HU/SB 3.2.29
29. VERS
- sa eva go-dhanaṁ lakṣmyā
- niketaṁ sita-go-vṛṣam
- cārayann anugān gopān
- raṇad-veṇur arīramat
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ–Ő (az Úr Kṛṣṇa); eva–bizonyára; go-dhanam–a tehenek kincse; lakṣmyāḥ–gazdagsággal; niketam–tárház; sita-go-vṛṣam–gyönyörű tehenek és bikák; cārayan–terelve; anugān–a követők; gopān–tehénpásztorfiúk; raṇat–fújva; veṇuḥ–fuvola; arīramat–felvidít.
FORDÍTÁS
Az Úr, aki minden fenség és szerencse kincsestára volt, a gyönyörű bikákat legeltetve fuvoláját fújta, s ezzel felvidította hűséges követőit, a tehénpásztorfiúkat.
MAGYARÁZAT
Amikor elérte a hat-hét éves kort, az Úr azt a feladatot kapta, hogy vigyázzon a tehenekre és a bikákra a legelőkön. Egy jómódú földbérlőnek, sok ezer tehén gazdájának a fia volt. A védikus gazdasági életben egy embert akkor tekintenek gazdagnak, ha sok gabonája és tehene van. Csupán e két dolog, a tehenek és a gabona segítségével az emberiség meg tudja oldani táplálkozási problémáját. Az emberi társadalomnak csupán elegendő gabonára és elegendő tehénre van szüksége ahhoz, hogy megoldja gazdasági gondjait. Ezen a két tényezőn kívül minden más csak mesterséges szükséglet, amit az ember azért hoz létre, hogy az emberi szintet elérve most eltékozolja értékes életét, s hogy idejét olyan dolgokra fecsérelje, amelyekre semmi szükség. Az Úr Kṛṣṇa az emberi társadalom tanítójaként személyes példával járt elöl, megmutatva, hogy a kereskedőközösségnek, vagyis a vaiśyáknak teheneket és bikákat kell tartaniuk, s így védelmezniük kell az értékes állatokat. A smṛti szabályai szerint a tehén az emberi lény anyja, a bika pedig az apja. A tehén az anya, mert ahogyan valaki az anyja tejét issza, úgy veszi el az emberi társadalom is a tehén tejét. Ehhez hasonlóan az emberi társadalom apja a bika, mert az apa éppúgy keres gyermekeire, mint ahogyan a bika szántja a földet, hogy táplálékként az emberek számára gabonát termesszen. Az emberi társadalom saját életerejének vet véget azáltal, hogy megöli apját és anyját. Ez a vers megemlíti, hogy a tehenek és bikák gyönyörű vörös, fekete, zöld, sárga, hamuszínű és egyéb színekben pompáztak. Színük és egészséges, mosolygó vonásaik derűssé varázsolták az egész atmoszférát.
A legfontosabb azonban mindenek fölött az, hogy az Úr híres fuvoláján is játszott. A fuvola hangja olyan transzcendentális örömet okozott barátainak, hogy nyomban elfelejtettek mindent, amit a brahmānandáról hallottak, amelyet a személytelen filozófia hívei oly nagyra tartanak. Ezek a tehénpásztorfiúk – amint azt majd Śukadeva Gosvāmī elmagyarázza – olyan élőlények voltak, akik mögött sok-sok jámbor tett sorakozott, így aztán élvezhették az Úr személyes társaságát, s hallhatták transzcendentális fuvoláját. A Brahma-saṁhitā (5.30) megerősíti, hogy az Úr transzcendentális fuvolán játszik.
- veṇuṁ kvaṇantam aravinda-dalāyatākṣaṁ
- barhāvataṁsam asitāmbuda-sundarāṅgam
- kandarpa-koṭi-kamanīya-viśeṣa-śobhaṁ
- govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi
Brahmājī így szólt: „Govindát imádom, az eredeti Urat, aki transzcendentális fuvoláján játszik. Szeme olyan, akár a lótuszvirág, fejét pávatollak díszítik, testének színe a friss fekete felhőre hasonlít, noha testi vonásai Kāmadevák millióinak vonásainál is gyönyörűbbek.” Ezek az Úr különleges jellemzői.