HU/SB 2.4.18
18. VERS
- kirāta-hūṇāndhra-pulinda-pulkaśā
- ābhīra-śumbhā yavanāḥ khasādayaḥ
- ye ’nye ca pāpā yad-apāśrayāśrayāḥ
- śudhyanti tasmai prabhaviṣṇave namaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kirāta—az ősi Bhārata egyik tartománya; hūṇa—Németország és Oroszország egy része; āndhra—Dél-India egyik tartománya; pulinda—a görögök; pulkaśāḥ—egy másik tartomány; ābhīra—a régi Sind része; śumbhāḥ—egy másik tartomány; yavanāḥ—a törökök; khasa-ādayaḥ—a mongol tartomány; ye—még azok is; anye—mások; ca—szintén; pāpāḥ—bűnös cselekedeteket végzők; yat—akinek; apāśraya-āśrayāḥ—menedéket kerestek az Úr bhaktáinál; śudhyanti—azonnal megtisztultak; tasmai—Neki; prabhaviṣṇave—a hatalmas Viṣṇunak; namaḥ—tiszteletteljes hódolatom.
FORDÍTÁS
A kirāták, hūṇák, āndhrák, pulkaśák, ābhīrák, śumbhák, yavanák, a khasa fajokhoz tartozók és más, bűnös tettekhez szokott emberek is megtisztulhatnak, ha az Úr bhaktáinál keresnek menedéket, mert az Úr a legfelsőbb hatalom. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neki!
MAGYARÁZAT
Kirāta: A régi Bhārata-varṣa egyik tartománya, melyről a Mahābhārata Bhīsma-parva része tesz említést. Általában India bennszülött törzseit nevezik kirātáknak, Kirāta ősi tartományát pedig a jelenlegi Santal Parganas (Bihar) valamint Chota (Nagpur) alkothatták.
Hūṇa: Kelet-Németország és Oroszország egy részét ismerték a hūṇák tartományaként. Egyesek szerint egy hegyi törzset neveztek hūṇáknak.
Āndhra: Dél-indiai tartomány, amelyről a Mahābhārata a Bhīṣma-parvában tesz említést. Jelenleg is ugyanezen a néven ismert.
Pulinda: A Mahābhārata (Ādi-parva 174.38) említi meg, amikor e tartomány lakóiról beszél. Az országot Bhīmasena és Sahadeva hódította meg. A görögöket pulindákként ismerik, és a Mahābhārata Vana-parva része azt is elmondja, hogy e világrész nem védikus faja uralja majd egyszer a világot. Pulinda szintén Bhārata egyik tartománya volt, s az ott élőket a kṣatriya királyok közé sorolták. Később azonban, mivel nem követték többé a brahminikus kultúrát, mleccháknak nevezték őket (mint ahogyan azokat, akik nem követik az iszlám kultúrát, kafiroknak, azokat pedig, akik nem követik a keresztény kultúrát, pogányoknak nevezik).
Ābhīra: Ezzel az elnevezéssel szintén találkozunk a Mahābhāratában, mind a Sabhā-parvában, mind pedig a Bhīṣma-parvában. A leírások szerint ez a tartomány a Sarasvatī folyó partján feküdt, Sindben. A mai Sind tartomány korábban az Arab-tenger másik oldalára is kiterjedt, s lakóit ābhīráknak nevezték. Yudhiṣṭhira Mahārāja alattvalói voltak, s Mārkaṇḍeya azt jósolta, hogy a világ e részének mlecchái szintén uralkodni fognak Bhāratán. Később ez igaznak bizonyult, mint a pulindák esetében is. Nagy Sándor a pulindákat vezetve, Muhammad Ghori pedig az ābhīrák élén hódította meg Indiát. Az ābhīrák korábban a brahminikus kultúrában szintén kṣatriyák voltak, de szakítottak a hagyományokkal. Azok a kṣatriyák, akik Paraśurāmától rettegve a Kaukázus hegyei között rejtőztek el, lettek később az ābhīrák, s a területet, ahol éltek, Ābhīradeśának nevezték.
