HU/SB 8.1.14


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


14. VERS

athāgre ṛṣayaḥ karmāṇ-
īhante ’karma-hetave
īhamāno hi puruṣaḥ
prāyo ’nīhāṁ prapadyate


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

atha—ezért; agre—kezdetben; ṛṣayaḥ—minden művelt ṛṣi, szent; karmāṇi—gyümölcsöző cselekedetek; īhante—végezni; akarma—mentes a gyümölcsöző eredményektől; hetave—céljából; īhamānaḥ—ilyen tetteket végezve; hi—valóban; puruṣaḥ—egy személy; prāyaḥ—szinte mindig; anīhām—megszabadulás a karmától; prapadyate—eléri.


FORDÍTÁS

A nagy szentek ezért annak érdekében, hogy képessé tegyék az embereket annak a szintnek az elérésére, amikor a tetteket nem árnyékolják be a gyümölcsöző eredmények, először gyümölcsöző cselekedetekkel foglalják le őket, mert ha valaki nem kezd hozzá a śāstrákban javasolt cselekedetekhez, nem juthat el a felszabadulás síkjára, az olyan tettek szintjére, melyeknek nincsenek visszahatásaik.


MAGYARÁZAT

A Bhagavad-gītāban (BG 3.9) az Úr Kṛṣṇa azt tanácsolja: yajñārthāt karmaṇo ’nyatra loko ’yaṁ karma-bandhanaḥ. „Az ember végezze úgy munkáját, hogy az áldozat legyen Viṣṇunak, másképp tettei az anyagi világhoz kötözik.” Általában mindenki vonzódik ahhoz, hogy keményen dolgozzon, s így boldog lehessen ebben az anyagi világban, ám annak ellenére, hogy az emberek szerte a világon annyiféle tettet végeznek pusztán a boldogság reményében, az efféle gyümölcsöző cselekedetek sajnos csak problémákat okoznak. Ezért az írások azt a tanácsot adják, hogy a cselekvő emberek végezzenek Kṛṣṇa-tudatú tetteket, melyeket yajñának hívnak, mert így fokozatosan eljuthatnak az odaadó szolgálat síkjára. Yajña az Úr Viṣṇut, a yajña-puruṣát, minden áldozat élvezőjét jelenti (bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ sarva-loka-maheśvaram (BG 5.29)). Valójában az Istenség Legfelsőbb Személyisége az élvező, ezért ha az Ő elégedettsége érdekében cselekszünk, lassanként nem lesz többé kedvünk az anyagi tettekhez.

Naimiṣāraṇya erdejében a bölcsek jeles gyülekezetében Sūta Gosvāmī kijelentette:

ataḥ pumbhir dvija-śreṣṭhā
varṇāśrama-vibhāgaśaḥ
svanuṣṭhitasya dharmasya
saṁsiddhir hari-toṣaṇam

„Ó, kétszer születettek legkiválóbbjai! A végkövetkeztetés ezért az, hogy a tökéletesség legmagasabb szintje, amelyet az ember az életrendek és kasztok szerinti felosztás alapján saját dharmájának előírt kötelességét végezve érhet el, nem más, mint örömet okozni az Úr Harinak.” (SB 1.2.13) A védikus elvek szerint mindenki a rendjének megfelelően köteles cselekedni mint brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya, śūdra, brahmacārī, gṛhastha, vānaprastha vagy sannyāsī. Mindenkinek a tökéletesség felé kell haladnia, azáltal, hogy úgy cselekszik, hogy Kṛṣṇát elégedetté tegye (saṁsiddhir hari-toṣaṇam). Kṛṣṇát nem tehetjük elégedetté azzal, hogy ölbe tett kézzel ülünk. A lelki tanítómester útmutatásai szerint cselekednünk kell, hogy örömet okozzunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, s akkor fokozatosan a tiszta odaadó szolgálat szintjére emelkedhetünk. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.5.12) megerősíti:

naiṣkarmyam apy acyuta-bhāva-varjitaṁ
na śobhate jñānam alaṁ nirañjanam

„Ha az önmegvalósítás tudománya nem tartalmazza a Tévedhetetlenről [Istenről] szóló felfogást, nem tűnik jónak még akkor sem, ha minden anyagi vonzalomtól mentes.” A jñānīk azt tanácsolják, hogy az ember lépjen a naiṣkarmya útjára azzal, hogy nem cselekszik, csupán a Brahmanon meditál és gondolkozik, ez azonban lehetetlen, ha nem valósítja meg a Parabrahmant, Kṛṣṇát. Ha valaki nem Kṛṣṇa-tudatú, minden tette, legyen az emberbaráti, politikai vagy társadalmi, pusztán karma-bandhana, azaz az anyagi tettekhez kötözi őt.

Amíg valaki a karma-bandhana kötelékei között van, különféle testeket kell elfogadnia, amelyek megsemmisítik az emberi létforma kínálta lehetőségeket. A Bhagavad-gītā (BG 6.3) éppen ezért a karma-yogát javasolja:

ārurukṣor muner yogaṁ
karma kāraṇam ucyate
yogārūḍhasya tasyaiva
śamaḥ kāraṇam ucyate

„Aki kezdő a nyolcfokú yoga gyakorlásában, annak a munkát ajánlják, annak pedig, aki már fejlett a yogában, az összes anyagi tettről való lemondást.” De a Bhagavad-gītā azt is kijelenti:

karmendriyāṇi saṁyamya
ya āste manasā smaran
indriyārthān vimūḍhātmā
mithyācāraḥ sa ucyate

„Aki visszatartja cselekvő érzékeit, ám elméje továbbra is az érzékek tárgyain csügg, az kétségkívül becsapja magát. Az ilyen embert kétszínűnek hívják.” (BG 3.6) Nagyon komolyan Kṛṣṇáért kell cselekednünk, hogy teljesen Kṛṣṇa-tudatossá válhassunk. Nem szabad csupán leülnünk és utánoznunk az olyan nagy személyiségeket, mint Haridāsa Ṭhākura. Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura elítélte az efféle majmolást. Kijelentette:

duṣṭa mana! tumi kisera vaiṣṇava?
pratiṣṭhāra tare,
nirjanera ghare,
tava hari-nāma kevala kaitava.

„Kedves elmém! Miféle bhakta vagy te? Csupán az olcsó megbecsülés kedvéért egy magányos helyen ülsz, és úgy teszel, mintha a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát énekelnéd, de mindez csak csalás.” Nemrégiben Māyāpurban egy afrikai bhakta utánozni akarta Haridāsa Ṭhākurát, de tizenöt nap után elvesztette a türelmét, és továbbállt. Ne próbáljuk minden átmenet nélkül Haridāsa Ṭhākurát utánozni! Végezzünk Kṛṣṇa-tudatú tetteket, és így lassanként elérhetjük a felszabadulás szintjét (muktir hitvānyathā rūpaṁ svarūpeṇa vyavasthitiḥ (SB 2.10.6)).