HU/SB 7.13.30
30. VERS
- dehādibhir daiva-tantrair
- ātmanaḥ sukham īhataḥ
- duḥkhātyayaṁ cānīśasya
- kriyā moghāḥ kṛtāḥ kṛtāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
deha-ādibhiḥ—a testtel, az elmével, az egóval és az értelemmel; daiva-tantraiḥ—egy felsőbb hatalom irányítása alatt; ātmanaḥ—az önvalónak; sukham—boldogság; īhataḥ—kutatva utána; duḥkha-atyayam—a szenvedést okozó feltételek csökkentése; ca—szintén; anīśasya—az élőlénynek, aki az anyagi természet teljes irányítása alatt áll; kriyāḥ—tervek és cselekedetek; moghāḥ kṛtāḥ kṛtāḥ—újra és újra kudarcot vallva.
FORDÍTÁS
Az élőlény boldogságra törekszik, és igyekszik megszabadulni a szenvedés okaitól, de tervei a különféle testekben végül sorra meghiúsulnak, mert az élőlények különféle testei teljes mértékben az anyagi természet irányítása alatt állnak.
MAGYARÁZAT
A materialista rendkívül sötét tudatlanságban él azt illetően, hogy hogyan hatnak rá az anyagi természet törvényei gyümölcsöző cselekedeteinek eredményeképpen, ezért tévedésében azt tervezi, hogy az úgynevezett anyagi gyarapodáson, a felsőbb bolygókra való felemelkedés érdekében végzett jámbor tetteken keresztül, valamint számtalan más úton élvezni fogja a testi kényelmet az emberi életformában. Valójában azonban gyümölcsöző cselekedetei visszahatásainak esik áldozatul. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége Felsőlélekként minden élőlény szívének mélyén jelen van. A Bhagavad-gītāban (BG 15.15) az Úr kijelenti:
- sarvasya cāhaṁ hṛdi sanniviṣṭo
- mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca
„Én jelen vagyok mindenki szívében, és Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység.” A Felsőlélek, aki az upadraṣṭā, a megfigyelő, látja az élőlény vágyait és cselekedeteit, s arra utasítja az anyagi természetet, hogy teljesítse az élőlény különféle vágyait. A Bhagavad-gītā érthetően kijelenti (BG 18.61):
- īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ
- hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati
- bhrāmayan sarva-bhūtāni
- yantrārūḍhāni māyayā
Az Úr mindenki szívében jelen van, és vágyai szerint mindenkinek különféle testeket ad, amelyek olyanok, mint a gépek. Ezen a gépen utazva vándorol az élőlény az univerzumban, az anyagi természetnek és az anyagi természet kötőerőinek az irányítása alatt. Az élőlény tehát egyáltalán nem cselekszik szabadon, hanem teljes mértékben az anyagi természet irányítása alatt áll, amit pedig teljes mértékben az Istenség Legfelsőbb Személyisége irányít.
Amint az élőlény áldozatul esik az anyagi természet feletti uralkodásra irányuló anyagi vágyaknak, arra kényszerül, hogy engedelmeskedjen az anyagi természet irányításának, melyre a Legfelsőbb Lélek felügyel. Ennek az az eredménye, hogy az ember újra és újra terveket készít, melyek újra és újra meghiúsulnak, de ostobaságában nem látja kudarcának az okát. A Bhagavad-gītā (BG 7.14) egyértelműen meghatározza ezt az okot: az élőlény amiatt, hogy nem hódol meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, az anyagi természet és annak szigorú törvényei irányítása alatt kénytelen cselekedni (daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā). Az egyetlen mód arra, hogy megszabaduljunk e kötelékektől, ha meghódolunk a Legfelsőbb Úrnak. Az emberi létformában az élőlénynek el kell fogadnia ezt az utasítást a Legfelsőbb Személytől, Kṛṣṇától: sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja (BG 18.66). „Ne szövögess terveket a boldogság elérésére és a szenvedés elűzésére. Sohasem fogsz sikerrel járni. Csak hódolj meg Nekem!” Az élőlény azonban sajnálatos módon nem fogadja el azokat az utasításokat, melyeket a Bhagavad-gītāban a Legfelsőbb Úr oly világosan kimond, s így örökre az anyagi természet törvényeinek foglya marad.
Yajñārthāt karmaṇo ’nyatra loko ’yaṁ karma-bandhanaḥ (BG 3.9): aki nem azért dolgozik, hogy elégedetté tegye Kṛṣṇát, akit Viṣṇuként vagy Yajñaként is ismernek, azt gyümölcsöző tetteinek visszahatásai elkerülhetetlenül megkötözik. Ezeket a visszahatásokat pāpának és puṇyának — bűnösnek és jámbornak — nevezik. A jámbor cselekedetek következtében az ember a felsőbb bolygórendszerekbe kerül, a bűnös cselekedetek pedig alacsonyabb rendű fajokba taszítják, ahol a természet törvényei megbüntetik. Az alacsonyabb rendű fajokban van egy evolúciós folyamat, s amikor az élőlény bebörtönzésének vagy büntetésének ideje lejár ezekben az alantas létformákban, ismét emberi formát kap, valamint lehetőséget arra, hogy eldöntse maga, melyik irányba indul. Ha most sem használja ki a lehetőséget, akkor újra a születés és halál körforgásába kerül, néha felfelé, néha pedig lefelé haladva, a saṁsāra-cakrán, az anyagi lét kerekén forogva. Ahogyan a kerék néha felfelé, néha pedig lefelé megy, úgy teszik az anyagi természet szigorú törvényei az anyagi létben élő élőlényt néha boldoggá, néha pedig boldogtalanná. A következő vers azt írja le, hogyan szenved a boldogság és szenvedés körforgásában.