HU/SB 2.6.6
6. VERS
- bāhavo loka-pālānāṁ
- prāyaśaḥ kṣema-karmaṇām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
bāhavaḥ—karok; loka-pālānām—a bolygók uralkodó istenségei, a félistenek; prāyaśaḥ—majdnem mindig; kṣema-karmaṇām—azoknak, akik az élőlények vezetői és védelmezői.
FORDÍTÁS
Az Úr karja a termőtalaja a nagy félisteneknek és az élőlények más vezetőinek, akik védelmezik őket.
MAGYARÁZAT
A Śrīmad-Bhāgavatamnak ezt a fontos versét a következőképpen erősíti meg és magyarázza el nagyon érthetően a Bhagavad-gītā (BG 10.41-42):
- yad yad vibhūtimat sattvaṁ
- śrīmad ūrjitam eva vā
- tat tad evāvagaccha tvaṁ
- mama tejo-’ṁśa-sambhavam
- athavā bahunaitena
- kiṁ jñātena tavārjuna
- viṣṭabhyāham idaṁ kṛtsnam
- ekāṁśena sthito jagat
Számtalan hatalmas király, uralkodó, művelt gondolkodó, tudós, művész, mérnök, feltaláló, régész, történész, ipari vállalkozó, politikus, közgazdász, üzletember és számtalan még hatalmasabb istenség vagy félisten van — Brahmā, Śiva, Indra, Candra, Sūrya, Varuṇa, Marut és sokan mások —, akik különféle beosztásban mindannyian az univerzum rendjét védik, s mindegyikük a Legfelsőbb Úr szerves része, akiket az Úr más és más hatalommal ruházott fel. A Legfelsőbb Úr, Śrī Kṛṣṇa az atyja minden élőlénynek, akik vágyaik és törekvéseik alapján kerülnek rangos vagy kevésbé kiemelkedő helyzetbe. Néhányukat, ahogyan azt az előbb említettük, az Úr akarata különleges hatalommal ruház fel. Egy józan embernek nem szabad kétségbe vonnia, hogy bármilyen hatalommal rendelkezik egy élőlény, nem abszolút és nem is független. Minden élőlénynek el kell ismernie saját hatalmának eredetét, ahogyan ez a vers említi. Ha ennek alapján cselekszik, akkor pusztán azzal, hogy végzi kötelességeit, eljuthat az élet legtökéletesebb szintjére, s örök élet, teljes tudás és kifogyhatatlan áldás vár rá. Míg a világon azok az emberek, akiknek hatalom van a kezében, nem fogadják el azt, akitől hatalmuk származik, azaz nem fogadják el az Istenség Személyiségét, addig māyā (az illúzió) hatása nem szűnik meg. Māyā, az illuzórikus anyagi energia úgy működik, hogy félrevezeti azt, aki hatalommal rendelkezik, s aki így helytelenül mindenek felett állónak tekinti magát, s nem alakul ki benne az Isten-tudat. Ennek következtében a hamis én-képzet (vagyis az „én” és az „enyém” felfogása) túlságosan uralkodóvá vált a világon, s emiatt az emberi társadalomban küzdelmes csata folyik a létért. Az emberek intelligens rétegének tehát el kell ismernie az Urat minden energia végső forrásaként, s áldásaiért adót kell fizetniük Neki. Csupán azzal, hogy az ember elfogadja az Urat minden dolog legfelsőbb tulajdonosának — hiszen Ő valóban az —, elérheti a legmagasabb rendű tökéletességet az életben. Legyen bármi az ember a társadalom megítélése szerint, ha megpróbálja kimutatni szeretetét az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt, s elégedett az Úr áldásaival, akkor egyszerre tapasztalni fogja az elme rendkívüli békességét, amelyre hosszú életeken keresztül vágyakozott. Az elme békéje, más szóval az elme egészséges állapota csak akkor érhető el, amikor az elme az Úr transzcendentális szerető szolgálatába merül. Az Úr szerves részei különleges erőt kapnak, hogy odaadó szolgálatot végezzenek az Úrnak, ahogyan a hatalmas üzletemberek fiai bizonyos vezetői képességre tesznek szert apjuk révén. Az engedelmes fiú sosem ellenkezik apja akaratával, ezért élete békésen telik, egyetértésben a családfővel, az apával. Éppen így — mivel az Úr az atya — minden élőlénynek lelkiismeretesen és jól kell végeznie kötelességét, s hűséges fiakként végre kell hajtaniuk az apa akaratát. Ez a mentalitás azonnal békét és jólétet eredményez az emberi társadalomban.