HU/SB 1.7.37
37. VERS
- sva-prāṇān yaḥ para-prāṇaiḥ
- prapuṣṇāty aghṛṇaḥ khalaḥ
- tad-vadhas tasya hi śreyo
- yad-doṣād yāty adhaḥ pumān
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sva-prāṇān—saját élete; yaḥ—aki; para-prāṇaiḥ—mások élete árán; prapuṣṇāti—megfelelően fenntart; aghṛṇaḥ—szégyentelen; khalaḥ—nyomorult; tat-vadhaḥ—az ő megölése; tasya—övé; hi—bizonyára; śreyaḥ—jólét; yat—ami által; doṣāt—a hiba által; yāti—megy; adhaḥ—lefelé; pumān—egy személy.
FORDÍTÁS
Az a kegyetlen és nyomorult ember, aki mások élete árán tartja fenn létét, megérdemli, hogy saját érdekében megöljék, másképp tettei a mélybe rántják.
MAGYARÁZAT
Életét elvenni igazságos büntetés egy olyan ember számára, aki kegyetlenül és szégyentelenül mások élete árán él. A politikai erkölcs szerint azért sújtunk halálos ítélettel egy kegyetlen embert, hogy megvédjük attól, hogy a pokolra kerüljön. Ha a gyilkost az állam halálra ítéli, az jó az elítéltnek, mert következő életében nem kell szenvednie gyilkos tettéért. A halálbüntetés a lehető legenyhébb büntetés a gyilkos számára, és a smṛti-śāstra azt mondja, hogy azok az emberek, akiket a király a szemet szemért, fogat fogért elv alapján büntet meg, olyannyira megtisztulnak minden bűnüktől, hogy még arra is alkalmassá válhatnak, hogy eljussanak a mennyei bolygókra. Manu, a polgári törvények és vallási elvek kiváló megalkotója szerint még azt is gyilkosnak kell tekinteni, aki állatokat öl, mert az állati étel nem civilizált embernek való, akinek elsődleges kötelessége, hogy felkészüljön a visszatérésre Istenhez. Manu azt mondja, hogy az állatok megölésének tettében sokan vesznek részt bűntársakként, s mindannyian gyilkosként büntethetők, ugyanúgy, mint egy összeesküvés résztvevői, akik egy embert ölnek meg együtt. Aki engedélyt ad, aki megöli az állatot, aki eladja a levágott állatot, aki megfőzi, aki segít az étel kiosztásában és végül, aki megeszi ezt a megfőzött állati ételt, mind gyilkos, és a természet törvényei mindannyiukat megbüntetik. Élőlényt teremteni senki sem tud, az anyagi tudomány minden fejlettsége ellenére sem, ezért senkinek sincs joga ahhoz, hogy önkényesen, saját szeszélyéből megöljön egy élőlényt. A húsevők számára a szentírások korlátozott állatáldozatokat írnak elő. Ezek a rendelkezések arra szolgálnak, hogy megakadályozzák a vágóhidak építését, nem pedig arra, hogy állatölésre buzdítsanak. Az a folyamat, ahogyan az írások engedélyezik az állatáldozatot, jó mind a feláldozott állat, mind a húsevő ember számára. Az állatnak abban az értelemben hasznos, hogy ha feláldozzák az oltáron, azonnal emberi létformába emelkedik, a húsevőnek pedig azért, mert megmenekül a súlyosabb bűnöktől (annak a húsnak a fogyasztásától, amely a hivatalos vágóhidakról származik, azokról a szörnyű helyekről, amelyek anyagi nyomorba döntik a társadalmat, az országot és az embereket). Az anyagi világ már magában olyan hely, amely örökké aggodalommal teli, s az állatmészárlásra buzdítás hatására az atmoszférát mind jobban és jobban beszennyezik a háborúk, a járványok, az éhínség és más nemkívánatos szerencsétlenségek.