HU/SB 3.20.4
4. VERS
- kim anvapṛcchan maitreyaṁ
- virajās tīrtha-sevayā
- upagamya kuśāvarta
- āsīnaṁ tattva-vittamam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kim—mit; anvapṛcchat—kérdezett; maitreyam—a bölcs Maitreyától; virajāḥ—Vidura, akit mentes volt minden anyagi szennyeződéstől; tīrtha-sevayā—a szent helyek látogatásával; upagamya—találkozott; kuśāvarte—Kuśāvartánál (Haridvāra vagy Hardwar); āsīnam—aki tartózkodott; tattva-vit-tamam—a lelki élet tudományának legkiválóbb ismerője.
FORDÍTÁS
Bejárva a szent helyeket Vidura megszabadult minden szenvedélytől. Útja végén Hardwarba érkezett, ahol a nagy bölccsel, a lelki élet tudományának ismerőjével találkozott, s kérdéseket tett fel neki. Śaunaka Ṛṣi ezért így érdeklődött: „Mit kérdezett még Vidura Maitreyától?”
MAGYARÁZAT
A virajās tīrtha-sevayā szavak e versben Vidurára utalnak, aki bejárva a zarándokhelyeket teljesen megtisztult minden szennyeződéstől. Indiában száz és száz szent zarándokhely van, melyek közül Prayāgát, Hardwart, Vṛndāvanát és Rāmeśvaramot tekintik a legfontosabbaknak. Vidura, miután elhagyta otthonát, melyet a politika és a diplomácia fertőzött meg, meg akart tisztulni, ezért elhatározta, hogy bejárja az összes szent helyet, amelyeknek az a jellemzőjük, hogy bárki, aki ellátogat oda, automatikusan megtisztul. Ez különösen igaz Vṛndāvanára; bárki, aki odamegy, legyen bármilyen bűnös, azonnal kapcsolatba kerül a lelki élet atmoszférájával, s ösztönösen Kṛṣṇa és Rādhā neveit fogja énekelni. Ezt a valóságban is láttuk és tapasztaltuk. A śāstrák azt javasolják, hogy miután az ember visszavonul a tevékeny élettől, és a vānaprastha (visszavonult) rendbe lép, járja sorra a zarándokhelyeket, hogy megtisztuljon. Vidura tökéletesen eleget tett ennek a kötelességnek, s végül megérkezett Kuśāvartába, Hardwarba, ahol a bölcs Maitreya élt.
Egy másik lényeges gondolat az, hogy az ember ne csak azért látogasson a szent helyekre, hogy fürdőt vegyen, hanem azért is, hogy felkeresse a nagy bölcseket, mint amilyen Maitreya is volt, s meghallgassa tanításaikat. Ha nem tesz így, akkor pusztán az idejét vesztegeti azzal, hogy a szent helyekre zarándokol. Narottama dāsa Ṭhākura, a vaiṣṇava hit nagy ācāryája megtiltotta a jelen korban, hogy ellátogassunk e zarándokhelyekre, mert ebben a korban, amikor minden annyira megváltozott, az őszinte zarándok eltérő tapasztalatokat szerezhet a zarándokhelyek jelenlegi lakóinak viselkedését látva. Narottama dāsa Ṭhākura azt javasolta, hogy ahelyett, hogy vállalnánk az utazás megpróbáltatásait, inkább rögzítsük az elménket Govindára, s ez segíteni fog rajtunk. Természetesen ez a folyamat, hogy bárhol jár az ember, rögzítse elméjét Govindára, csak a lelkileg legfejlettebbek számára járható út; a közönséges ember számára nem ajánlott. A hétköznapi embernek még mindig hasznára válhat, ha olyan szent helyekre utazik, mint Prayāga, Mathurā, Vṛndāvana és Hardwar.
Ez a vers azt tanácsolja, hogy kutassunk fel egy olyan embert, aki ismeri Isten tudományát, vagyis aki tattva-vit. Tattva-vit azt jelenti: „aki ismeri az Abszolút Igazságot”. Még a zarándokhelyeken is számtalan áltranszcendentalistával találkozhatunk. Ilyen emberek mindig akadnak, ezért kellőképpen intelligensnek kell lennünk ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő személyt, akitől kérdeznünk kell. Ekkor siker koronázhatja azt a törekvésünket, hogy a különféle szent helyekre zarándokolva fejlődést érjünk el. Az embernek minden szennyeződéstől meg kell szabadulnia, ugyanakkor találnia kell valakit, aki ismeri Kṛṣṇa tudományát. Kṛṣṇa segít az őszinte embernek. Ahogy azt a Caitanya-caritāmṛta írja, guru-kṛṣṇa-prasāde: a lelki tanítómester és Kṛṣṇa kegyéből az ember a felszabadulás útjára, az odaadó szolgálat útjára léphet. Ha valaki őszintén vágyik a lelki felszabadulásra, Kṛṣṇa — mivel mindenki szívében jelen van — megadja neki az értelmet, hogy találkozhasson egy megfelelő lelki tanítómesterrel. Egy Maitreyához hasonló lelki tanítómester kegyéből megkapja a kellő útmutatást, s fejlődhet a lelki életben.