HU/SB 2.6.20
20. VERS
- pādās trayo bahiś cāsann
- aprajānāṁ ya āśramāḥ
- antas tri-lokyās tv aparo
- gṛha-medho ’bṛhad-vrataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
pādāḥ trayaḥ—az Úr energiájának háromnegyed része alkotta világ; bahiḥ—azon túl helyezkedik el; ca—és mindenkinek; āsan—voltak; aprajānām—akik nem születnek újjá; ye—azok; āśramāḥ—élethelyzet; antaḥ—belül; tri-lokyāḥ—a három világnak; tu—de; aparaḥ—mások; gṛha-medhaḥ—ragaszkodnak a családi élethez; abṛhat-vrataḥ—a cölibátus fogadalmának szigorú követése nélkül.
FORDÍTÁS
A lelki világ, amelyet az Úr energiájának háromnegyed része alkot, túl van ezen az anyagi világon, s csak azok élnek ott, akik többé nem születnek meg újra. Másoknak, akik ragaszkodnak a családi élethez, s nem tartják be szigorúan a cölibátus fogadalmát, a három anyagi világon belül kell élniük.
MAGYARÁZAT
A varṇāśrama-dharma vagy sanātana-dharma rendszer legfelsőbb szintjét mutatja be nagyon érthetően a Śrīmad-Bhāgavatamnak ez a verse. A legnagyobb áldás, amelyben egy emberi lénynek része lehet, ha arra nevelik, hogy megváljon a szexuális élettől, mégpedig azért, mert egyedül a szexuális élvezetnek köszönhető, hogy anyagi, feltételekhez kötött élete születésről születésre folytatódik. Az az emberi civilizáció, amelyben az emberek nem kötik szabályokhoz a szexuális életet, negyedrangú civilizáció, mert ilyen légkörben az anyagi test ketrecébe zárt lélek sohasem szabadulhat fel. A születés, a halál, az öregkor és a betegség az anyagi testre vonatkozik, és semmi köze a szellemi lélekhez. Ám amíg az egyéni lélek az érzéki élvezetek iránti testi ragaszkodásra kap ösztönzést, addig arra kényszerül, hogy továbbra is újra és újra megszülessen és meghaljon az anyagi testnek köszönhetően, amelyeket mulandó, pusztulásra ítélt ruhához hasonlítanak.
A varṇāśrama rendszer arra neveli az embert, hogy az emberi életben elérhető legnagyobb áldás érdekében tartsa be a cölibátus fogadalmát, egészen a brahmacārī életrendtől kezdve. A brahmacārī élet a tanulók élete, akiket arra neveltek, hogy szigorúan tartsák be a cölibátus fogadalmát. Azok a fiatalok, akik még nem ízlelték meg a szexuális életet, könnyen tartják magukat e fogadalomhoz, s aki egyszer megszilárdul a brahmacārī élet elveiben, az nehézség nélkül folytathatja útját a legtökéletesebb szint eléréséig, s eljuthat az Úrnak abba a birodalmába, amelyet energiája háromnegyed része tesz ki. Korábban már megmagyaráztuk, hogy az Úr háromnegyed résznyi energiájának birodalmában nincs halál és nincs félelem, s az ember boldogsággal és tudással teli, gyönyörteljes életet él. A családi élethez ragaszkodó házas ember könnyen le tud mondani a szexuális életről, ha a brahmacārī élet elvei szerint részesült nevelésben. A családosoknak azt tanácsolják, hogy életük ötvenedik éve végén hagyják el otthonukat (pañcaśordhvaṁ vanaṁ vrajet), és éljenek az erdőben, majd amikor már teljesen megszabadultak a családi ragaszkodástól, lépjenek a lemondott rendbe, mint sannyāsī, teljesen átadva magukat az Úr szolgálatának. Az emberi lény számára bármilyen vallásos elv követése hasznos, amely a cölibátus fogadalmának betartására neveli, mert csak azok vethetnek véget az anyagi létezés, szenvedéssel teli életének, akik ilyen neveltetésben részesültek. A nirvāṇa elvei, amelyeket az Úr Buddha hirdetett, szintén azt a célt szolgálják, hogy véget vessenek a nyomorúsággal teli anyagi létnek. A Śrīmad-Bhāgavatam ennek a legmagasabb szintű módszerét javasolja, s világos képet ad a tökéletességről, noha alapvetően nincs különbség a buddhisták, a śaṇkariták és a vaiṣṇavák követte folyamatok között. Hogy a tökéletesség legfelső szintjére emeljen, azaz megszabadítson a születéstől és a haláltól, az aggodalomtól és a félelemtől, e folyamatok egyike sem engedi meg, hogy követői megszegjék a cölibátus fogadalmát.
A családosok, és akik szándékosan megszegik a nőtlenségi fogadalmat, nem juthatnak be a halhatatlanság birodalmába. A jámbor életű családosok, a bukott yogīk vagy transzcendentalisták a felsőbb bolygókra kerülhetnek az anyagi világban (az Úr energiájának egynegyedében), de nem léphetnek be a halhatatlanság birodalmába. Abṛhad-vratáknak azokat nevezik, akik megszegték a cölibátus fogadalmát. A vānaprastháknak — akik visszavonultak a családi élettől — és a sannyāsīknak — a lemondottaknak — szigorúan tartaniuk kell magukat a nőtlenségi fogadalomhoz, amennyiben sikerrel akarják végezni a folyamatot. A brahmacārīk, a vānaprasthák és a sannyāsīk nem akarnak újra megszületni (apraja), és nem céljuk a titkos szexuális élet. Ha a transzcendentalisták visszaesnek, újabb lehetőséget kaphatnak a felemelkedésre újra emberként, művelt brāhmaṇák vagy gazdag kereskedők családjában megszületve, a legjobb azonban, ha a legmagasabb rendű tökéletességet, a halhatatlanságot nyomban elérjük, amint emberi létformára tettünk szert, máskülönben az emberi élet egyetlen célja sem teljesülhet. Az Úr Caitanya nagyon szigorúan megkövetelte híveitől a cölibátust. Egyik társát, Choṭa Haridāsát szigorúan megbüntette, amiért fogadalmát nem tartotta be. A transzcendentalista számára tehát, aki fel akar emelkedni, s el akar jutni az anyagi szenvedéseken túli birodalomba, az öngyilkosságnál is rosszabb, ha szándékosan belemerül a szexuális életbe, különösen, ha a lemondott életrendhez tartozik. Ha valaki a lemondott rendben a szexuális élvezethez fordul, az a vallásos élet legeltorzultabb formája. Az ilyen tévútra lépett ember csak akkor menekülhet meg, ha véletlenül találkozik egy tiszta bhaktával.