HU/SB 7.6.3
3. VERS
- sukham aindriyakaṁ daityā
- deha-yogena dehinām
- sarvatra labhyate daivād
- yathā duḥkham ayatnataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sukham—boldogság; aindriyakam—az anyagi érzékekkel kapcsolatos; daityāḥ—kedves barátaim, akik démonok családjában születtetek; deha-yogena—mivel egy bizonyos fajta anyagi testtel rendelkeznek; dehinām—minden megtestesült élőlénynek; sarvatra—mindenhol (minden életformában); labhyate—elérhető; daivāt—egy felsőbb hatalom elrendezéséből; yathā—ahogy; duḥkham—boldogtalanság; ayatnataḥ—erőfeszítés nélkül.
FORDÍTÁS
Prahlāda Mahārāja így folytatta: Kedves barátaim, akik démonok családjában születtetek! Az a boldogság, melyet akkor érzünk, amikor az érzéktárgyak kapcsolatba kerülnek a testünkkel, bármelyik létformában elérhető, múltbeli gyümölcsöző tetteinknek megfelelően. Az ilyen boldogság magától jön, anélkül hogy törekednénk rá, éppúgy, mint a szenvedés.
MAGYARÁZAT
Az anyagi világban minden életformában tapasztalunk valamennyi állítólagos boldogságot illetve szenvedést. Senki sem hívja a fájdalmat, hogy szenvednie kelljen, a fájdalom azonban jön magától. Éppen így ahhoz sem kell külön erőfeszítést tennünk, hogy anyagi boldogságban legyen részünk — automatikusan megkapjuk. Ezt a boldogságot és szenvedést bármelyik életformában erőfeszítés nélkül elérhetjük. Nincs szükség tehát arra, hogy az időnket és az energiánkat vesztegessük, és küzdjünk a szenvedés ellen, vagy minden erőnkkel a boldogságra törekedjünk. Az emberi életformában az egyetlen dolgunk az legyen, hogy életre keltsük kapcsolatunkat az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, és így alkalmassá váljunk arra, hogy hazatérjünk, vissza Istenhez. Amint anyagi testbe kerülünk — s mindegy, hogy milyenbe —, az anyagi boldogság és szenvedés azonnal ott van. Semmilyen körülmények között sem kerülhetjük el őket. Az emberi életet tehát akkor használjuk ki a legjobban, ha újra felélesztjük kapcsolatunkat a Legfelsőbb Úrral, Viṣṇuval.