HU/SB 9.19.20
20. VERS
- dṛṣṭaṁ śrutam asad buddhvā
- nānudhyāyen na sandiśet
- saṁsṛtiṁ cātma-nāśaṁ ca
- tatra vidvān sa ātma-dṛk
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dṛṣṭam—az anyagi élvezetet, amelyet jelenlegi életünkben tapasztalunk; śrutam—az anyagi élvezeten, amit az eljövendő boldogságért cselekvő, gyümölcsöző tetteket végző embereknek ígérnek (akár ebben az életben, akár a következőben a mennyei bolygókon, stb.); asat—mind ideiglenes és rossz; buddhvā—tudva; na—nem; anudhyāyet—akár gondoljon rá; na—sem; sandiśet—valóban élvezze; saṁsṛtim—meghosszabbítva az anyagi létet; ca—és; ātma-nāśam—megfeledkezés az ember saját, örök helyzetéről; ca—valamint; tatra—ilyen témában; vidvān—aki teljesen a tudatában van; saḥ—egy ilyen ember; ātma-dṛk—egy önmegvalósított lélek.
FORDÍTÁS
Az önvalót az ismeri, aki tudja, hogy az anyagi boldogság akár jó, akár rossz, akár ebben az életben válik valóra, akár a következőben, akár ezen a bolygón, akár a mennyei bolygókon, mulandó és haszontalan, s hogy egy okos embernek nem szabad azzal próbálkoznia, hogy ezeket a dolgokat élvezze vagy akár csak gondoljon is rájuk. Egy ilyen önmegvalósított lélek jól tudja, hogy a folytatódó anyagi létnek s annak, hogy az élőlény megfeledkezik saját örök helyzetéről, maga az anyagi boldogság az oka.
MAGYARÁZAT
Az élőlény lélek, az anyagi test pedig a kalitkája. Ez jelenti a lelki megértés kezdetét.
- dehino ’smin yathā dehe
- kaumāraṁ yauvanaṁ jarā
- tathā dehāntara-prāptir
- dhīras tatra na muhyati
„Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.” (BG 2.13) Az emberi élet valódi küldetése az, hogy kiszabaduljunk az anyagi test börtönéből. Kṛṣṇa ezért alászáll, hogy a feltételekhez kötött lelket a lelki megvalósításra tanítsa, valamint arra, hogyan szabaduljon meg az anyagi béklyóktól. Yadā yadā hi dharmasya glānir bhavati bhārata (BG 4.7). A dharmasya glāniḥ szavak azt jelentik, hogy „az ember létének beszennyeződése”. Létünk jelenleg szennyezett, s meg kell tisztítanunk (sattvaṁ śuddhyet). Az emberi élet e tisztulást szolgálja, s nem arra való, hogy a külső test boldogságán gondolkodjunk, azén a testén, ami az anyagi lekötöttség oka. Ebben a versben ezért Yayāti Mahārāja azt mondja, hogy mindaz az anyagi boldogság, amit látunk, és mindaz az élvezet, amit a jövő ígér, röpke és mulandó. Ābrahma-bhuvanāl lokāḥ punar āvartino ’rjuna (BG 8.16). Még ha valaki fel is emelkedik a Brahmalokára, ha nem mentes az anyagi kötelékektől, vissza kell térnie erre a Föld bolygóra, és folytatnia kell életét az anyagi lét szenvedésekkel teli állapotában (bhūtvā bhūtvā pralīyate (BG 8.19)). Tartsuk mindig eszünkben ezt a megértést, hogy ne csábítson el bennünket semmilyen érzéki élvezet, sem ebben az életben, sem a következőben. Aki teljesen tudatos erről az igazságról, az önmegvalósított lélek (sa ātma-dṛk), de rajta kívül mindenki más a születés és halál körforgásában szenved (mṛtyu-saṁsāra-vartmani (BG 9.3)). Ez a megértés igazi értelemre vall, és minden, ami ezzel ellentétben áll, csupán boldogtalanságot okoz. Kṛṣṇa-bhakta — niṣkāma, ataeva ’śānta’. Csakis a Kṛṣṇa-tudatú ember békés, aki ismeri az élet célját. Senki más — legyen karmī, jñānī vagy yogī — nem lehet nyugodt, és nem élvezhet valódi békességet.