egy ostoba állat; jala-kāmyayā—vízre vágyva; mṛgatṛṣṇām—délibáb; upādhāvet—fut utána; tathā—hasonlóan; anyatra—valahol máshol; artha-dṛk—saját érdekét kereső; svataḥ—magában.


FORDÍTÁS

Ahogyan az őz tudatlanságában nem látja a fűvel benőtt kútban a vizet, s így másfelé fut víz után, úgy az anyagi testtel borított élőlény sem látja a boldogságot saját magában, hanem az anyagi világban fut a boldogság után.


MAGYARÁZAT

Ez egy rendkívül szemléletes példa, amely lefesti, hogy az élőlény tudatlanságában az önvalón kívül keresi a boldogságot. Amikor valaki megérti, hogy a valódi azonossága az, hogy egy lelki lény, akkor képes megérteni a legfelsőbb lelki lényt, Kṛṣṇát is, valamint azt a valódi boldogságot, amit Kṛṣṇa és a lelki lény kölcsönös kapcsolata jelent. Érdemes megjegyeznünk azt a nagyon érdekes tényt, hogy ez a vers rámutat: az anyagi test a szellemi lélektől származik. Napjaink materialista tudósai azt hiszik, hogy az élet eredete az anyag, a valóság azonban az, hogy az anyag ered az életből. A vers az életet, vagyis a szellemi lelket a vízhez hasonlítja, amelyből fű formájában anyaghalmazok nőnek ki. Aki nem ismeri a szellemi lélek tudományát, az nem néz a testbe, hogy a lélekben találja meg a boldogságot. Ehelyett kívül keresi azt, éppen úgy, mint az őz, aki nem tudja, hogy a fű alatt víz rejlik, és a sivatagba fut, hogy vizet találjon. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom arra törekszik, hogy eloszlassa a félrevezetett emberi lények tudatlanságát, akik az élet határain kívül akarnak vizet találni. Raso vai saḥ. Raso ’ham apsu kaunteya (BG 7.8). A víz íze Kṛṣṇa. Ahhoz, hogy a szomjunkat oltsuk, Kṛṣṇával társulva kell vizet innunk. Ez a Védák utasítása.