HU/SB 4.29.26-27
26-27. VERSEK
- yadātmānam avijñāya
- bhagavantaṁ paraṁ gurum
- puruṣas tu viṣajjeta
- guṇeṣu prakṛteḥ sva-dṛk
- guṇābhimānī sa tadā
- karmāṇi kurute ’vaśaḥ
- śuklaṁ kṛṣṇaṁ lohitaṁ vā
- yathā-karmābhijāyate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yadā—amikor; ātmānam—a Legfelsőbb Lélek; avijñāya—elfeledve; bhagavantam—az Istenség Legfelsőbb Személyiségét; param—legfelsőbb; gurum—az utasító; puruṣaḥ—az élőlény; tu—akkor; viṣajjeta—átengedi magát; guṇeṣu—a kötőerőknek; prakṛteḥ—az anyagi természeté; sva-dṛk—aki látja, hogy mi az érdeke; guṇa-abhimānī—a természet kötőerőivel azonosulva; saḥ—ő; tadā—akkor; karmāṇi—gyümölcsöző cselekedetek; kurute—végez; avaśaḥ—spontán; śuklam—fehér; kṛṣṇam—fekete; lohitam—piros; vā—vagy; yathā—szerint; karma—munka; abhijāyate—megszületik.
FORDÍTÁS
Az élőlénynek természetéből adódóan van egy parányi függetlensége, hogy jó vagy rossz szerencséjét válassza. Amikor azonban elfelejti legfelsőbb Urát, az Istenség Személyiségét, akkor megadja magát az anyagi természet kötőerőinek. Az anyagi természet kötőerőinek hatása alatt azonosítja magát a testtel, és a test érdekében különféle cselekedetekhez kezd ragaszkodni. Olykor a tudatlanság, máskor a szenvedély vagy a jóság kötőerejének hatása alatt áll, s így az anyagi természet kötőerőinek megfelelően kap különféle testeket.
MAGYARÁZAT
Ezekről a testekről a Bhagavad-gītā (BG 13.22) ír:
- puruṣaḥ prakṛti-stho hi
- bhuṅkte prakṛti-jān guṇān
- kāraṇaṁ guṇa-saṅgo ’sya
- sad-asad-yoni-janmasu
„Így él az élőlény az anyagi természetben, a természet három kötőerejét élvezve, s mindez az anyagi természettel való kapcsolatának köszönhető. Ily módon hol jó, hol pedig rossz éri őt a különféle fajokban.”
Az élőlény kapcsolatban áll a természet kötőerőivel, ezért kap egy testet a nyolcmillió-négyszázezerből. Ez a vers a sva-dṛk („aki látja, hogy mi az érdeke”) szavakkal világosan elmagyarázza, hogy az élőlény rendelkezik egy parányi függetlenséggel. Örök helyzete szerint rendkívül parányi, és könnyen tévútra vezethetik, s így talán azt választja, hogy utánozza az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Egy szolga vágyhat arra, hogy saját vállalkozásba kezdjen és utánozza mesterét, s amikor így határoz, elhagyhatja mestere védelmét. Néha kudarcot vall, néha pedig sikerrel jár. Az élőlény, Kṛṣṇa szerves része hasonlóképpen saját vállalkozásba kezd, hogy versenyre keljen az Úrral. Sok vetélytársa van, akik mind el akarják foglalni az Úr helyzetét, de hogy olyanná váljanak, mint az Úr, az teljesen lehetetlen. Így aztán amikor a különböző csoportok azon igyekeznek, hogy az Urat utánozzák, hatalmas küzdelmet vívnak létükért az anyagi világgal. Az anyagi fogság oka az, hogy az élőlény letér az Úr szolgálatának útjáról, és arra törekszik, hogy utánozza Őt. Az Urat utánozzák a māyāvādī filozófusok is, akik természetellenes módon akarnak eggyé válni Vele. Amikor a māyāvādī filozófusok felszabadultnak vélik magukat, az elmebeli spekuláció illúziójában vannak. Senki sem válhat eggyé vagy egyenlővé Istennel. Ha valaki ezt képzeli, az azt jelenti, hogy továbbra is az anyagi létezés börtönében marad.