Śumbhák vagy kaṅkák: Az ősi Bhārata Kaṅka tartományának lakói, akikről a Mahābhārata is említést tesz.
Yavanák: Yavana Yayāti Mahārāja egyik fia volt. Yayāti Mahārāja megkapta a világ egy részét, a mostani Törökországot, hogy uralkodjon fölötte. A törökök tehát yavanák, lévén Yavana Mahārāja leszármazottjai. A yavanák kṣatriyák voltak, s később a brahminikus kultúra feladásával mleccha-yavanákká váltak. A Mahābhāratában (Ādi-parva 85.34) olvashatunk róluk. Egy másik herceget, akit Turvasunak hívtak, szintén Yavanaként ismertek, s az ő birodalmát Sahadeva, az egyik Pāṇḍava hódította meg. A nyugati Yavanát Karṇa arra kényszerítette, hogy a kurukṣetrai csatában Duryodhanához csatlakozzon. Megjósolták, hogy ezek a yavanák szintén meg fogják hódítani Indiát, s ez is igaznak bizonyult.
Khasa: Khasadeśa népéről szintén ír a Mahābhārata (Droṇa-parva). Khasáknak általában azokat nevezik, akik kis bajuszt viselnek, vagyis a mongolokat, a kínaiakat és a hozzájuk hasonló népeket.
A fent említett történelmi elnevezések a világ különféle nemzeteire utalnak. Még akik szünet nélkül bűnt követnek el, azok is mind felemelkedhetnek a tökéletes emberi lény szintjére, ha menedéket keresnek az Úr bhaktáinál. Jézus Krisztus és Mohamed, az Úr két hű bhaktája nagy szolgálatot tett az Úrnak a földön. Śrīla Śukadeva Gosvāmī magyarázatából nyilvánvalóvá válik, hogy ha a világ jelenlegi helyzetében az ateista civilizáció fenntartása helyett az Úr bhaktáira bíznák az irányítást — amihez már megalakult egy világszervezet a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Szervezete név alatt —, akkor a mindenható Úr kegyéből az emberek szívében gyökeres változás mehetne végbe szerte a világon, mert az Úr bhaktái alkalmasak arra, hogy hiteles vezetőkként megtisztítsák az emberek szennyezett elméjét, s ezzel megváltoztassák őket. A világ politikusai maradhatnak posztjaikon, mert az Úr tiszta bhaktáit nem érdekli a politikai vezetés vagy a diplomáciai érdek. Számukra az a fontos, hogy lássák, hogy a közembereket nem vezeti félre a politikai hírverés, és hogy az emberi lény nem vesztegeti el értékes életét egy olyan civilizációt követve, amely végső soron kudarcra van ítélve. Ha tehát a politikusok hallgatnának a bhakták jó tanácsaira, akkor minden bizonnyal nagy változás következne be a világ helyzetében a bhakták tisztító prédikálásának hatására, amelyet az Úr Caitanya vezetett be. Ahogyan Śukadeva Gosvāmī azzal kezdte imáját, hogy a yat-kīrtanam szóról beszélt, ugyanúgy az Úr Caitanya is kijelentette, hogy pusztán az Úr szent neve dicsőítésének hatására óriási változás mehet végbe a szívben, s ez azon nyomban megszüntetheti az emberi társadalomban a nemzetek közötti teljes egyet nem értést, melyet a politikusok hoztak létre. A ellenségeskedés tüzének kioltása mellett mindez más áldással is jár. A végső cél nem más, mint hogy hazatérjünk, vissza Istenhez, ahogyan azt már jó néhányszor leírtuk ezeken az oldalakon.
