HU/SB 2.1.6
6. VERS
- etāvān sāṅkhya-yogābhyāṁ
- sva-dharma-pariniṣṭhayā
- janma-lābhaḥ paraḥ puṁsām
- ante nārāyaṇa-smṛtiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
etāvān—mindezek; sāṅkhya—teljes tudás az anyagról és a szellemről; yogābhyām—a misztikus képességek ismerete; sva-dharma—az előírt kötelesség; pariniṣṭhayā—teljes érzékeléssel; janma—születés; lābhaḥ—nyereség; paraḥ—a legfelsőbb; puṁsām—egy személynek; ante—végül; nārāyaṇa—az Istenség Személyisége; smṛtiḥ—emlékezés.
FORDÍTÁS
Az emberi élet tökéletessége — melyet akár az anyagról és a szellemről szóló teljes tudás, akár a misztikus erők gyakorlása, akár kötelességünk tökéletes végzése segítségével elérhetünk — nem más, mint életünk végén a Legfelsőbb Úrra emlékezni.
MAGYARÁZAT
Nārāyaṇa a transzcendentális Istenség Személyisége, aki fölötte áll az anyagi teremtésnek. Minden megteremtett, létező és végül megsemmisülő dolog a mahat-tattván (az anyagi szubsztancián) belül helyezkedik el, s összességüket anyagi világként ismerjük. Nārāyaṇának, az Istenség Személyiségének léte azonban nem e mahat-tattva korlátain belül van, s így neve, formája, sajátságai stb. túl vannak az anyagi világ határain. Az empirikus filozófiai elmélkedéssel — amely különbséget tesz anyag és szellem között —, a misztikus képességek kifejlesztésével — amely végül segít abban, hogy gyakorlója az univerzum bármely bolygójára, illetve az univerzumon túli bolygókra is eljuthasson —, valamint a vallásos kötelességek végrehajtásával egyaránt elérhetjük a legfőbb tökéletességet, feltéve, ha képesek vagyunk felemelkedni a nārāyaṇa-smṛti szintre, amely nem más, mint állandó emlékezés az Istenség Személyiségére. Ez csakis egy tiszta bhakta társaságában történhet, aki a szentírásokban meghatározott kötelességeket alapul véve elvégzi az utolsó simításokat minden jñānī, yogī vagy karmī transzcendentális cselekedetén. A történelemben sok példát találunk a lelki tökéletesség elérésére: a kilenc híres Yogendra vagy a Sanakādi Ṛṣik csak azután érték el a tökéletességet, miután megszilárdultak az Úr odaadó szolgálatában. Az Úr egyetlen bhaktája sem tért még le az odaadó szolgálat útjáról, hogy olyan módszerekhez folyamodjon, amelyeket a jñānīk és a yogīk követnek. Mindenki vágyik arra, hogy saját területén a legtökéletesebb szintre jusson el. E versből megtudhatjuk, hogy ez a tökéletesség nem más, mint a nārāyaṇa-smṛti, amelynek elérése érdekében mindenkinek a tőle telhető legnagyobb erőfeszítést kell tennie. Más szóval tehát életünket úgy kell alakítanunk, hogy lassanként minden pillanatában az Istenség Személyiségére gondolhassunk.