Az odaadás vallása szerint — amit általában vaiṣṇava vallásként ismernek — senki számára nincsenek korlátok, amelyek gátolnák a fejlődésben Isten megvalósítása során. Egy vaiṣṇava olyan hatalommal rendelkezik, hogy még egy kirātát is — vagy az előbb felsoroltak közül bárkit — vaiṣṇavává tehet. A Bhagavad-gītāban (BG 9.32) az Úr azt mondja, hogy bárki, az alacsony származású emberek, a nők, a śūdrák vagy a vaiśyák mind az Úr bhaktáivá válhatnak, és az Úr bhaktájaként mindenki alkalmassá válhat arra, hogy hazatérjen, vissza Istenhez. Az egyetlen feltétel, hogy az ember keressen menedéket az Úr tiszta bhaktájánál, aki alapos tudással rendelkezik Kṛṣṇa transzcendentális tudományáról (a Bhagavad-gītāról és a Śrīmad-Bhāgavatamról). Bármely részéről származzon a világnak, az, aki alaposan elsajátítja a Kṛṣṇáról szóló tudományt, tiszta bhaktává és az emberek lelki tanítómesterévé válhat, és szívüket megtisztítva jó útra térítheti őket. Még a legbűnösebb ember is azonnal megtisztulhat, ha kapcsolatba kerül egy tiszta vaiṣṇavával. Egy vaiṣṇava tehát a világ bármely részéről fogadhat el őszinte tanítványt, anélkül hogy figyelembe venné kasztját, hitvallását, és a szabályozó elvek segítségével a tiszta vaiṣṇava szintjére emelheti, aki fölötte áll a brahminikus kultúrának. A kasztrendszer, vagyis a varṇāśrama-dharma nem virágzik többé, még úgynevezett követői között sem, és a társadalmi, politikai és gazdasági forradalom jelenlegi állapotában nem is alapozható meg újra a működése. Hazája sajátságos szokásaitól függetlenül lelki alapon bárki befogadható a vaiṣṇava hitbe, senki sincs kizárva e transzcendentális folyamatból. Az Úr Śrī Caitanya Mahāprabhu utasítására a Śrīmad-Bhāgavatam vagy a Bhagavad-gītā vallását az egész világon prédikálhatjuk, helyes irányba terelve azokat, akik hajlandóak elfogadni a lelki kultúrát. A bhakták kulturális mozgalmát minden bizonnyal minden értelmes és kíváncsi ember elfogadja, anélkül hogy bármilyen elfogultságot érezne országa szokásai iránt. Egy vaiṣṇava sohasem a születése alapján tekint vaiṣṇavának valakit, ahogyan a templomban az Úr mūrtijáról sem gondolja soha, hogy az bálvány. És hogy minden kétséget kizárjon ezzel kapcsolatban, Śrīla Śukadeva Gosvāmī a mindenható Úr áldását hívja segítségül (prabhaviṣṇave namaḥ). Ahogyan a fa vagy a kő is lelkivé változik, amikor a mindenható Úr elfogadja az arcana — az Úr templomi, imádandó mūrti-formája — imádatának odaadó folyamatában bhaktája alázatos szolgálatát, hasonló módon a tiszta vaiṣṇava teste is azonnal transzcendentálisan megváltozik, amikor átadja magát az Úr szolgálatának, s egy képzett vaiṣṇavától tanul. Ezzel kapcsolatban a vaiṣṇava szabályozó elvek a következőképpen szólnak: arcye viṣṇau śilā-dhīr guruṣu nara-matir vaiṣṇave jāti-buddhiḥ śrī-viṣṇor nāmni śabda-sāmānya-buddhiḥ stb. „Nem szabad az Úr templomban imádott mūrtiját bálványnak tekinteni. Nem szabad a hiteles lelki tanítómestert közönséges embernek vélni, és egy tiszta vaiṣṇaváról sem szabad azt gondolni, hogy egy bizonyos kaszthoz vagy osztályhoz tartozik.” (Padma Purāṇa)
A végkövetkeztetés tehát az, hogy mivel az Úr mindenható, mindenkit, minden körülmények között elfogadhat a világ bármely részéről, akár személyesen, akár hiteles megnyilvánulásán, a lelki tanítómesteren keresztül. Az Úr Caitanya számtalan bhaktát fogadott el a varṇāśrama rendszeren kívüli közösségekből is, és hogy tanítson minket, Ő Maga jelentette ki, hogy nem tartozik semmilyen kaszthoz és társadalmi rendhez, hanem a vṛndāvanai leányokról gondoskodó Úr (az Úr Kṛṣṇa) szolgájának örök szolgája. Ez az az út, amely az önmegvalósításhoz vezet.